Tóth Ferenc: Erdei Ferenc, a makói diák. A Makói Múzeum Füzetei 52. (Makó, 1986)
A makói gimnázium - A felsős diák - Az érettségi
Jóllehet a gimnáziumi ünnepségeken Takáts Lajos gyakran tartott lebilencselő szónoklatokat a történeti Magyarországhoz való jogainkról, ezt olvashatta naponként az újságokban, könyvekben is, a tizenhét éves diáknak azonban különleges érzéke volt a történeti realitásokhoz. „Akinek a háza leégett — írja — mit csináljon? Sopánkodjon, sírjon-rijjon és csak azt emlegesse, hogy jaj, jaj, leégett a házam, odaégett minden boldogulásom, vagy pedig szedje ki a parázsból, a hamuból azt, ami megmaradt és kezdjen vele új életet, hogy gyarapodván olyan házat építhessen, amely nem gyullad meg olyan könnyen." Majd így folytatta: „Hiába emlegetjük, hogy ezer évig hogyan volt, most nincs úgy. Most arra a kicsire építhetünk, ami van." Már ebben az időben is eszményképe volt Széchenyi István, írásai iránytűt jelentettek számára. „Éppen a mai időben volna megszívlelendő Széchenyi felfogása — írta 1927-ben — a de jure és a de facto álláspontjáról. Amilyen probléma volt abban az időben a közjog Ausztriával, ma éppen olyan probléma a trianoni megnyírbáltatásunk." Széchenyi viszont „ fontolóra vette a dolgot — fejtegette Erdei — és oda hárította a nemzet elé azt az egyetlen módot, amely kivezet az akkori tarthatatlan állapotból. Te rajtad áll minden! Szedd össze magad, gyarapodj testben és lélekben, hogy legyen erőd kivágni magad a kétfejű sas karmai közül." 6 4 Amikor az osztrákok sokkal erősebbek voltak, mit ért volna a kuruckodás, mi húztuk mindig a rövidebbet. Erdei szerint soha sem elég a szép szavak emlegetése, ez a hínárból nem húz ki. „Való, hogy csúfosan megtéptek bennünket, de mindazt tudni és az ellen szemébe kiáltani sokszor igazságtalanságát, mindez mit használ? A szomszédaink jószántából sohse állunk talpra... Igaz, hogy jogtalanság esett rajtunk, de ha csak örökké kiabáljuk ártatlanságunkat, esetleg még nagyobb jogtalanság esik rajtunk. Mibennünk van minden, a jövőnek mind a két fajtája. Nézzünk szét, hogy most hogyan áll minden. 6 5 Tárgyilagosan szemlélte már ekkor is a kor eseményeit. Tudta, hogy trianoni bukásunk magvát az utóbbi évtizedek, sőt évszázadok politikája vetette meg, mi pedig folyvást szomszédainkat hibáztatjuk. „Tigrishez méltó gerjedelemmel szidjuk, ócsároljuk azokat, akik tort ültek felettünk. Én azt éppenséggel nem mondom, hogy azok mind angyalok voltak, de ha szidjuk őket, akkor még úgy se lesznek angyalok. Bennünk is volt és van annyi hiba, mint azokban volt és van." 6 6 Szentül hiszi, csak „a de facto felfogás mutat hív utat." A történeti realitásokra oly érzékeny hatodikos diák nem kergetett romantikus álmokat. „Hiszem és vallom, hogy a roncsból a Duna—Tisza délibábos völgyében építhetünk oly nemzetpalotát, amely, ha vissza nem is adja a régi határokat, de ad olyan boldogságot, amely többet ér a Kárpátoknál. Egy nemzet boldogulása nincs kötve határaihoz." 6 7 1928. május 4-én Nemzetünk jelene és jövője címmel írt Erdei Ferenc iskolai dolgozatot: ,,História est magistra vitae. Népek, nemzetek sorsát olvashatjuk ki az elmúltak történetéből. És ha a múlt a mi tanítómesterünk, mennyivel inkább az a jelen, amelyben élünk, amelynek eseményei a szemünk előtt peregnek le. Milyen ez a jelen? Sivár, de nem kétségbeejtő. Elvették országunk jó részét, de nem vették el azt a földet, ahol arany kalásszal ékes a rónaság; elvettek, elszakítottak tőlünk tótot, szerbet, románt, de megmaradt az Alföld magyarja, csak a székelyt sirathatjuk. És milyen ez, ami megmaradt? Vannak nagyjaink, kiválóink, akik az egész világ előtt meglobogtatják a magyar színeket. Van azután egy nemzeti hegy, a most profanum "Uo. " Uo. M Uo. •» Uo. 49
