Péter László: Makói kis tükör. A Makói Múzeum Füzetei 47. (Makó, 1985)

Tettamanti Béla emléktáblája előtt

lyeit, az emléktáblával megjelölt Zöldfa utcai házat (amelynek 1849-ben megégett részét 1934-ben bontották le), a Dédénszegi utcai sarokházat; megnéztük a körtemplom restaurálási munkáját, a Rónayak angol lovagvárra emlékeztető „kastélyát" és néhány más, szintén megújításra váró, műemlékjellegű épületét (magtárak ezek és más gazdasági épületek); kisétáltunk egy darabig a nevezetes Óbébai úton, és a tűző napfényben azon tanakodtunk, miképpen lehetne a zomboriak faluszeretét úgy fölkelteni, hogy belőle a jelen és a jövő is hasznot lásson. A megújult községi könyvtárnak élesztő szerepe lehet ebben: a község pedagógusaival összefogva a helyi hagyományok ápolásában méltók lehetnek arra a kincsre, amelyet ennek az ezeréves községnek kivételesen gazdag öröksége jelent Könyvtáros, 1983. március, április. Tettamanti Béla emléktáblája előtt Centenáriumok korát éljük. Száz esztendeje születtek azok a nagy magyarok, akik a századelőn a modern művészet és tudomány forradalmával előkészítették a társadalmi forradalmat, és megteremtették a magyarság és haladás egybeforrását műveltségben és társadalomeszményben. Jelkép, hogy Adyval kezdődött ez a centenáris ünnepségsorozat 1977-ben; folytatódott 1978-ban Krúdyval; 1979-ben Szabó Dezső, Móricz Zsigmond, Móra Ferenc századik születésnapjával; 1980-ban Hatvany Lajos és Mészöly Gedeon, 1981-ben Bartók, 1982-ben Kodály, 1983-ban Nagy Lajos, Juhász Gyula és Babits Mihály centenáriuma volt; 1984-ben Balázs Béláé; 1985-ben Kosztolányi Dezsőé és Lukács Györgyé, 1986-ban Tóth Árpádé lesz esedékes... Ám mi a magyar égboltnak nemcsak napjait, hanem csillagait is számon tartjuk. Makó méltán ünnepelte két éve Diósszilágyi Sámuel századik születésnapját, idén januárban Könyves-Kolonics Józsefét. Mind a ketten emberi példájukkal túlnőttek a város, a megye határain: a véletlenekben is érvényesülő törvényszerűség adta, hogy életük és tevékenységük nem csupán Makó és a hajdani Csanád megye közéletét formálta, hanem történelmi szerep jutott nekik az egyetemes magyar művelődés történetében is: Juhász Gyulával, Móra Ferenccel, József Attilával és Erdei Ferenccel való kapcsolatukkal beírták nevüket a magyar irodalom és tudomány történetébe. Egy ház előtt állunk, amely nem sokban különbözik sok más makói háztól. Számunkra mégis emlékhely, mert az ugyancsak száz éve született Tettamanti Béla otthona volt 1912 és 1927 között, — a háborús évek híján — másfél évtizedig: alkotó műhely, családi tűzhely. Cicero azt mondja: nem a ház szerez tiszteletet gazdájának, hanem a gazda a házának. Ennek a háznak, amelyet mostantól márványtábla jelöl, figyelmeztetőül az utókornak, Tettamanti Béla szerezte meg a jogot a tiszteletre, a megkülönböztetésre. Megszerezte elsősorban saját életművével, sok évtizedes középiskolai és egyetemi oktató-nevelő munkájával; nyelvpedagógiai és neveléstörténeti tudományos eredményeivel, amelyekkel a magyar nyelvtanítás módszertanának kimunkálását és a magyar nevelés haladó örökségének közkinccsé tételét szolgálta. De megtetézte élete munkájának értékét, hogy barátai közé számíthatta őt Juhász Gyula, Móia Ferenc és utoljára, de nem utolsósorban József Attila. Juhász Gyulával már az egyetemen, a híres Négyesy-szemináriumon megismerkedhettek, majd 1913 és 1917 között — a háborút megint leszámítva — tanártársak voltak a makói gimnáziumban. Bizonyára nemegyszer megfordult a költő is itt, kol112