Diósszilágyi Sámuel: Hollósy Kornélia élete és művészete. A Makói Múzeum Füzetei 41. (Makó, 1985)

Külföldön

gatás céljából nem történt meg, s neve — annak ellenére, hogy nem lépett föl, meg­jelent a hangverseny plakátján. Hollósy levélben tárta föl helyzetét a Hölgyfutár szerkesztője előtt. Igaz, hogy „minden tekintetben rendkívüli hízelgő és kitüntető körülmények között" szólítot­ták fel a ,rácok özvegyeinek javára' adandó hangversenyen való részvételre, de ő a hangversenyen nem lépett fel, nevét tiltakozása ellenére nyomták a plakátra, mert ő először operában kívánt bemutatkozni, s az viszont a partner betegsége miatt elma­radt. Az is igaz, hogy Bécsben szerződéssel kínálták meg, nem kétezer, hanem 10 000 forintnyi évdíj mellett, de ezt nem fogadta el, mert „édes kötelességének is­merte volna inkább Nemzeti Színházunknál megmaradni, ha ezt körülményeivel össze tudta volna egyeztetni." E levél két kitétele igen figyelemre méltó. A hangversenyen való közreműködés­re „minden tekintetben rendkívül hízelgő és kitüntető körülmények között szólítot­ták fel", továbbá: megmaradt volna a Nemzeti Színháznál, „ha ezt körülményeivel össze tudta volna egyeztetni." A finom fogalmazást az újságírók — sajnos — nem értették meg, sőt félremagyarázták. A hangversenyen való közreműködésre felszólí­tották, tehát nem kérték fel. A felszólítás már-már parancsoló hatályú, s Hollósy idézett mondata arra utal, hogy igen magas állású, talán az udvarhoz közelálló, nagy befolyású egyéniség szólította fel a közreműködésre. Kitérni előle nem lehetett, hiszen a mérleg másik serpenyőjét nyomta elítélt fivére és a Lonovics családdal való rokonság. S ugyanez vonatkozhat a szerződésre is, amelyet bizonyára nem a kínált összeg miatt nem vállalt, ennyiért a Nemzetinél is énekelt volna, ha a körülményei­vel össze tudta volna egyeztetni. Bizony, a pesti körülményei úgy alakultak, hogy a Nemzetitől — felsőbb helyről érkezett bizalmas tanácsra, ha ugyan nem utasításra — el kellett távoznia. A maga jószántából Itáliába utazott volna, de Bécsbe kellett jönnie. Az osztrák rendőrminisztérium részéről ez az eljárás — a külszín látszólagos megóvása — még a tapintatosabbak közé tartozott. Még a bécsi Wanderer című lap is megjegyzi, hogy „egyébiránt pedig igen fon­tos körülmények is idézhették elő az egész kellemetlen történetet". Hogy Hollósy kedvét nem szegték az ellene indított támadások, azzal magya­rázható, hogy ő pontosan tudta, mi-miért történik, s azért viselte el fölényes nyuga­lommal, mert lelkiismerete tiszta volt, honleányi érzelmeihez nem férhetett kétség. De ezt csak ő és talán legszűkebb környezete tudta, s nem hozhatta nyilvánosságra. Fontosabb volt számára, hogy életben tudta fivérét és biztonságban vőlegényét és annak családját. Bemutatkozó fellépésére május 2-án került sor, amikor a Hoftheaterben Bellini Alvajáró című operájában Amina szerepét énekelte. Az előadáson Ferenc József is megjelent, ami a „felsőbb parancsra" vonatkozó következtetést is igazolja. Hollósy első fellépése a teljes siker jegyében zajlott le. „Eleinte kissé elfogult volt, — írta Bé­csi levelében a már lehiggadt Frankenburg — de a dörgő tapsvihar s az ezerajkú .él­jenek' csakhamar felbátorították, s úgy énekelt, mint egy angyal. Maga a császár is oly lelkesen tapsolt, amint csak lehetett." A bécsi lapok kivétel nélkül tág teret szenteltek a magyar énekesnő bécsi bemu­tatkozásának és részletesen foglalkoztak énekével, játékával, megjelenésével, s ha itt-ott jóindulatúan bírálják is hangterjedelmét vagy modorosságait, általában elis­merik nagy tehetségét, finomságát, decens megjelenését; fejlődésének további lehe­tőségét és szép jövőt látnak a még mindig nagyon fiatal művésznőben. Ha Hollósy első szereplése nem bűvölte is el túlzottan a bécsieket, a fogadtatás jóindulatú, kedvező és biztató volt, ugy-annyira, hogy szívesen és örömmel gondolt és készült a további föllépésekre. Második föllépését május 5-re tűzték ki, ismét 29

Next

/
Thumbnails
Contents