Papp Zoltán: Makói történet (Egy fejezet Erdei Ferenc életéből). A Makói Múzeum Füzetei 50. (Makó, 1985)

A leendő férj

cai Munkásotthonba, részt vesz — egyetemista társainak egy csoportjával együtt — az Országos Ifjúsági Bizottság szegedi csoportjának munkájában. Itt találkozik Gombkötő Péterrel „aki évekig Belgiumban élt, s onnan mint kommunista párttag tért haza". Erdei Sándortól tudjuk, hogy ekkoriban ismerkedett meg (Reitzer Béla útján) Lenin két művének — Állam és forradalom; A kapitalizmus fejlődése Oroszországban — német nyelvű kiadásával is, ami nagy hatást gyakorolt rá. Amikor 1932-ben behívják katonának — egyetemi tanulmányait időlegesen megszakítva újoncidejét kitölteni — összeütközésbe kerül a hatalommal is. Ismerve munkásmozgalomhoz fűződő kapcsolatait, figyelni kezdték, felbontották leveleit, s rövidesen találtak is ürügyet arra, hogy izgatás címén eljárást indítsanak ellene. Koholt vád alapján, gyorsított eljárással, két hónapi fogházra ítélik. „A katonai börtön megkeményítette. Mélységes volt a fölháborodása a jogtalan büntetés miatt, de személyes sérelméről soha egyetlen panaszos szót sem mondott. Derűsen viselte a börtönt, az ottani élet rögtön tanulmány tárgya lett számára." (Erdei Sándor). Formálta szemléletét az az egy hónapos gyalogtúra is, amelyet 1934 nyarán tett testvérével abban az Ausztriában, amely a februári munkásfelkelés véres letörésének utóhatásait nyögte. 1930-ban a Századunk című folyóirat hasábjain jelenik meg első nagyobb lélegzetű tanulmánya, a „Királyhegyes művelődési, gazdasági és társadalmi rajza" című munka, amely jelentős visszhangot kelt, és rögtön ráirányítja a közfigyelmet a nagyon fiatal és épp annyira ismeretlen szerzőre. „Erdei első falurajza sajátos hangvételű, ellentmondásos alkotás: világnézeti evolúciójának fontos dokumentumaként romantikus elemeket őriz, s ugyanakkor az azokon való túllépés szándékát is dokumentálja." (Huszár Tibor). 1932-ben született második jelentős tanulmánya, „A makói tanyarendszer". Ha szigorú szociológiai szempontok szerint tesszük mérlegre, akkor tulajdonképpen még ez is kiforratlan, sok egyenetlenséget tartalmazó írás, két dolog azonban világosan kiolvasható belőle: 1. A szerző alapos felkészültséggel fogott a kérdéskör tanulmányozásához, elemzéséhez. 2. A feldolgozott valóságanyag imponáló (és önmagában is hatásos). Olyannyira, hogy (mint Huszár Tibor utal rá) „erősebb az ezoterikus fogalmi építménynél, erezi, életessé teszi az ,elvont általánosságokat',". Ez a kettősség egyébként az egész művön végigvonul. Mindvégig mérkőzik egymással a sokszor még elvontnak ható „tudományoskodás", és a jelenségben a lényeget mind többször felismerő átfogó valóságismeret. 1934-ben lát napvilágot a következő nagy tanulmány, „A makói parasztság társadalomrajza", amely az Eperjessy Kálmán szerkesztette Csanád Megyei Könyvtár sorozatának köteteként jelenik meg, s amely — ismét Huszár Tibort idézve — „jóllehet szerzője még a huszonnegyedik életévét sem töltötte be, sok vonatkozásban teljesen érett gondolkodót prezentál, joggal tekinthető úttörőnek a hazai tudományos alapozású szociográfiai kutatás történetében.". A szegedi barát, Reitzer Béla levelében azt írja róla, hogy Erdei munkája „... az első komoly és igazán tudományos szociográfia, amely már nem kísérlet, hanem eredmény is.". Ugyanebben az évben lát neki — ausztriai útjáról hazatérve — a „Makó társadalomrajza" című tanulmányhoz. (A műből egy rész meg is jelent 1935-ben, a Népünk és Nyelvünkben. Később Erdei félretette az írást, s csak 1936-ban vette újra elő, de még a továbbiakban is dolgozott rajta. A teljes szöveg csak halála után került elő hagyatékából, és jelent meg — huszonhetedikként — a Makói Múzeum Füzetei sorozatban 1982-benj majd később természetesen az összegyűjtött művekben is helyet kapott.) „A .Makó társadalomrajza' ... legszembetűnőbb jellemző vonása, hogy Erdei Ferencnek sikerült ötvöznie a történeti megközelítést a korabeli statisztikai adatok alapján, és személyes megfigyelésen alapuló (irodalmilag is alátámasztott) konkrétan kirajzolódó társadalomképpel, és úgy elméletileg is értékes magyarázatot találni a társadalom jelenségeire." (Kulcsár Kálmán) 1936-ban már a „terepen" gyűjti a Duna—Tisza közén — ahol egy kerékpáros túra keretében 1928-ban is megfordult és értékes, hasznos megfigyeléseket végzett — az első nagy, átfogó Erdei-szociográfia, a „Futóhomok" anyagát, amely a Magyarország felfedezése című sorozat második köteteként jelenik majd meg az Athenaeumnál, és meghozza a széles körű — bár nem teljes — elismerést a fiatal szerzőnek. Erőteljes léptekkel halad tehát Erdei azon az úton, amely új csúcsok felé vezet, nevezetesen, hogy „a két világháború közötti magyar szociológia legnagyobb alakia" (Kulcsár Kálmán) legyen. A fiatal Erdei portréjához természetesen — meghatározó jelleggel — a politikai közszereplés is hozzátartozik. Az egyetem U