Tóth Ferenc: Erdei Ferenc, a makói diák. A Makói Múzeum Füzetei 52. (Makó, 1986)

Gyermekkor - Gyermekkora

Az Erdei család. 1915 — Haj játok, gyerökök, hánnyátok mán össze! Tuggyátok, gyün atyátok, oszt majd haragszik. Idős Erdei Ferenc sokat volt katona, az első világháborút gyalogosként harcolta végig a tűzvonalban. Az olasz frontra került, az Isonzó folyónál ásták be magukat. A családfenntartás és a gazdaság vezetése az édesanya vállára nehezedett. Mivel a nagyszülők 1918-ban abbahagyták a gazdálkodást, sógornőjével, Erdei Rozáliával (Nagy György Sándorné) kivette a Szabó tanyát. Megvette a lovat, kihajtották a háznál lévő tehenet. Széna volt bőven, a csutkakúpokat is otthagyták Szabóék. A nyári aratás emléke él még a másik unoka, Bakos Sándorné emlékezetében. — Az egész aratásban ott dolgoztunk. Monillát a háború miatt nem lehetett kapni. Mi hordtuk és hánytuk a kötelet. Vizet hordtunk ki, még a kévék cipelésében is segédkeztünk. Feri nagyon szorgalmas volt. A paraszti élet keserűségével már gyermekkorában találkozott. „Ötéves alig voltam még — írja a Parasztokban —, amikor egy hűvös hajnalon apám kiparancsolt az ágyból, s a malacok mellé állított, hogy legeltessem őket a tanyagyepen. Szúrósan nyilalltak szemembe a korai napsugarak és úgy kapkodtam a lábam a harmatos fűben, mint a libák a tarlón. Fáztam, a lábam szára égett a deres harmattól, sírni szerettem volna, olyan kegyetlennek éreztem apám kemény parancsát. De aztán fölszáradt a harmat, átmelegült a tiszta reggeli levegő és a malacok barátságosan rágcsálták körülöttem a füvet, reggeli időre úgy mentem már be a tanyába, mint aki kiállott egy próbát, s boldog voltam, mikor anyám azzal vett az ölébe, hogy «jól van kisfiam, ember lesz belőled»".

1

1 1

1 Erdei Ferenc: Parasztok. 3. 9