Péter László: Makói kis tükör. A Makói Múzeum Füzetei 47. (Makó, 1985)

A Dongó halála. Irodalomtörténetivé vált szatíra

dai önérzettől s a miniszteri bratyizásra való kilátások miatti örömtől dagadó keblének magasztos érzelmeit kiszusszanthassa magából. „Tóth Pál Vásárhelyi utcai gazdálkodó" zöngeményét a kurzus helyi lapja, a Makói Friss Újság természetesen mint hazafiúi tettet dicsérte, s közzétette, mondván, hogy „a versbéli fogyatékosságát pótolja érzésbeli őszintesége". Szép is ám ez a versezet, úgy fejeződik be, hogy „Éljen a Nagyméltóságú Miniszter Úr! Éljen a Méltóságos Képviselő Úr!" A Dongó május 20-i — egyben utolsó! — száma nem hagyta szó nélkül a fűzfapoéta buzgólkodását. Merész verses szatírával leplezte le a hízelgést, talpnyalást, amelyet a kurzus politikusai rendeztek s rendeztettek maguknak. A vers, utalásaival, irodalomtörténeti érdekűvé vált: Bántja a csőrünket, ezt a pici sárgát, Hogy Pegazusunkat imígy lepipálták, Verstől szűz Friss lapba, magas Parnasszusra, Pali bá' mezítláb fölindult egy szuszra. Hol hiába kér, sír, ostromol Attila, Közönség és sajtó nagy Isten ostora, Hol meg nem jelenhet se Juhász, se Móra, Hol Saitos szája se nyíl költői szóra, íme megjelenik egy fura költemény, Kisgazda királynak hódoló zöngemény. Tisztesség adassék a gazdaságnak, A kanászságnak s a csizmadiaságnak, A gyepmesterségnek, tőzsdeuzsorának! De adassék meg az a poétaságnak! Ez a tisztesség meg azt jelenti nálunk, Értsünk a csizmához, ha csizmát csinálunk, Ha eláztunk végleg a lelkesedéstől, S farkcsóválva zengünk hódolást „a néptől", Tegyük ezt zárt helyen s kissé csendesebben, Korona zöldjében, Nagy felköszöntőben, Csak ne ily rossz versben! Most már eljutottunk, hova régen vágytunk, Versünk végére, és most azt kívánjuk: Adjon az Úristen azon embereknek, Kik minket átkoznak, s éppen nem szeretnek, Szitkokkal, átokkal is traktálnak néha, Érte ezerannyit, de ha lehet, még ma. Nagyatádi kocsit, drága búzát, sokat, Holnapután pedig örök nyugodalmat. II. Tóth Pál A vers hatalmas fölháborodást keltett a megyei és városi urak s a „nagyatádi kocsijukat" a névadó előtt kérkedve mutogató nagygazdák közt. A Dongónak — kis képzavarral szólván — hattyúdalává vált ez a vers: a nagy támadások miatt s a kurzus nyomása alatt ezzel a számmal meg is szűnt. De utolsó száma érdekes dokumentuma annak is, hogy a fiatal diákköltőnek, József Attilának már pályája kezde26