Tóth Ferenc: Erdei Ferenc, a makói diák. A Makói Múzeum Füzetei 52. (Makó, 1986)

A makói gimnázium - A felsős diák - VII. osztály

Felfogása szerint az ismeretszerzésnek két módja van: a gondolkodás és a tapasztalás. Egy-egy ember gondolkodás és tapasztalás útján csak parányi tudásra tehet szert. „Tanulni tehát annyi — próbálja definiálni Erdei Ferenc — mint mások gondolkozásának és tapasztalásának eredményét, valamiféle megismerést elsajátítani, illetve tudni."

4

5 Az iskolában kiválogatják azokat az ismereteket, amelyeket mindenkinek tudnia kell. „Csakhogy én éppen ennek a kiválogatásnak a csalhatatlanságában kételkedem"

4

6 — összegzi véleményét. Miért is tanulunk? A tanár azt mondja, hogy férfiú legyen belőlünk, de „életbevágóbb volt nékem az, hogy benne leszek-e a válogatott csapatban vagy nem. Inkább tartottam én célnak a futball nemes művészetét, mint a férfiúvá leendést."

4

7 Ezt a nagy célt később felváltotta egy kis cél. Azért kell tanulnia a diáknak, hogy ne vigyen haza intőt, róvót, illetve minél jobb érdemjegyekre tegyen szert. „Ha én bevágtam azt a fizikát annyira, hogy úgy tudtam, mint a miatyánkot, akkor az iskola megelégszik vele és jelest ad. Pedig az a tudás nem az enyém... Hiába ad nékem az iskola tiszta jelest, ha az élet mást, többet, sokkal is többet követel, én elbukom abban a küzdelemben, amelyre egy-két évtizeden át készített az iskola, mert mégse erre készített... Tessék megnézni azt a sok jelesen érettet, aki megfeneklett az élet viharában, pedig jeles volt. Az iskola, az osztályzás megelégedett vele, de nem az élet, gyengének találta és eltiporta"

4

8 — vetette papírra diákként az iskolai oktatásról egyéni mérlegét. Az osztály egyébként tanulmányi téren hetedikben sem remekelt. Jeles nem volt közöttük, nyolcan lettek jó rendűek, huszonhatan elégségesek és tízen megbuktak. Erdei Ferenc erőssége ezúttal a történelem és az angol. Meglepő, hogy testnevelésből jó érdemjegyet kapott, de a tornaversenyen elért eredményéért kis ezüst díjazásban részesült. A gimnázium felső osztályaiban ugyanakkor — kibontakozó szocigráfiai érdeklődésétől vezérelve — egyre többet foglalkoztatta a falujárás. Előbb kisebb-nagyobb kerékpártúrák voltak ezek. Gondolt egyet, kiment Szabó nagyapáék tanyájára és közben megfordult Rákoson vagy Királyhegyesen is. A közeli falvakban lakó osztálytársakat is meglátogatta. Pontosan igyekezett feltérképezni társai életviszonyait. Korcsmáros Lajosék földeáki birtokán többször térült fordult, lovagoltak ilyenkor és kirándultak a Kornél ligetbe. A távolabb eső Mezőkovácsházán Oltvai Ferencet látogatta meg. Közben folyvást jegyzeteigetett. A hetedik osztály végeztével a kirándulások és a túrák már nagyon tudatos falujárássá változtak. Ugyanakkor a diákkirándulások hangulata sem tűnt el belőlük. 1928 augusztusában Horváth Jánossal, az Erdélyből Makóra települt osztálytárssal, vágott neki a Duna—Tisza közének. Ekkor emlékeit levelek sora és Jegyzetek a vándorlásból című naplója őrzi. Portyázásukról egyik költeménye is hű képet ad. Vándorlásunk Elindultunk bús kettesbe, Vándoroltuknk reggel, este, Erdőt-mezőt összejártunk, Volt szerencsénk, csalódásunk. 4

5 Uo. 4

6 Uo. 4

9 Uo. Miért tanulunk? 4

8 Uo. 38