Papp Zoltán: Makói történet (Egy fejezet Erdei Ferenc életéből). A Makói Múzeum Füzetei 50. (Makó, 1985)

A leendő férj

vevője volt később a tragikus sorsú ifj. Horváth István híres Hamlet-előadásának, majd színházi ember, rendező lett belőle, és sajnálatosan korán, hatvanegy évesen ragaaia el a halál. — Erdei Ferenc is tagja volt a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának, méghozzá a legjelesebbek közül való... — Igen, de ő ekkor már nem járt be: 1929—33 között tanult a szegedi egyetemen. — Makó kisváros. Nyilván már régóta ismerték egymást. Mikor, és milyen körülmények között ismerkedtek meg? — Bármennyire meglepő is, 1936-ig én nem ismertem személyesen az akkor már 26. évében járó Ferencet. Ez annál különösebb, hiszen ő, mint köztudott, apámat atyai barátjának tekintette a velünk szintén évtizedek óta baráti kapcsolatban álló többi makói „nagy öreggel", a korábban már említett Márton Bálinttal, Könyves-Koloniccsal, Frieddel, H. Szabóval és másokkal egyetemben. Mégis, valahogy elkerültük egymást. (Egy pillanatig mindketten tűnődve hallgatunk. Nyilván beszélgető partneremnek is ugyanaz jár a fejében, ami nekem: nem csupán a véletlen játszhatott itt közre ebben, hanem a két fiatal életformájának különbözősége, egymástól oly elütő volta is.) — Mikor találkoztak először? — Egyik évfolyamtársam, Bogár Laci ismertetett össze bennünket. Mielőtt erre rátérnék, néhány szót szeretnék mondani róla. A tehetséges, kedves fiúra tragikus sors várt. A szegedi egyetem pángermán érzületű professzora, Schmidt Henrik, szerzett Lacinak egy németországi ösztöndíjat. Csak odakint derült ki, hogy egy álcázott náci propaganda-tanfolyamra kerültek. Magyarán: beszervezték őket. Lacit ez később rettenetesen bántotta, borzasztó súllyal nehezedett rá az egész. Rövidesen öngyilkos lett... Nos, azon a bizonyos napon, mint korábban már annyiszor, ismét az utolsó pillanatban értem ki a szegedi nagyállomásra. (Akkor még megvolt a vasúti híd, innen indultak Makó felé is a vonatok.) Lélekszakadva futottam és kapaszkodtam fel a kocsiba, s már indult is a szerelvény. Leültem, hogy kifújjam magam. Akkor vettem észre, hogy a kupéban ott ül a szintén Makóra igyekvő Bogár Laci is egy (bocsásson meg a jellemzésért, de őszintén és pontosan akarom akkori benyomásaimat visszaadni) torzonborz, cigányos arcvonású fiatalember társaságában. Nagyban vitatkoztak. A számomra ismeretlen férfi könyvet tartott a kezében. Mint rövidesen kiderült, Szabó Zoltán híres „A tardi helyzet" című, abban az esztendőben megjelent, nagyon szép kiállítású, borítólapján népi díszítőmotívumokat viselő m^iiKáját. Bogár Laci üdvözölt, átültek hozzám, bemutatott bennünket egymásnak. — Szóval, maga az a hírhedt Erdei Ferenc... — Világosan emlékszem, hogy ezt a szót mondtam: hírhedt. Persze, nem elítélőleg. Inkább ezzel akartam jelezni, hogy hallomásból ismerem jól, ha személyesen eddig még nem is találkoztunk sosem, mert annyi, de annyi mindent hallottam már róla. — Diósszilágyi Éva vagyok — nyújtottam kezet. Most rajta volt a csodálkozás sora. — Milyen furcsa, hogy eddig mi ketten még soha ... — Igen, valóban furcsa — feleltem. S beszélgetni kezdtünk hármasban. Hazáig — Makóig. Á leendő férj Ki az a „torzonborz", „cigányos arcvonású", „hírhedt" fiatalember, akit a Szegedről Makó felé tartó helyi érdekűn Bogár László bölcsész bemutat Diósszilágyi Évának? Erdei Ferenc 1921-ben végezte el Makón a református elemi iskolát, majd igazgató tanítója unszolására és szülei beleegyezésével a helyi főgimnáziumba iratkozik be. Ugyanazok tanítják — Galamb Ödön, Tettamanti Béla, Kovalik Antal —, akik a nála öt esztendővel idősebb József Attilának is kedves tanárai voltak. a sikeres érettségit követően a szegedi egyetem állam- és jogtudományi karának hallgatója lett 1929-ben. Itt rövidesen kapcsolatba kerül a haladó diákmozgalommal. 1930-ban egyik alapítója a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának, amelyet a református Bethlen Gábor Kör úgynevezett agrársettlement mozgalmában részt vevő tizenöt egyetemi hallgató hozott létre. Ö az egyetlen parasztszármazású a jó szándékú, ám a progresszív mellett naiv nézeteket és illúziókat is tápláló értelmiségi csoport tagjai között. A világ, ahonnan jött, arra serkenti, hogy társait az illúziókkal való leszámolásra bíztassa, és segítse egy, a meglévőnél reálisabb társadalom — és benne paraszt- — szemlélet kialakításában. Az értelmiségi származású ifj. Bibó Istvánnal és a zsidó vallású Reitzer Bélával köt különösen szoros barátságot. Szegeden, a munkásmozgalommal is kapcsolatba kerül, eljár a Hét vezér ut10