Diósszilágyi Sámuel: Hollósy Kornélia élete és művészete. A Makói Múzeum Füzetei 41. (Makó, 1985)
Búcsú a pályától
folyó szeptember hó 13-án Makón a megyeház termében adandó hangversenybeni közreműködésre megnyerni; mely alkalommal Kovacsics Sándor úr, pesti zongoraművész e nemes cél sikerét művészete által segítendi elő; — emberbaráti érzéstől ösztönöztetve, felhívatik a t.cz. közönség, miszerint ezen előadásban minél nagyobb számban részvenni szíveskedjék. Wasmer Paula bárónő ő méltósága, Csergeő Gizella, Végh Terézia, Paula és Anna úrhölgyek, valamint Végh János úr, Beck János hegedűművész és a H.M.-Vásárhelyi dalárda t. tagjai, illetőleg műkedvelők felebaráti szeretettől ösztönöztetve szívesek közreműködni. Kelt Makón, Török Imre rendező." A hangversenyt a klasszicista stílusban épült, pompás megyeháza gyönyörű dísztermében tartották. A megye zenerajongó közönségének színe-java gyűlt össze a jótékony célú hangversenyre. Hollósy Kornéliát lelkesen és melegen ünnepelték, dalait többször ismételnie kellett; virágözön, koszorúk, sőt alkalmi vers is köszöntötte a megyei lakosú, országos, sőt európai hírű művésznőt. A hangverseny programja a következő volt: Műsorozat I. szakasz 1. Variations Brillantes, pour un Paiano, par Charles Czerny, Montechi-Capuletti operából, előadva Végh Terézia, Paula és Anna kisasszonyok által. 2. Ária Lindából, énekli Csörgeő Gizella kisasszony 3. Népdal, énekli Hollósy Kornélia asszony 4. Méditation sur le I e r Prelude de Piano, Bachtól, előadva Physharmonica, zongora és hegedűn, Végh János, Török Imre és Beck János urak által. 5. Grand Caprice de la Somnambule, Thalbergtől, előadva zongorán Wasmer bárónő által. 6. Duetto Luciából, énekli Hollósy Kornélia asszony és Biró Kálmán úr. II. szakasz 1. Kápolna Kreutzertől, énekli a Vásárhelyi Dalárda 2. Les Sauts du Diable, Grand Caprice fantastique, szerzé és előadja zongorán Kovacsics Sándor úr. 3. Ha férfi vagy, légy férfi, költemény Petőfitől, szavalja Gereőffy Ferenc úr. 4. Változatok régi népdalok felett, énekli Hollósy Kornélia asszony 5. Divertissement Concertant, két zongorán, szerzé Kovacsics Sándor úr, előadja a szerző és Török Imre úr. Helyek árai: Körszék 2 frt. Zártszék 1 frt. Állóhely 60 kr. Karzat 20 kr. Kezdete 7 órakor A hangversenyről a Zenészeti Lapok is megemlékezett, kiemelve annak jótékony célját és az ínségeseknek juttatott pénz összegét. Hollósy Kornélia pedig kevés művészi emléke között megőrizte a makói hangversenyen kapott vers kéziratos példányát. (A verset a Függelékben közöljük.) Hollósy Kornélia még rövid pihenésre visszatért a dombegyházi birtokra, majd Pestre utazott, hogy megtegye az előkészületeket az őszi felvidéki hangversenykőrútra. 1863. október 8-án indult Pestről a felvidékre, tervbe véve Kassát, Sátoraljaújhelyt, Ungvárt, Máramaros-szigetet, Szatmárt, Nyíregyházát, mint hangverseny állomásokat. Kassán október 10-én és 11-én adott hangversenyt, a szűkölködők javára, a közönség nagy részvétele mellett, amint az a Kassai Értesítő hírül adta. 66