Diósszilágyi Sámuel: Hollósy Kornélia élete és művészete. A Makói Múzeum Füzetei 41. (Makó, 1985)

Külföldön

Az Ernani előadásai és néhány más opera annyira kitöltötték a műsort, hogy egyelőre szó sem lehetett újabb bemutatóról. Ez annyiban kedvezett Hollósynak, hogy nem kellett újabb szerepre készülnie, szabad idejét kellemesebben tölthette: Pestről áprilisban megérkezett rövid látogatásra vőlegénye, Lonovics József, miután az illetékes magyarországi hatóságok részére az útlevelet kiadták, nem véve részt sem katonai-, sem polgári vonalon a „forradalomban", azaz a szabadságharcban. A jegyesek egy éve nem látták egymást, s bár sűrűn leveleztek, a személyes találkozás mégiscsak felemelőbb volt, ugyanakkor Lonovics személyesen győződhetett meg jegyese páratlan sikereiről. Hollósy Kornélia legközelebbi premierje 1851. április 27-én volt, amikor Bellini Alvajáróját tűzték műsorra. Ebben az operában Hollósy már énekelt, de csak az udvari színház meghívott közönsége előtt, a varsói publikum hat év után csak most láthatta és hallhatta ezt az operát. A művésznő Amina szerepét „tehetségét ragyogtatva" énekelte, partnerével együtt hétszer tapsolták a függöny elé. Varsói tartózkodása alatt Hollósy még hatszor énekelte Amina szerepét. Május elején olasz opera-staggione érkezett Varsóba, s ez a társulat alkalmat adott Hollósynak és a lengyel művészeknek, hogy új környezetben lépjenek fel, viszont gyakran ők is jól kiegészítették az olasz társulatot. Az olaszok társaságában énekelte június 18-án a Lindát, július 6-án és 10-én az Alvajáróban lépett fel, július 19-én, 22-én és 26-án pedig a Sevillai borbélyban először énekelte — az éneklecke betétjeként — Lubomirski Kázmér hercegnek Hollósy Kornélia számára írt és neki dedikált Új Mazurkáját, Rosina szerepét olaszul énekelte, de a lengyel betétszámot lengyelül. A közönség viharosan ünnepelte a háláját ily finom módon kifejező művésznőt, aki a 22-i előadáson már zenekari kísérettel énekelte a mazurka betétet. Varsói sikereiről természetesen időről-időre a pesti lapok is beszámoltak. így jutott el a hír Pestre, hogy igen előnyös szerződést kínáltak Hollósynak a szentpétervári operához, de ugyanakkor a varsóiak is szerették volna a maguk számára továbbra is megtartani a művésznőt, aki szinte páratlan népszerűségre tett szert Lengyelországban. Több, neki ajánlott polka-mazurka, mazur-ének és más zeneművek jelentek meg nyomtatásban, amelyek mind a lengyelek szeretetét jelezték. Hollósy Kornéliát azonban sem a lengyelek szerető ragaszkodása, sem a kilátásba helyezett szentpétervári fényes szerződés nem tarthatta vissza. Haza vágyott és úgy érezte, hogy vállalt kötelezettségének eleget tett, a házasságba sem üres kézzel indul, várnak rá otthon és talán a Nemzeti Színházban is, tehát felkészült a varsói búcsúra. 1851. augusztus 17-én az Alvajáróban, 19-én az Ernaniban, 21-én A sevillai borbélyban lépett fel és 23-án a Lammermoori Luciában búcsúzott a varsói közönségtől. Óriási tömeg búcsúztatta a kedvelt magyar színésznőt, akit az előadás után tizenháromszor tapsoltak a függöny elé. A lapok sajnálattal tudósítottak távozásáról, de megértették, hogy a hosszú távollét után haza vágyik. Kérték, hogy ne feledje el Varsót, amely „egy babérlevéllel ékesítette homlokát". Augusztus 24-én utazott el Varsóból. Búcsúztatására a színházak képviselői és a Nagy Színház szinte minden tagja megjelent a pályaudvaron. „Ez a legjobb bizonyítéka annak a rokonszenvnek — írták a lengyel lapok — amelyet a művésznő nemcsak a varsói közönség, de művésztársai körében is keltett." A tizennégy hónapos varsói vendégszereplés alatt nyolc operában összesen hetvenhét alkalommal lépett föl, ami igen szép és nagy teljesítmény. Hollósy Kornélia és kísérői 1851. augusztus végén érkeztek Bécsbe, ahol — hírek szerint — újabb ajánlatokkal várták olasz és holland operákhoz, de hazatérési szándékáról nem mondott le és ezeket is elhárította, s néhány napos bécsi pihenő után útra kelt és szeptember 4-én gőzhajóval érkezett Pestre. 34