Papp Zoltán: Makói történet (Egy fejezet Erdei Ferenc életéből). A Makói Múzeum Füzetei 50. (Makó, 1985)

A kibontakozás

embernek" is tekintették már, akitől nem furcsállható, ha el jegyzi a kórházi főorvos lányát. Annál nagyobb volt a megrökönyödés a kórházban, és még nagyobb az úgynevezett megyei urak körében. A kórházi orvosok úgy vélekedtek, hogy Samu bácsi lánya „rangon aluli" házasságra készül ezzel az eljegyzéssel. A reakciós konzervativizmust a „megyei urak" képviselték az akkori Csanád megyében, ök is „meszalianszot" emlegettek, de hozzátették: ha a hagymás parasztok ivadéka, a rebellis nézeteiről hírhedt Erdei benősül a Diósszilágyi családba, ez csak újabb bizonyítéka Diósszilágyi Sámuel gyanús politikai nézeteinek, állásfoglalásainak, egész rendhagyó magatartásának. — És mit szólt az eljegyzés, valamint a házasság tervéhez édesapja? — Apám annyira elfoglalt ember volt, hogy nemigen tudta, mi szövődik körülötte. Az intenzív levelezésről sem tudott nyilván. És gondolom azért, hogy a végszó kimondása előtt már (és még) tájékoztatta anyám a dolgok állásáról, és hogy valamiféle megbeszélést folytattak erről. De anyámat ismerve, tudom, hogy érveit mindenkor meggyőzően tudta csoportosítani és ez a meggyőzés biztos, hogy akkor sem maradt el. Apám nagyra becsülte Ferit, jó véleménnyel volt képességeiről. De hogy maradéktalan örömmel töltötte volna el ez a frigy, azt azért nem hiszem. Polgár is volt, szülő is volt. Ferencet ugyancsak labilis egzisztenciának tarthatta. Hogy kifejezetten rosszallásának adott volna kifejezést, vagy ellenezte volna, annál engem sokkal jobban szeretett, és Ferencet sokkal jobban becsülte. — Es az édesanyja? — Hát. . . anyámnak nem sok szólnivalója volt. Hiszen, mint már mondtam, nyilván ő volt ebben az ügyben a Spiritus rector. De a kovász feltétlenül. Gyorsan elkészültek az eljegyzési fényképek és mi, víve belőlük emlékül, sorra látogattuk mindkettőnk rokonságát. Azután pesti barátaink kerültek sorra. Ez viszonylag egy aránylag problémamentes időszaka volt életünknek. Fontos volt számára, hogy barátainak kedvező véleménye legyen rólam, hogy „elfogadjanak". És úgy érezte, ez teljes mértékben sikerült. Neki ez fontos volt. Nekem nem különösebben. Nem dolgoztam ki külön viselkedési formát ezen alkalomra, már csak azért sem, mert a baráti kör egyrésze: köztük Radnóti, Baróti, Ortutay, Tolnai, de Féja, Sárközi, Veres Péter ls már korábban, tőle függetlenül is ismert, s kialakult véleményükön semmi okom sem volt megkísérelni a változtatást. Másrészt talán már akkor — nem tudatosan — munkált bennem önérzetemnek az a jogos igénye, hogy engem olyannak fogadjanak el, amilyen vagyok, teljes embernek, nem Ferenc függelékének. Akkor erről még szó nem esett. De a későbbiekben az egyéniség, a saját szellemiség (aminek persze, hogy voltak polgári vonásai is) megtartásának igénye már megbocsáthatatlan bűnné, összeférhetetlenségi tényezővé vált. Na, de még viszonylag felhőtlen az ég, ha néha be-beborul és halkan a menny is dörög. Készülődünk a házasságra. Anyám eltervezte: a vendéghálóban alszunk (másra nem is volt alkalmas), a nagy lakás, a koszt közös. Engem már előre nyomasztott az, hogy semmi garanciánk nem volt arra, hogy a háztartáshoz némi anyagi hozzájárulást adjunk. Kitaláltam, hogy a személyzet három fizetett tagjának munkája közül a házvezetőnőét én átvállalom, és az ő megtakarított fizetése rekompenzálja majd némileg eltartásunkat. .Ezt el is fogadtattam szüleimmel. Nem mintha anyagi szempontból ez nekik különösebben érdekes lett volna. Ferenc ellenkezett ezzel. Felesleges és komolytalan dolognak vélte. De én így tartottam helyesnek. Sokat vitatkoztunk ezen. Mindegy, ez nekem vállalt feladatom volt, amit csak akkor nem teljesítettem, ha történetesen Ferenccel Pestre utaztam. Erre az időre esett az öreg Erdei Pestre, pontosabban Szigetszentmiklósra való költöztetése. Sándor ekkoriban a képzőművészeti főiskola hallgatója volt, szobrásznak készült, s Ferencet is mind jobban kötötték ügyei a fővároshoz. 1935 óta özvegyen élő apja mind több problémát okozott neki. Meg aztán, mint idősebb fiú, együtt is szerette volna tartani a családot. Hosszas töprengés, keresés után állapodtak meg végül Szigetszentmiklósban, ami nincs messzire attól a fővárostól, amely egyszerre volt Ferenc mind jobban kibontakozó „vezérkedésének" színhelye, szellemi párviadalainak fóruma, egyben mint hagymaértékesítési piac is komolyan számbajött, mert az Erdei család a Szigetszentmiklóson bérelt földön — melyhez a Petőfi utca 16. vagy 20. számú parasztház is tartozott — folytatni kívánta a Makón kultivált hagymatermesztést. A föld nem volt olyan minőségű, mint az otthoni, de annyira rossz se, hogy ne lehessen nekivágni a gazdálkodásnak. 22