Eperjesy Kálmán: Írások a régi Makóról. A Makói Múzeum Füzetei 36. (Makó, 1984)

Utószó (Péter László)

Utószó Eperjessy (1929-ig Eperjesy) Kálmán többszörösen is beírta nevét Makó művelődéstörténetébe. Az erdélyi örmények egyik központjában, Erzsébetvárosban született 1893. február 11-én. Székelyudvarhelyen tett érettségit 1911-ben, majd az Eötvös Kollégium tagjaként végezte el a budapesti egyetemet, és szerzett — az első világháború miatt megszakított tanulmányai után, 1920-ban — latin—történelem szakos középiskolai tanári oklevelet, 1922-ben pedig Báthori István és a Porta című értekezésével bölcsészdoktori címet. Tanári pályáját 1919 januárjában a makói állami főgimnáziumban kezdte, s az alatt az évtized alatt, míg itt tanított, diákjainak százait indította el pályájukon. Köztük a legkiválóbbat, József Attilát, akiben csudálatos nevelői képességgel már 1921-ben fölismerte a kivételes egyéniséget, amikor bizonyítványába ezt a jellemzést írta róla: „Tehetséges, kötelességtudó, bátor fellépésű. A versíráshoz nagy hajlama van." Talán jelképesnek is tekinthetjük, hogy Eperjessy utolsó megjelent munkája A makói múzeum füzetei sorozatában 1975-ben megjelent visszaemlékezése egykori tanítványára József Attila makói diákévei címmel. 1 A tudós tanár a házasság kötelékével is Makóhoz kapcsolta magát: 1920-ban feleségül vette a helyi köztársasági mozgalmakban Espersit János oldalán jeleskedő Bittó Gyula (1856—1921) kalaposmester Ilona lányát. Tudományos hajlamainak kibontakozásához valószínűleg hozzájárult a híres „bökényi Attila-láz" és Móra Ferenc ottani ásatása 1924-ben. Ezt Eperjessy nagy érdeklődéssel tekintette meg, sőt ennek tanulmányozásából írta meg első helytörténeti — egyben első és utolsó régészeti — dolgozatát A bökényi östelepről címmel a gimnázium 1926. évi nyomtatott értesítőjében. A Mórával közben támadt félreértéseket levelekben és személyes megbeszéléseken tisztázták, amint erről Találkozásom Móra Ferenccel, a régésszel című visszaemlékezésében és forrásközlésében a Szegedi Pedagógiai Főiskola 1957. évi évkönyvében beszámolt. Hamarosan valóra vált törekvése helytörténeti kiadványsorozat megindítására. A Csanádvármegyei könyvtár, melyet hol egyedül, hol Barna Jánossal vagy Árva Jánossal szerkesztett, 1926 és 1947 között 42 kötetet ért meg, és vidéki viszonylatban ritka tudományos teljesítményt képvisel. E sorozatban jelent meg magának Eperjessynek is két dolgozata (A kopáncsi éremlelet, 1926. — A Maros szabályozása Makónál 1754-ben, 1927.), és ebben adta ki 1926-ban Szirbik Miklósnak 1835—36-ban írott kéziratos munkáját, Makó városának közönséges és az abban levő reformáta ekkié'siónak különös leírása-1, amely Tóth Ferenc kezdeményéből és Búzás László magyarázataival, mutatóival 1979-ben ismét megjelent, így ma megint hozzáférhető a 51