Eperjesy Kálmán: Írások a régi Makóról. A Makói Múzeum Füzetei 36. (Makó, 1984)

Írások a régi Makóról (Eperjesy Kálmán)

70 ellenőrzésére, a korcsmák felügyeletére, hűsvágásra, közegészségre, építkezésre. Egyik másik munkakör állandósulása külön hivatal szervezését tette szükségessé, így alakult meg a borbiró, szekérmester és töltésbíró hivatala. Az esküdti tisztség nem jelentett állandó elfoglaltságot, ennek megfelőleg fizetésük is kezdetben csak évi 12 frt-ra rúgott. Kötelesek voltak a tanácsüléseken megjelenni és a nekik kiosztott leendőket elvégezni. Aki a tanácsülésről igazolatlanul távol maradt, 1 ft. büntetést tartozott fizetni. A XVIII. század végére az esküdtek fizetése megduplázódott. Nagy elfoglaltság idején, mint például az 1789. évi török háborúban, külön honoráriumképen 1 sessió földig adóelengedésben részesültek. A felsorolt lisztviselők és esküdtek mellett a XVIII. század végén már egész sorát találjuk az alacsonyabb rangú hivatalnokoknak és cseiédszemélyzetnek. Ilyen volt a már említett borbíró. az adó-, taxa- és porciósze71 dők. Továbbá 2 hadnagy, 3 kisbíró, 3 tizedes, 2 fertály, a cigánykisbíró, város katonája, 2 réti csősz, a város pandúrja, 3 bakter, 3 útcakapitány, 2 kocsis, a kéményseprő és útcetisztító. A. város gyarapodásával újabb állások szervezése és a cselédszemélyzet szaporítása vélt szükségessé. Az új hivatalnokok között találjuk a véfosgazdót, töltésbírót és a szekérmestert. A kezdetben ideiglenes töltésbírói állás végleges szervezését az árvizek elleni állandó készenlét és az évenként fölmerülő erődítési munkálatok tették szükségessé. Híres töltésbírója volt a városnak a XIX. század második évtizedében Szirbik Mihály, akinek fizetését 150 ft.-ban szabták meg. E rendszeresített éllésokon kívül a tanács kénytelen volt bizonyos megbízatásokat külön személyekre ruházni, mert az esküdtek elfoglaltsága nem engedte meg azoknak további megterhelését. Az ily megbízatésok72 kai járó állások kreálásánál nem volt fukar a tanács a címek osztogatásában, különösen a bírói címet alkalmazták előszeretettel, vele mintegy nagyobb súlyt akarván adni az új hivatalnak. A több. kevesebb hatáskörrel biró hivatalos személyek között a mér említett borbíró, töltésbíró és cigánybíró mellett ott találjuk a malombírót, vásárbírót, kertészbírót, hegybírót és koldúsbírót, akiknek hivatalos funkcióikról külön is megemlékezünk. A bíró és tanácsvélasztás csak a földesúri hatóság ellenőrzése mellett történhetett. A lisztújító közgyűlést az uradalom képviselője tűzi ki rendesen az év novemberének első hetére. A gyűlésen az uradalmi jószágkormányzó elnököl, jelen van Csanádvármegye főszolgabírója és egyik esküdlje is. A jelenlevők csak az elnök által kandidélt 3 személy közül választhatnak. A jelöltek kiválasztásénál a jószágkormányzó alkalmazkodik az elfogadott felekezeti sor73 rendhez. Az elnök csak a magasabb állások betöltésénél él jelölési jogával, a többi személyzet kiválasztását a tanácsra bízza. A megválasztott tisztviselők esküt tesznek a jószágkormányzó kezébe. E kijelölési jog szűk határok közé szorította a tanács önállóságát és azt eredményezte, hogy csak a földesúrhoz közel élló személyek vehettek részt a város igazgatáséban. Gyakran megtörtént, hogy az uraság bizalmasai nem rendelkeztek a szükséges népszerűséggel és a lakosság részéről különböző gyanúsításoknak voltak kitéve. Bizonyos függetlenséggel csak addig birtak a tisztviselők, míg megbízatásuk rövid időre szólt. Mihelyt egy évnél hosszabb időre választották őket, kevesebb erélyt fejthettek ki a lakosság érdekeinek képviseletében. Erőskezű jószágkormányzók alatt, mint amilyenek a XVIII. század végén Bogyó Mihály és Szentgyörgyi Mihály voltak — a tanács egészen háttérbe szorul és alig 22