Diósszilágyi Sámuel: Hollósy Kornélia élete és művészete. A Makói Múzeum Füzetei 41. (Makó, 1985)
Nemzeti Színház — A második szerződés
a szöveget hibáztatták, írván, hogy nem alkalmas operai feldolgozásra. „Ledér, könnyű zenéről" írtak, s ma már megmosolyogni való, mennyire félreértették Verdi zenéjét az akkor csalhatatlanoknak vélt kritikusok. A kritikusok szőrszálhasogatása szerencsére nem ártott Verdi operájának s a magyar színház magas színvonalú előadásainak híre határainkon is túlterjedt. Az Europa Artista című olasz lap kritikusa Antonazzi pesti látogatása után foglalkozott Hollósy játékával: a Rigoletto Gildájában hallotta. „Mindazoknál föllebbvaló — írta — akiket eddig hallánk. Hangja nem igen erős, de tiszta s a legtökéletesebben iskolázott. Úgy hisszük, hogy Lind Jenny óta a trillákat még senki sem énekelte ily tökéllyel." Itthoni bírálói is elismerték, hogy Hollósy az a színpadi csillag, mely nem csak a pesti operának ad fényt, de sugarai a külföldre is elhatottak. A színház operai előadásainak látogatottsága és a közönség megelégedése ellenére a sajtóban ismételten támadták Rádayt a költséges operák színrevitele miatt. Kétségtelen, hogy az opera többe kerül, mint a drámai műfaj, s az is igaz, hogy Ráday inkább az operai személyzet nívójának emelésére, mint a külföldiek költséges vendégszereplésére törekedett, ennek ellenére támadások érték, ami elkedvetlenedéséhez vezetett és a színházzal való bajlódástól vissza akart vonulni. Talán ennek az elkedvetlenedésnek tulajdonítható, hogy az egész 1858-as év operai élete szürke, eseménytelen, néhány vendégszereplést, egy hazai és két külföldi opera bemutatóját leszámítva. A hazai: Huber Károly A székely lány című operája volt, a két külföldi: Mozart Figaro lakodalma és Rossini Hamupipőke. Míg az előbbi műsordarab maradt, az utóbbi 9 előadás után lekerült a műsorról. 1858. február 1-én felújították Erkel Bátori Máriáját, a címszerepben Hollósyval, de sem az újabb zenei- és dalbetétek, sem az új díszletek és táncok nem tudták hosszabb időre műsorképessé tenni az operát. Hollósy Kornélia szokásos nyári szabadsága előtt még egy reprizzel tett kísérletet a színház. Július 8-án Hollósy jutalomjátékául előadták Bellini Puritánok című dalművét. A felújítási kísérlet nem járt sikerrel, de a jutalmazottat a közönség elhalmozta szeretetének és tiszteletének minden jelével. Megírták a lapok, hogy két kocsival hozták a színházba a koszorúkat és virágokat, Hollósy megjelenésekor negyedórán keresztül tapsoltak, a karzatról üdvözlő verseket szórtak a közönség közé és Batthyány Lajosné Zichy Antónia grófnő értékes karpereccel ajándékozta meg a művésznőt. Hollósy szokása a szerint nyarat Buziáson töltötte, s készült Huber Károly operájának őszi bemutatójára. Buziáson hangversenyt adott a helybeli dalárda közreműködésével és a hangverseny jövedelmének felét a Buziáson felépítendő magyar nyári színházra, felét pedig a temesvári-józsefvárosi kisdedóvó segélyezésére ajánlotta föl. Szabadságáról való visszatérése után, 1858. november 27-én tartották meg Huber Károly Székely lány című regényes vígoperájának bemutatóját. Ebben Hollósy a női főszerepet, Róza, a molnár leányát játszotta. A publikum ugyan jóindulattal fogadta az operát, de tartós sikert nem ért el. Az opera-dráma háború ismét kiújult, mert a drámai színészek követelték, hogy legalább annyi fizetésük legyen, mint az utolsó operaénekesnek. Ráday, aki közben lemondott, de lemondását nem fogadták el, sőt teljhatalommal ruházták fel, közbenső megoldásként „középfizetést" ajánlott a drámai és az operai tagok között, ami évi 400 forint emelést jelentett a drámaiak részére. Egressy Gábor ezt nem fogadta el, inkább vidékre ment vendégszereplésekre. Több operai tag sem fogadta el az új szerződést, s sor került egyaránt hazai és külföldi énekesek szerződtetésére. Hollósy gyakran lépett föl külföldi vendégénekesekkel, így azok a magyar operát a legelőnyösebb oldaláról ismerhették meg, s ilyenkor tapsban és kihívásban sem volt hiány. 50
