Péter László: Makói kis tükör. A Makói Múzeum Füzetei 47. (Makó, 1985)

Hollósy Kornélia emléke

különleges formát. Bízunk benne, hogy az ismétlődés veszélye nélkül tudja folytatni e máris országos figyelmet érdemlő művészi teljesítményt. Magyar Hírlap, 1969. szeptember 3. Hollósy Kornélia emléke Először őt nevezték a nemzet csalogányának, őt, a magyar opera úttörőjét, nemzeti operáink diadalra vivőjét. Külföldi sikerek után, még mindig nagyon fiatalon, 19 évesen, 1846-ban lett a pesti Nemzeti Színház tagja, és bécsi, varsói vendégszerepléseinek (1849—1851), valamint házasságkötése utáni visszavonulásának (1852—1854) kivételével 1862-ig a főváros színpadán énekelte végig a kor magyar operáinak híres női főszerepeit. Az utolsó nyolc év volt művészetének fénykora. Páratlan csengésű hangja, ragyogó trillái világhírű koloratúr-énekesnővé avatták. Egyénisége, pályatársaival és a kor szellemi vezetőivel való barátsága, melyet főúri férjjel, Lonovics Józseffel kötött házassága után is fönntartott, korának legnépszerűbb művészévé tette. Meyerbeer, a nagy zeneszerző Párizsba hívta, de ő szerényen kitért, s Erkellel együttműködésben tovább szolgálta a magyar zenekultúrát. Az Egyetem téri Wenckheim-palotában, majd a Hatvani (ma Kossuth Lajos) utca sarkán levő Zrínyi-házban szívesen látott-vendége volt minden színésztárs, író, művész, közéleti ember. Harmincadik születésnapjára, 1857-ben Sárosi Gyula kezdeményezésére írók, költők, tudósok kézírásos emlékalbummal ajándékozták meg. Eredetijét az aradi múzeum őrzi, fényképmásolatát 1952-ben szereztem meg a makói múzeum számára. Arany János verséből elég csak idézni: Hajdan dicső nemzet, ma rab; S hogy lánca csörgésit ne hallja: Énekkel űzi bús neszét, S az ércigát enyhíti dalja, Oh, hát dalolj nekünk!... Az önkényuralom korában énekének varázsa a nemzeti ellenállást szította. Bemutatóján, 1861-ben, ő énekelte a Bánk bán Melindáját. Ugyanezzel a szerepével búcsúzott a pesti közönségtől 1862. július 29-én. Reményi Ede, Erkel Ferenc, Ábrányi Kornél, Mosonyi Mihály, Szigligeti Ede, Egressy Gábor egyenként búcsúzott tőle a főváros közönsége nevében. Utána vidéki körutat tett az országban, ismét vendégszerepelt első sikereinek színhelyén, Bukarestben, majd 1864-ben végleg visszavonult. Nyolcvan éve influenzajárvány némította el „a magyar csalogány" hangját. Ha már dombegyházi síremlékét érzéketlen és tudatlan kezek elpusztították is, a helyét tudó kortársak segítségével hamvait ma még exhumálni és újból méltó helyre lehetne helyezni. Szép bronz mellszobra ott állott egykor a róla elnevezett makói színház előcsarnokában. Az épület lebontása után lomtárba került. E sorok írója 1953-ban legalább a múzeum kapubejárata alatt teremtett neki némi nyilvánosságot. Ám 73