Papp Zoltán: Makói történet (Egy fejezet Erdei Ferenc életéből). A Makói Múzeum Füzetei 50. (Makó, 1985)
A kibontakozás
nek az alakításához, ami ebben a könyvben egészként jelenik meg". Erdei 1938 tavaszan nyomdába adta a „Parasztok"-at, és hozzálátott következő monográfiája, a „Magyar város" írásához. (A könyv az Athenaeumnál, 1939-ben jelent meg.) A Makói Független Újság 1938. május 24-i, keddi száma hírt ad arról, hogy a városépítésről tartott Makón előadást Bierbauer Virgil. Az eseményen jelen voltak neves szegedi építészek, köztük a Tisza-parti város főépítésze, Pálfy-Budinszky is. „Délután a makói tanyákat látogatták meg Erdei Ferenc dr. kalauzolásával, s ezen a tanyalátogatáson, valamint az azt követő beszélgetéseken valóságos alföldi városértekezlet alakult ki" ... — ... és Bierbauer a felesége révén, aki id. Bibóné testvérhúga volt, sógorságba is került azzal a Bibó famíliával, amelyhez Ferenc is igen erős szálakkal kötődött. Az esküvői szertartás rendben zajlott. Csupán egyetlen kis „hiba" csúszott közbe. Már épp a nevünket írtuk alá, amikor kiderült, hogy a polgármester elfelejtette feltenni magára az anyakönyv-vezetőséget jelképező széles, nemzetiszínű szalagot. Lett is nagy derültség. Nikelszky azonban kivágta magát. Azt mondta: a szalag mindvégig ott hevert az asztalon, a lényeget illetően tehát, „jelen volt" a szertartáson. Engem édesapám vezetett a templomba menet, Ferencet pedig édesanyám. Volt ebben valami jelképes is. A botos vőfély Szász Károly, illetve Dybisewszky János volt. Az eseményre természetesen rengeteg ember eljött. Ahogy akkoriban mondták: „az egész Makó". Apám ebből az alkalomból egy szép herendi vázát ajándékozott a templomnak. Ez volt az első alkalom, hogy virágokkal ékesítik az Űrasztalát. Azóta él ez a szokás a református öregtemplomban, noha közben közel fél évszázad telt el. Menyasszonyi csipkeruhám (hosszú sleppel) és a mályvaszínű, úgynevezett vizitkosztümöm Pesten készült. S hogy el ne felejtsem: nagyon szépek voltak a sárga ruhába öltöztetett (rokon) koszorúslányok. Egyik unokahúgom, Dybisewszky Melinda pária Erdei Sanyi volt. A két fiatal között szerelem is szövődött, amit igencsak vegyes érzelmekkel szemléltünk. A kapcsolat aztán hamar elhalt. A lakodalmat a mi lakásunkon tartottuk. Ott volt idős Erdei Ferenc, Szabó nagymama és Szabó Erzsike is. Ferenc aniával nem rokonszenveztünk egymással. Nekem sehogy se fértek a bögyömbe egymást követő nőügyei. Nvilván neki se lehetett jó véleménye rólam. Egészen más volt a helyzet Szabó nagymamával. Nagyon megszerettük egymást. Érzelmeinknek az elkövetkezendőkben sokszor tanújelét is adtuk. Szabó Erzsikével (tipikus vénlányalkat: magánakvaló, kesernyés) sem volt nékem soha semmi bajom, és úgy gondolom, neki se velem, de valahogy mégsem sikerült közelebb kerülnünk egymáshoz, pedig sokszor találkoztunk, amikor Szabó nagymamát meglátogattuk (vagy meglátogattam) a Batthyány utcában. Erdei Sanyival ellenben, ismeretségünk kezdetétől, nagyon jól megértettük egymást. Sőt Ferenc egyéb, közelebbi és távolabbi rokonaival is jó volt a kapcsolatom. Ott voltak természetesen az esküvőn apám baráti körének tagjai (és egyben Ferenc atyai barátai). De férjem vele egyívású barátai közül, úgy emlékszem, csak ifj. Bibó István, Reitzer Béla, a másik szívbéli pajtása, vitatkozótársa (aki később munkaszolgálatosként pusztult el egy ukrajnai kórházban), nem tudott eljönni pesti, banktisztviselői elfoglaltsága miatt. Ilyen alkalmakkor kötelező elvonulni a fényképészhez, hogy megörökítse a „nagy pillanatot". A felvételek rettenetesek voltak. Ferenc kényszeredetten állt mindegyiken. Borzasztóan kisuvickolták a műteremben, valóságos „szépfiút" csináltak belőle. A fényképész hosszú időn át „állítgatott" bennünket. Pontosan elmagyarázta, ki hogy tartsa a fejét, milyen képet vágjon. Nyilván mindennek része volt a kétségbeejtő végeredményben. (Ferenc azon a képen például, amelven a koszorúspárokkal és a botos vőfélyekkel szereplünk együtt, félrebillenti a fejét.) Aztán reggel ötig helytálltunk a lakodalomban. Akkor taxival bementünk Szegedre. A Kass (Hungária) Szállóban rezervált szoba várt bennünket. Belénve, a középen álló asztalon, hatalmas, vörös rózsacsokor fogadott. Ez fériem „műve" volt. ötvenegv szál vörös rózsa. Miért épp ennyi? „Kettőnk életkora" mondta erre ő. Hát ilyen gáláns is tudott lenni az én Ferencem... Apám a nászútra letett egy nagyobb összeget. De fériem is kerített erre az alkalomra valamennyi pénzt. Innen-amonnan csak hozzáiutott időnként kisebb-nagyobb összegekhez. Fizettek cikkeiért, (rádió'lelőadásaiért, kanott egy kisebb summát még ekkoriban havonta a hagymakísérleti telet» vezetéséért is. Bár az is ténv: jövedelmét elég sok kötelezettség terhelte. Havi száz peneővel segítette diák öccsét, és at>ia is rendszeresen igényelte az anyagi támogatást. Szóval: reggel volt már, amikor megérkeztünk a hungáriabeli szobába, és délben indultunk is tovább Pestre. (A spó24
