Péter László: Makói kis tükör. A Makói Múzeum Füzetei 47. (Makó, 1985)

A helyi haladó hagyományok fölkutatása lesz a megalakuló Múzeumi Tanács legfontosabb föladata - Schőbel György, az első hazai hagymaszedőgép készítője

társ mondotta — bizonyítéka annak, hogy „mennyi szépség, ízlés, tehetség, erő, alkotókedv volt dolgozó népünkben még az elnyomatás évszázadai alatt is". Mi lett volna a múltban egy ügyes kezű, tehetséges kovácsból? Talán úri kastélyok vasrácsaira teremtett volna szép és művészi díszítéseket, s csupán így őrizte volna meg névtelen alkotójának emlékét a testet öltött szépség iránti vágya. Ma pedig, szocializmust építő korunkban, fölszabadulnak a dolgozó népünkben szunnyadó hatalmas energiák, érvényre jutnak a népi észjárás, ötlet, tudás és tehetség „rejtett erőtartalékai", kilép a névtelenség évszázados homályából a dolgozó ember, s a párt adta lehetőségekkel élve alkot nagyot, merészet, az egész dolgozó nép javára szolgálót. Schőbel György 48 éves; pár éve még egyedül dolgozó kovácsmester volt, ma a makói Mezőgazdasági Fölszerelést Gyártó Kisipari Termelőszövetkezet tagja. Kiváló munkás: brigádjával együtt állandóan a norma fölött teljesíti a munkatervét, fényképe kint van a Lenin téri dicsőségtáblán, s hirdeti, hogy 180 százalékra teljesítette munkáját. Tavaly januárban ő is ott volt a kovács-bognár ktsz alapítói között, ma pedig — jó munkája és a dolgozók megbecsülése következtében — a tagok a szövetkezet elnökhelyettesévé választották. Örül a megbecsülésnek, bár bántja, hogy nem a műhelyben, hanem az irodában kell töltenie dolgos napjait. — Apám is kovács volt — meséli —, de olyan, mint a falusi, mezővárosi kovácsok mind: a mesterség mellett pár hold földet is munkált. Gyermekkorom óta ismerem a hagymás munkáját, magam is kuporogtam eleget a hagymaföldön. Tán 16 éves lehettem, mikor hagymaszedéskor félig tréfásan, félig komolyan átszólt hozzánk a szomszéd földről Börcsök Sándor, aki tudta rólam, hogy szeretek fabrikálni, különféle szerkezeteket kifundálni. — Te Gyuri — mondta nekem —, te mindent ki tudsz spekulálni, azt tanáld már ki, hogy lehetne könnyebben fölszedni a hagymát? Ez hiányzik nagyon... Azóta, gyerekkorom óta, álmom nekem ez a gép — mutat az elkészült első apróhagyma-szedőgép kísérleti példányára. — Régi helyzetemben, egyedül persze nem tudtam volna megcsinálni; egy ilyen géphez társas munka szükséges. Társaim, brigádom tajai, Dégi István, Varga Béla, Nagygyörgy József, velem együtt lelkesen vettek részt a kéthónapi szívós munkában, amely a gép elkészítéséhez kellett. A szocialista erkölcs van kibontakozóban ma dolgozóinkban, melyet a társas munka és a szocialista tudat, a haladás harcos akarása fejleszt ki bennük. A Schőbel-brigád tagjai két hónapon át kevesebb munkabérrel is megelégedtek, mert számukra mindennél fontosabb volt, hogy a gép mielőbb kikerüljön kezük alól. Munkájuk nyomán ezrek és ezrek nehéz, fáradságos munkája, a dughagymaszedés, könnyebb lesz, s lehetővé válik a szövetkezeti hagymaföldek területének, a hagymatermés mennyiségének megnövelése. Eddig rendkívül korlátozta állami gazdaságaink és szövetkezeteink nagyüzemi hagymatermesztésének növelését, hogy a sok munkáskezet igénylő apróhagymát gyorsan és más, ugyancsak munkaigényes mezőgazdasági tennivalókkal egyidőben kellett leszedni. Az apróhagyma szedése pedig nemcsak nehéz, de „haladatlan", lassú munka is. Ezen kell segítenie a gépnek, amely egy nap alatt 3 holdat szed föl, tehát a számítások szerint kb. 500 ember napi munkáját végzi el. Nincs is több gépre szükség az egész országban, csak mintegy tizenötre, de ezekre annál inkább és minél hamarabb. Hogyan készült el ez az első, kísérleti példány? — Már több mint egy éve beadtam a tervemet a városi tanács útján a Földművelési Minisztériumban. Ott félreértették a rajzot, s visszaküldték, hogy javítsam ki. A félreértés miatt sokáig aludt a dolog. Múlt év augusztusában telefonon kerestek, s 11