Polner Zoltán: Éganyám, földanyám. Makó környéki ráolvasások és hiedelmek. A Makói Múzeum Füzetei 45. (Makó, 1985)

RÁOLVASÓK - Tehénrontás ellen

tötte, de mög is rontotta. De azt nem tudom má, ki mondta, a mozsarat verjük be ronggyal, a sütő tetejire borítsuk rá, és az odamén, aki azt csináta. Mer addig nem bír semmit csináni, sé vizelni, sé sémmit, amíg ott abbul a mozsárbul azt ki nem vöszik. De igaz vót. Gyütt az öreg Vera néni. Gyüvök má, aszongya, mer mán annyi napja nem tudtam sé vizelni, sé ez, sé az. Hanem vögyétök ki abbul a mozsárbul, aszongya, azt a rongyot. így mondta. Ez igaz történet vót. (Hajnal Lajosné, Földeák.) Tejet is szoktak így évönni más tehenitül. Hát én őriztem a teheneket, mer vótak teheneink. Úgy löhetött évinni, hogy mikó mönt léfele a nap, akkor oda köllött mönni annak az illetőnek a tehenihön, akinek a tejit el akarta lopni. Mög köllött símítani a hasát, oszt lé a tőgyiig, végig a csöcsiig a tehenet. Akkó becsukni a kézit, elmönni az ő tehenihön, és akkó kinyitni a kézit, és ugyanúgy végigsimítani. Osztán másnap már kevesebb teje vót, osztán még kevesebb. Képes vót teljesen elfogyni, az ű teheninek mög szaporodott a teje. Én is csináltam, mint gyerök. (Vrabély Andrásné, Makó.) Egy boszorkány vót itt a faluba. Teheneket rontott. Émönt hozzá. Máma adott a tehén tejet, hónap vérös tejet adott. Na majd utóvégre nagy betegségbe kerűt. Hát aztán, hogy nagybeteg vót, a szomszédba égy tehenet úgy tönkretött, hogy akármit csinátak, nem tudták fejni. Ű betegségbe feküdt, azután várva várta a halált, de bizony nem bírt möghalni. Aszonta, hogy mindég ott vannak azok, akiket életibe ű mögkárosított. Azok a tehenek, azok a népek, akik sok mindönt érötte elhullajtottak. Hát oszt ekkó a szomszédasszonyt óhajtotta, hogy gyüjjön. Hallod-é, Erzsi, bocsásd mög neköm, mer én miattam pusztút el a té három tehened. Hanem, aszongya, ami most van neköd, aszongya, a tehened, annak a szőribű mög az én hajambú vögyé kilenc hajszálat, azt tödd be égy ruhába, oszt akaszd be a szabadkéménybe, lémén az átok térúlad is, de én is mög tudok halni. Ez mögcsinálta. A boszorkány mögnyugodott, oszt mög is tudott halni. (Molnár Pálné, Földeák.) b) Azt is tudtam, hogy amikó a tehenet hajtották hajnalba ki, mit csinát az asszony. Mént a csordás. Dudált. És az asszony elősző lévetette a kötőjit, és a kiskapuba tétté a küszöbre. Azon hajtotta keresztű a tehenet, hogy jó sok tejet hozzon haza, és aki így elrontaná, né fogja az átok, a rontás. (Mihalik Mihályné, Nagylak.) c) Az öreg Suhajda Pista bácsi ez égy ilyen bűbájos ember vót. Az naplemént után égyátalán nem adott tejet. Aszonta, mégrontják a tehenet. Mikor az előhasú üszője mégellétt, akkor ű elvágta az üszőnek a szarva leghégyit, nyírfasöprűágat hégyézett, és beleverte a tehénnek a szarva hegyibe. És a farához, az ellés után közvetlen órahosszába, nagy rezsdás szöget vert le, hogy űtülle se a szerencsét, sé a tejet, sé a tehén egészségit ezék átal nem bírják évinni. (Molnár Imre, Bökény.) d) Azt hallottam, hogy mikó megellik a tehén, a pokláját négyfele vágik. Oszt akkó a kút négy sarkára ásta le. Olyan boszorkányos asszony vót. Baka Andrásnénak hívták. Annak tehene vót. Mikor mégellétt a tehén, én oszt odaméntem, hányta a pok25