Polner Zoltán: Koronával koronázzák. Makó környéki népi imádságok és Krisztus- legendák. A Makói Múzeum Füzetei 48. (Makó, 1985)

BEVEZETŐ

Az imádságlírában egész rímfűzér felel a hívó rímre, és igék az leginkább igéket vonzanak. Körösztfára feszítik, piros vérit hullajtik, az angyalok fölszödik, mennyországba fölviszik. A rímek e bájos naivitásában egyszerre figyelhető meg egyfajta kezdetleges epikus fölsorolás, és egy monoton zeneiség, amely a lírai ősszöveg, ha volt ilyen (!), sajátja lehetett. A népi imádságok elbeszélő jellege valószínűleg a szövegek folklorizációjával függ össze. A hagyományőrzés legegyszerűbb módja minden bizonnyal az epikus fölsorolás, amint az a balladák esetében is megfigyelhető. Rímeinek egyszerűsége, föltételezem, az egymáshoz kapcsolódó motívumok sorrendiségét szolgálja. Ugyanakkor ezek a rímek metaforikusak, azonosítók és így képszerűsítők. A Világ világa, / Virágnak virága! betűrím egy költői kép azonosságára is fölhívja a figyelmet, amely egyfelelől az Ómagyar Mária-siralom két sorának eredetvidékére kalauzol, másrészt a gondolatritmus jelentőségére irányítja rá a vizsgálódó tekintetet. Némely ritkábban hangszalagra vett népi imádságban az alábbi sorok vezetik be a szenvedéstörténeti részt: Ánafa léterepedik, ága szüli ágát, ága szüli bimbóját, bimbója szüli virágját, virágja szüli almáját, almája szüli Szent Emerencet, Szent Emerenc szülte Szent Annát, Szent Anna szülte Máriát, Mária szülte szent fiát, a világ mégváltóját. (Mócsa Mihályné, Bökény.) Az imádságlíra genealógiai motívuma a szent család származástörténetét idézi. E szimbolikus költői képsor mögött a világ teremtésének ténye is meghúzódik. így egyszerre jeleníti meg a világot-virágot születésének pillanatában. E fűzérszerűen összeálló képsor ugyanazt tartalmazza, amit a Siralom említett két sora, vagyis tartalmilag a népi imádságok fenti sorai magyarázzák a gyönyörűséges alliteráló megszólítást. Föltételezem, hogy a genealógiai motívum egy másik szekvenciából való egyazon fordító-költő tollából. Dömötör Tekla szerint: „Ez a ráolvasás-formula nemcsak a magyar népköltészetben ismeretes, ismerjük középkori latin, német változatait is. A tengerből kinőtt fa képzete a teremtésmondákban szereplő világfaképzethez vezet, amely Észak-Eurázsiában ismert." A leszármazási sor, megítélésem szerint, nem középkori, hanem jóval régibb. E genealógiai fölsorolással kezdődik Máté evangéliuma is. A magyar folklór naiv leszármazási sorai pedig lényegesen eltérnek a latintól azzal, hogy természeti szimbolikába ágyazza a személynevekhez kapcsolt „születéseket". 9