Halmágyi Pál: Makó város román megszállása 1919. június 17.–1920. március 29. A Makói Múzeum Füzetei 43. (Makó, 1985)

ellenszegülésnek. Ezek szerint vétkesek azok, kik híreket terjesztenek a román hadseregről (tekintet nélkül arra, hogy igazak vagy hamisak): sértő szavakkal illetik a román nemzetet, hadsereget, országot és katonákat; levelet visznek; lázítanak a román hadsereg ellen; kritizálják a parancsnokság rendeleteit; leverik a zászlókat vagy a hivatalok más jelvényeit; megakadályozzák letartóztatások vagy egyéb intézkedések végrehajtását. E rendelkezések önmagukért beszélnek. Talán egyedül a zászlókkal kapcsolatban kell annyit megjegyezni, hogy a magyar zászlót a román megszállás alatt nem volt szabad kitűzni. E rendeletet az újság december 4-ig néhány naponként és mindig a címoldalon közölte. Ettől az időponttól kezdve minden egyes lapszám vele kezdődött és ez tartott 1920. március 26-ig a román megszállók kivonulása napjáig. 1920. február 18-tól csatlakozott hozzá Tuhasi ezredes hirdetménye, mely ugyanilyen szemléletesen világít rá a megszállás utolsó hónapjainak román félelmeire. Tuhasi ezredes (Orosházán, védelmi körlete székhelyén kiadott) hirdetményében közhírré tette, hogy akik valamely őrszem vagy őrjárat felszólítására nem állnak meg, illetve menekülést kísérelnek meg, életüket kockáztatják, mert a katonák azonnal tüzelnek rájuk. Ha pedig valamely városban vagy faluban tömegesebb agitációt vesznek észre, 24 órán belül a helységet gyalogsággal, géppuskákkal és tüzérséggel veszik körül, s a legkisebb lázongásért, vagy egy román katona tettleges bántalmazásáért megrohamozzák. E rendelet volt az első, amelyet román nyelven is közzé tettek. (1920. február 29.) Márciustól e két rendelet mellett már alig volt szabad hely az újság első oldalán. A megszállás utolsó napjaiban pedig (1920. március 12-től március 19-ig) a Makói Független Újságnak már teljes első oldala román rendeletekkel volt tele, mert a fentiekhez csatlakozott Mardarescu tábornok szénlopások kapcsán kiadott utasítása, szintén mindkét nyelven. E rendeletből — mely az egész megszállt területre vonatkozott — csak egy mondat álljon itt érzékeltetni tartalmát: „...a hadseregnek kiutalt szénszállítmányoknak egy részét útközben ellopják, s a vagonok csaknem üresen jutnak a rendeltetési helyükre; a szállítmányoknak egy másik része nem is jut a rendeltetési helyére, mivel hogy a közbeeső állomásokon megváltoztatják az útirányt, s így nyomukat vesztik."

2

0 A román imprérium városra való kiterjesztésének külső jelei (zászlók, állomás nevének kiírása), s ezen akarat komolyabb lépései (a román parlamentbe történt képviselőválasztás) mellett; a megszállt területek Romániához való csatolásának gyakorlati lépései is megkezdődtek. A nagyszebeni kormányzótanács hivatalos lapja közölte, hogy a szegedi ítélőtábla illetékessége Krassószörény, Temes, Torontál, Békés és Csanád vármegyékre megszűnt. Csanád vármegye járásbíróságai első fokon az aradi törvényszékhez, másodfokon a nagyváradi ítélőtáblához tartoztak.

21 A hivatalos lapban közölteket kis eltérésekkel a trianoni békeszerződés majd valóra is váltotta, ám a román hivatalos személyek még ennél is többet akartak. Demkó közjegyző hivatalánál fogva közvetlen részese volt ezen ügyek lebonyolításának. Feljegyezte, hogy megjelent irodájában egy aradi törvényszéki bíró, s a nagylaki telekkönyvvezető és elvitték a magyarcsanádi hagyatéki iratokat miután a járásbíróságtól, árvaszéktől, pénzügy-igazgatóságtól is elvitték a Nagylak, Sajtény, magyarcsanádi iratokat. Néhány nap múlva az aradi árvaszék ülnöke járt nála, követelve a Magyarcsanádra vonatkozó végrendeleteket és örökösödési szerződéseket. A közjegyző ezek kiadását már megtagadta, s ezt írásba is adta. (Magyarcsanád ma is magyar terület, a többi helység nem.) 2

0 M.F.U. 1920. március 12. 60. sz. 2

1 M.U. 1919. szeptember 4. 152. sz. 328