Diósszilágyi Sámuel: Hollósy Kornélia élete és művészete. A Makói Múzeum Füzetei 41. (Makó, 1985)

Függelék - Ikonográfia - Hollósy Kornéliához írott versek

A mi abban fájdalom van, Legyen nálad csupán játék...! S üdve szálljon mind a szívre... Az a sok szép varázsige Életedben testté váljék! Tompa Mihály Saját szivünk az élet óceánja, S hullámiban búvár a gondolat. Boldog, ki mélye kincsét feltalálja: E földön élhet tündér álmokat; De veszve van ki dúló szörnyeit Idézi fel enlelkével csatára S keblében nincsen szenvedély határa. Te felhozád érzelmed gyöngyeit Művész ihlettel alkotád füzérré Melly lelkedet bájos hatásba meré S mig népünknek vigalmul adtad át, Saját hajadba fonta bé magát, S miket csupán te, nem tartál nagyoknak Fejed körött most szép diszül ragyognak Gaál József Hollósy Kornélia halálára Szász Károly (1829—1905) református püspök, költő és műfordító, a Szász írócsalád második generációjának kiváló tagja írt verset: A csalogány halála Hová lettél erdő csalogánya? Szomjú szivünk dalodat kívánja De hiába kéri, várja, nem szól... Fülmilénk, te hallgatsz — tán haragszol? Nyári fény volt, messze még az ősz, tél, Árnyas erdőn mélyen elrejtőztél; Fölkerested legsürübbik bokrát, Bokor árnya hallgatag hajolt rád. Piciny ajkad ott is tán dalolgat; Hallgatója de ki ott dalodnak? Csak a fészek s egy kis bokoralja? Kis családod, más a dalt nem hallja. Majd a zöld lomb őszi széltől sárgul, Tél viharja kapja le az ágrul; Újra zöldül, jönnek mennek évek, Egyre halkabb lesz bokrán az ének. Egyszer aztán elnémul, elhallgat — Mindörökre vége fényes dalnak Harmatos lomb, sürü bokor árnya Sírva borul a holt csalogányra. Kis bokornak sóhajtó, kesergő Panaszától megzendül az erdő, Mély zúgását hegy-völgy tovább adja — Kis csalogányt egy ország siratja. 81