Péter László: Makói kis tükör. A Makói Múzeum Füzetei 47. (Makó, 1985)
„Voltak férfiak..." Emlékezés Könyves-Kolonics Józsefre
ta meg azzal, hogy a New York-i Kossuth-szobor leleplezésén a várost képviselje, s kimondotta: amennyiben útlevelet nem kap, még közvetve sem képviselteti magát az ünnepségen. A hazai hatóságok megakadályozták, hogy Makó követe részt vegyen az amerikai Kossuth-ünnepségen! Kolonics József rendíthetetlenül küzdött a makói és környékbeli nép jogaiért, szót emelt a nagybirtokrendszer ellen, a püspökielei uradalmi földek szétosztásáért s a hagymásszövetkezetek élén a makói kishagymások érdekeiért. Nem csoda, ha 1932-ben, a szélsőjobboldal tollnoka, Milotay István az osztálytársadalomra veszélyes izgatást látott az ő és küzdőtársai politikai tevékenységében és „csanádi riportsorozatában" fölhívta a hatalom figyelmét a viharsarki szocialisták és makói polgári radikálisok „veszedelmes" működésére. S aztán jött a fasizmus... Könyves-Kolonics József bátor hangja az embertelenség, uszítás egyre erősödő áradatában a humanizmus, az emberi szabadság és a nemzeti függetlenség eszméit hirdette! A fölszabadulás után a Délmagyarország 1944. november 29-i számában Voltak férfiak című cikkében ezért írhatta joggal Erdei Ferenc — kinek mint ügyvédjelöltnek Kolonics principálisa és a hagymaszövetkezet ügyeinek intézésében, a helyi politikában mestere volt —, hogy akadtak — bár kevesen — bátor férfiak, akik szembe mertek szállani a fasiszta viharral. „Nemzeti szerencsétlenség lett — írta itt Erdei —, hogy ilyen kevés volt a kemény gerinc, annál inkább idézzük őket. Nem elégtételként — az elégtételt a történelem adta meg —, hanem példaképp és biztatásul, hogy minden körülmények között meg lehet maradni embernek és magyarnak, csak bátornak és erősnek kell lenni." Kolonics, mondotta Erdei, ilyen „ritka szálfa volt a legsötétebb években", és idézte Kolonicsnak, aki a fölszabadító szovjet csapatok parancsnokának megbízásából a város élére került, nyilatkozatát is: „Mi minden poklokon keresztül hűek maradtunk... Kiállunk jelenteni, hogy az elpusztult régi gárda örökébe egy győzelmes új világ érkezett... Az aljas gonoszság és öngyilkos butaság szellemeit elűzték a felkelő nap sugarai. Új világ születik. Mint öreg zászlótartó mélyen meghajtom a zászlót az emberi, nemzeti és népszabadság diadala előtt. Meghajtom a zászlót a diadalt már meg nem érő régi gárda emléke és táborunk jelenlegi, még fiatal, tetterős új harcosai előtt. A mienk, öregeké a küzdelmes, de dicsőséges múlt, az övéké, fiataloké a diadalmas, boldog jövendő." így fogadta új világunkat a haladás és szabadság öreg harcosa. S ha a kor, a betegség nemsokára kiütötte is kezéből a harci lobogót, mindvégig figyelemmel kísérte napjaink alakulását. Utolsó éveiben Makó és a makóiak nem adták meg neki azt a megbecsülést és tiszteletet, amely a demokrácia és a társadalmi haladás igaz bajnokának kijárt volna. Holott Könyves-Kolonics József emberi nagysága, szabadságszeretete, minden igaz és haladó ügy mellé állása, a munkásság és parasztság fölemelkedéséért a maga posztján megharcolt harca méltó arra, hogy emlékét Makó és a forradalmas Viharsarok népe kegyelettel őrizze. Eszméi, melyeket örökül hagyott ránk, új értelemmel telítődve ma is időszerűek. Viharsarok, 1956. június 10 51
