Péter László: Makói kis tükör. A Makói Múzeum Füzetei 47. (Makó, 1985)

Művelődéspolitikai föladatok Makón

ad a városépítés és a városszépítés számára. Nemcsak a megőrzendő műemlékek védelmét, de a harmonikus, a környezethez alkalmazkodó további fejlesztést is körvonalazza a városfejlesztés húszéves terve, amely e munkálatok nyomán létrejött. Vízművek, színházépület, a két állomást összekötő vasútvonal, utcamegnyitások, parkosítások, fürdőépítés — ezek talán a legfontosabb pontjai a városfejlesztés e nagyszabású tervének, amely a várost jelentőségéhez méltó ipari, mezőgazdasági, kereskedelmi és kulturális központtá emeli. A nemrég lefolyt emlékmű-nyilvántartó munka során vált köztudomásúvá, hogy a város — a régi rendszer „jóvoltából" — rendkívül szegény emlékművekben, szobrokban, emléktáblákban. A szovjet hősök emlékművén kívül csak az országszerte szokásos Kossuth-szobor és a világháborús áldozatok emlékszobra áll. Az egyetlen nyilvános emléktáblát a városban az elmúlt év december 7-én az MTH-tanműhely falán József Attila emlékének szentelve lepleztük le. Makón azonban, amelynek számára a költő életműve a legnagyszerűbb, leghaladóbb politikai hagyomány, József Attila-szoborra van most már múlhatatlanul szükség. A fővároson kívül egyetlen vidéki város sem dicsekedhet oly nagyszerű hagyománnyal, mint amit Makó számára József Attila, a város „fogadott fia" jelent. Nincs magyar város, amelynek több köze, több joga volna József Attilához, mint Makónak. Ez a jog kötelez; súlyos mulasztásunkat, hogy mindeddig még nem hirdeti a magyar munkásosztály és az egész nemzet egyik legnagyobb költőjének emlékét szobor az őt útravalóval ellátó városban, minél hamarabb pótolnunk kell! Nincs fontosabb művelődéspolitikai föladat ma Makón, mint hogy a város hivatalos hatóságainak és a társadalom legszélesebb rétegeinek együttműködésével szoborbizottságot hozzunk létre, s méltó alkotásról gondoskodjunk, mely a városból elinduló s a világirodalomba érkezett nagy magyar költő emlékét megörökíti! Emléktáblát kell elhelyeznünk a Tanácsköztársaság hősi halottjának, Vásárhelyi Kálmánnak emlékére ott, ahol gyilkos kezek halálát okozták. Emléktábla kell a Hajnal utca 8. számú ház falára, ahol Espersit János vendégszeretetében annyiszor tartózkodott Juhász Gyula, s ahol hónapokig nyugalmas lakást, meleg, bátorító otthont talált a magányos József Attila. Emléktábla kell a József Attila utca 13. számú ház falára is, ahol 1913 és 1917 között makói tanárként élt a költő: Juhász Gyula. Emléktábla örökítse meg a múlt század két makói születésű írójának, költőjének már-már elfelejtett emlékét is: a Lenin tér 17. számú ház (a volt gazdasági egyesület, most járási könyvtár) falán, Dobsa Lajos egykori szülőháza helyén álló újabb épületen a 48-as szabadságharc forradalmár hősének, a februári forradalom párizsi barikádharcaiban résztvevő hazánkfiának, a későbbi színműírónak és képviselőnek, Dobsa Lajos emléktáblájának van a helye. A Szabadság tér 11. számú házon pedig Makai Emilnek, a neves költőnek nevét kell kőbe vésve az utókorra hagyni. Föladataink vannak még utcaneveink rendezésében is. Több helyi kiválóságról még nincs utca elnevezve, sőt valami érthetetlen túlbuzgalomból, még a város múltjának jellegzetes alakjáról, Justh Gyuláról elnevezett utca nevét is eltörölték. így van azután, hogy míg a 48-at eláruló Deák Ferencről máig is a város egyik legszebb utcája van elnevezve, addig a város múltbéli politikai arculatát legjobban kifejező s a 67-es árulás ellen — ha nem hiba nélkül is, de következetesen — küzdő Justh Gyulának ismét nincs utcája. A múlt hagyományainak helyes értékelése nem jelenti, hogy mi hibátlannak, teljességgel példamutatónak tartjuk Justh Gyula politikáját, de megbecsüljük a korabeli reakcióval való szembefordulását, jellemhűségét, elvi szilárdságát. Utcaneveink némelyike elé magyarázó tábla szükséges, hogy nevelje ifjúságunkat, a városban megforduló idegeneket, s megismertesse őket a névadó életművével. Hadd tudják dolgozóink, hadd vésődjék az arra járók emlékezetébe, ki 18