Laczó Katalin: Vén Emil élete és művészete. A Makói Múzeum Füzetei 35. (Makó, 1984)

A fővárosban

telmény... A csaknem 70 éves művész nem ad mást — mert nem is akar — mint koloritot »felső fokon«, úgy, hogy közben sohasem hagyja el a színeket hordozó tárgyi ürügyet... A művész mediterrán vérmérséklete igazi látásgyönyört kínál, és alapos dekorativitás helyettesíti vásznain a közvetlen látványon túlmutató mondanivalót. Alaposság és dekorativitás ellentétes fogalmai valamiféle Roualthoz kötődő formai harmóniában egyesül nála, anélkül, hogy elfogadná a francia példakép jelrendszerét"

10

6. A Művészetben Budai Timót mutatta be a kiállítást: „Az olajfesték meleg, bársonyos hatását rendkívül előnyösen használja ki a budafoki mester, szinte már világítanak a komplementerei, a bőven adagolt lazur a harsány pirosakat-kékeket, a hamisítatlan zöldeket-sárgákat is bensőségessé hangolja... Piktúráját különösen rokonszenvessé teszi a természet tűzijátékainak eleven inspirációja, a forró hangulatok spontán megjelenítése, az igaz érzések, az ártalmatlan indulatok poézise"

10

7. A nagytétényi kiállítást a művész hetvenedik születésnapjára rendezett retrospektív kiállítás követte 1972-ben az Ernst Múzeumban

90

8. Átfogóbb, nagyobb kiállítás, mint az 1959-es volt. Ez a kiállítás visszatekintett a pálya korábbi állomásaira is. Szerepelt az 1925-ben festett Vöröshajú nő, amelyet még a sötét színek uraltak. Ezt derűs, spanyolországi képek követték, majd a negyvenes évek kontúros alkotásai. „E rövid átmenetet ismét vastag, tésztásan felrakott rálátásos csendéletek, tájképek, pompás karakterfejek követik, világos színekben, derűs harmóniában"

10

9. Az egymást követő korszakok rövid bemutatása után az 1960-as évek végén és az 1970-es évek elején született alkotásai szerepeltek. „E művek szervesen kapcsolódnak a korábbiakhoz, a közbeiktatott, dekoratívan megoldott, színritmusra épülő nonfiguratív koncepciók (Hajó kikötőben, Szőnyegterv) hatása érződik rajtuk. A színtéglányok mozaikszerűen kapcsolódnak össze, a tér legyezőszerűen zárul a nyitott síktól a kép középtere felé, színesen, gazdagon mutatva be a tájat (Val de Loire, Toulon — régi város). Ez Vén Emil igazi világa, ahol egyszerre intim, konstruktív és nagyvonalú. Színeiben ötvözte az alföldi piktúrát francia posztimpresszionizmussal, s egyéni, kedves festészetet hozott létre"

11

0. A kiállításon portrék, halászhajók, csendéletek, köcsögök, szőnyegtervek, útiképek szerepeltek. A Népszabadság így írt a kiállításról: „Színeinek intenzitása a végsőkig fokozódott, körvonalai végleg felolvadnak. Ilyen árnyalatok csak déli verőfényben, ilyen kontúrok csak déli ég alatt keletkeznek. Vén Emil látványi mondanivalója az izzás, anélkül, hogy rendetlenül cseppfolyóssá lazítaná tárgyait. A részletek logikusan összetartoznak... »Toulon — régi város« című vászna csak egészen közelről tűnik ragyogó nonfiguratív kompozíciónak, a terem sarkából összeáll — mint kirakós kockákból — az értelmes kép... Ilyen játékot játszik legtöbb képén..."

11

1. P. Szűcs Julianna Vén Emilt mediterrán festőnek mondja. Nemcsak azért, mert Toulont, Velencét, Dubrovnikot ábrázolja, s nemcsak azért, mert az anyanyelve olasz; elsősorban azért, mert „hozzákereste alkati adottságaihoz azt a témakört, és azt az ábrázolási formát, amellyel természetessé, hitelessé és főként látványossá alkotta maga körül a világot"

11

2. 10

6 P. Sz. J [P. Szűcs Julianna]: Vén Emil képei. Kiállítás a Nagytétényi Kastélymúzeumban. Népszabadság, 1971. aug. 6. 10

7 Budai Timót: Vén Emil nagytétényi kiállítása. Művészet, 1971. szept. 37. p. 10

8 1972. július. 10

9 Láncz Sándor: Kiállításról kiállításra. Magyar Hírlap, 1972. aug. 2. 11

0 Uo. 11

1 P. Szűcs Julianna: Vén Emil képei az Ernst Múzeumban. Népszabadság, 1972. júl. 28. 11

2 Uo. 22