Köpeczi Béla: Erdei Ferenc, a politikai gondolkodó. A Makói Múzeum Füzetei 39. (Makó, 1985)
szágok között kell választani belpolitikai szempontból is. 1948 szeptemberi főtitkári beszámolójában ki is mondja: ,,a magyarországi kapitalizmusnak a maradványai szerves összefüggésben állnak a világ nemzetközi kapitalizmusának nagyhatalmaival". 2 2 Magyarul: aki nem akar kapitalizmust Magyarországon, annak a Szovjetunióval és a népi demokratikus országokkal kell szövetkeznie. így zárul be a kör: nem kell kapitalizmus, nem kell polgári demokrácia, a kapitalizmus uralmi rendszerét felszámoló népi demokrácia kell, s ehhez megfelelő külföldi támasz. Ezzel a meggyőződéssel került szembe azzal a fordulattal, amely a népi demokratikus országokban bekövetkezett a Tájékoztató Irodának a Jugoszláv Kommunista Pártot elítélő határozata után. Amikor Erdei ] 968-ban visszaemlékezett a szárszói konferenciára, s megvonta a mérleget, megállapította, hogy a vágy és a tény egybeesett, amikor a néphatalom megvalósult és a szocialista átszervezés került napirendre. Tehát a fejlődés neki adott igazat, de nem minden úgy valósult meg, ahogy gondolta. Idézem: „Egy valami azonban tökéletesen hiányzott az én gondolkodásomból is, gondolom, a többiekéből is: olyasmiknek a sejtése, ami később a »-személyi kultusz« címet kapta. Hogy a néphatalom és a szocializmus kivívása olyan dogmatizmus, voluntarizmus és személyi önkény torzulásait ölthesse, amint az bekövetkezett, arra nem voltak érzékszerveink, azért is lettünk olyan vakok és bénák vele szemben." 2 3 Azok, akik Erdei pályájának 1949 és 1956 közötti részével foglalkoznak, úgy szólnak erről, mint az egyik legkritikusabb periódusról, amellyel kapcsolatban nemcsak politikai, hanem erkölcsi kérdések is felmerülnek. Vagy elítélik opportunizmusa miatt, vagy megtorpanásról beszélnek, vagy egyszerűen érthetetlennek tartják magatartását. Ne felediük: 1949-ben lett földművelésügyi miniszter, 1953-ban igazságügyi, maid rövid ideig ismét földművelődésügyi miniszter, és 1955-től a Minisztertanács elnökhelyettese, 1956. október 31-ig. Ez azt jelentette, hogy része, sőt irányító szerepe volt a beszolgáltatásban és a mezőgazdaság szocialista átszervezésében, mindazokkal a torzulásokkal együtt, amelyek azt jellemezték. Vállalta tehát a Magyar Dolgozók Pártjának agrárpolitikáját. Különösen nehéz helyzete volt a Földművelésügyi Minisztériumban, ahol egyik oldalon mint a szövetkezeti mozgalom híve, olyan programot hajtott végre, amely végső fokon szíve szerinti program volt. A módszerek azonban — ahogy ezt a programot végre kellett hajtani — nem voltak szíve szerintiek, sőt, rákényszerítettek. A kérdés az, hogy ha megadatik egy politikus számára a lehetőség egy általa helyesnek tartott általános cél megvalósítására, vajon vonuljon-e vissza, mert a módszerek tekintetében magának is kételyei vannak. Erdei Ferenc ebben a helvzetben azt választotta, amit Reményik Sándor az erdélyi magyarságnak üzent: az „ahogy lehet" pozícióját. Erre lehet azt mondani, hogy ,.nem elég", Le kellett volna mondania, vissza kellett volna vonulnia, mást kpllet.t volna csinálnia? Azt hiszem, hogy Erdei Ferenc egész eszmei feilődése azt bizonvította, hogy ő inkább a nehézségeket, sőt, az ellentmondásokat is hailandó volt vállalni, azért, hogy az általa legfőbb jónak tartott paraszti felemelkedést szolgálja. Tegyük mindehhez hozzá, hogy megérhette a hibák korrekcióját is 1956 után, és a termelőszövetkezeti mozgalom fellendülését, ami igazol9
