Diósszilágyi Sámuel: Hollósy Kornélia élete és művészete. A Makói Múzeum Füzetei 41. (Makó, 1985)

Nemzeti Színház — Az első szerződés

működésének újabb diadalát jelentette. „Hollósy Rosinája egy új virág azon szép koszorúban, melyet ő magának kivívott — írta a korabeli egyik kritikus — Az em­ber nem tudja, a hang szép csengését, vagy a hajlékonyságot, könnyűséget, játszisá­got dicsérje-e, mely énekében elárad." De nem így a darab prózai része, melyet — elhagyatván a recitatív — oly halkan és gyorsan pergetett le, hogy alig lehetett belőle valamit is érteni és hallani. A máso­dik előadáson már hangosabban és érthetőbben beszélt, s az egész előadás sokkal kerekebb és simább volt. A felújítás a művésznő huszadik születésnapjára esett. Ennek és a nagy siker­nek az örömére és megünneplésére a Magyar Király éttermében fényes társaság gyűlt össze. Kezdett enyhülni a szülők neheztelése is, s az estélyen a művésznő édesapja is megjelent a rokonság élén és résztvett a társasvacsorán gróf Ráday Gedeon, az ope­rai tagok közül többen, írók, művészek és az ifjúság színe-java. Volt a lakomán jó­kedv és fesztelen vidorság, csak a cigányt parancsolta el a vendéglős — a résztvevők bánatára, de azért így sem volt hiány magyar nótázásban, mert a hiányzó cigánymu­zsikáért bőven kárpótolta a társaságot Füredy magyar nótái. Alig csendesedett el a repriz és az ünneplés zaja, máris újabb bemutatóra ké­szültek, Halévy: A királyné csatárai, 3 felvonásos operájának premierjére, amelyet Hollósy Kornélia jutalomjátékául választott. A választás nem bizonyult szerencsés­nek, mert a darab meséje unalmas, sok benne a próza, s bár zenéje könnyű és eléggé jellemző, mégsem hatásos. A sajtó már eleve bizonyos aggállyal fogadta a bemuta­tót. A június 15-i előadás nagy közönség jelenlétében zajlott le, Hollósyt ünnepel­ték, aki Solange Athenais szerepét "nagy gonddal, sok helyütt oly gyönyörűen ének­lé, hogy a ligetek bájdalú csalogányát vélnéd olykor hallani." A sajtó aggodalmaskodása igaznak bizonyult: az opera megbukott, mindössze két előadást ért meg. A sikertelen bemutató után néhányszor még fellépett, de 1847. június 28-án a színlap már búcsúfelléptét hirdette, s egyúttal olvasható volt, hogy szerződése lejárt, s pillanatnyilag új szerződés kötése nélkül szabadságra megy. Szabadsága két hónapjára apjának gertenyesi birtokára utazott, hogy ott pi­henje ki a színpadon töltött első év fáradalmait. Szabadságát azonban betegágyban volt kénytelen tölteni, mert a „bánáti idegláz", a malária tört ki rajta. A betegség annyira megviselte, hogy annak nyomai még augusztus végi visszatérésekor is meg­látszottak rajta. Megérkeztével azonnal megindultak az újabb szerződtetési megbe­szélések, amelyek nem annyira a fizetésemelés, mint inkább a Schodelnéhoz való vi­szonyának tisztázására irányultak. A sajtó már előbb, Schodelné augusztus 11-i ju­talomjátéka alkalmából igyekezett a művésznők közti ellentét élét tompítani, megál­lapítva, hogy a színház tudná mindkét művésznőt foglalkoztatni, ha ők kezet fogva igyekeznének a közönségnek minél több élvezetes estét szerezni. S ha a körülmények úgy kívánnák, akár egy operában is felléphetnének anélkül, „hogy cirkalommal mérnék ki egymás szerepét, hogy valamikép a ,prima-donna' jog meg ne sértessék." Hollósy egy év tartamára újra szerződött anélkül, hogy Schodelnéhoz való és gyakran már tarthatatlan helyzete kielégítő megoldást nyert volna. Szeptember 6-án lépett fel, mint újra szerződött tag a Lammermoori Luciában. A közönség, partne­reivel együtt, tüntető lelkesedéssel fogadta, jóllehet a betegség nyomai, a testi gyen­geség még erősen érződött énekén és játékán. Előadás után a karszemélyzet megle­petésben részesítette a művésznőt: ablaka alatt néhány szép dalt énekelt. Újraszer­ződése óta csak ritkán lépett föl, mert két új szerepére készült. Felújításra került ugyanis Donizetti Bájitala és bemutatásra Doppler Ferenc Benyovszky című operá­ja. A Bájital reprize 1847. szeptember 15-én volt és teljes sikert hozott mind az Adi­nát éneklő Hollósynak, mind pedig partnereinek, Wolfnak és Benzának. 14

Next

/
Thumbnails
Contents