Kiss Imre: A munkásdalos kultúra fejlődése Makón 1921–1939. A Makói Múzeum Füzetei 29. (Makó, 1982)

A Petőfi Dalkör tevékenysége a 30-as években

többet várt az önmagát jónak — elsőnek — nevezett dalkörtől. Ez a felsülés elég sokáig szóbeszédje volt a város dalkedvelő lakóinak. Érdekes módon mégis ez a hangverseny volt az a kiinduló pont, amelyről elindulhatott a makói szervezett munkások és a Petőfi Dalkör közötti együttműködés. A makói szervezett munkások abban az időben már nagyon nehéz helyzetben voltak, mert a gazdasági válság következtében minden szakmában nagyarányú volt a munkanélküliség és annak nyomán a szakszervezetek tevékenysége is erősen csökkent. A szokásos vezetőségi és taggyűléseken kívül más szervezési kérdésekkel alig foglalkoztak. Hogy a munkásotthonban mégis legyen valamilyen mozgalmi élet, egyedül a kulturális vonalon mutatkozott némi lehetőség. Éppen ebből a szempontból választott az összvezetőség személyemben szokatlanul fiatal embert elnöknek, hiszen akkor mindössze 23 éves voltam, de figyelembe vették azt az eredményes munkát, amit a Vasas Dalárda és a munkás szavalókórus szervezésével és irányításával végeztem mint ügyvezető. Az 1930. január 1-i hangverseny rendezésével kapcsolatban többször találkoztam a Petőfi Dalkör vezetőségével, mivel mindegyik taggal személyes ismeretségben voltam még abból az időből, amikor a Makói Szervezett Munkások Dalkörében együtt énekeltem velük. A hangverseny után is rendszeresen találkoztunk, mert folyamatban volt az az akció, amelynek eredményeként kiléptek a Magyar Polgári Dalos Szövetségből. A kilépést a szakszervezetek vezetői és a tagok többsége nagyra becsülte és mindent elkövettek, hogy a dalkör ismét a szervezett munkásoké legyen. Ennek érdekében az összvezetőség felhatalmazott arra, hogy tárgyaljak a dalkör vezetőségével. Többszöri tárgyalás során sikerült is megegyezni: 1. A Makói Petőfi Dalkör továbbra is megtartja nevét, de működési helyét áthelyezi a munkásotthonba, ahol megkezdik a munkásdalok, kórusművek és népdalok tanulását, az összpróbákat. Esetenként házi hangversenyt adnak a munkásoknak. 2. A szervezett munkások vezetősége felkéri tagjait, hogy minél többen lépjenek be a dalkörbe erősíteni a dalkör hanganyagát és jó működésükkel szilárdítsák meg a dalkörben a fegyelmet. A rövid két pontból álló megegyezés lehetővé tette a szoros és eredményes együttműködést, amely kezdetben nagyon Ígéretesnek mutatkozott. A megegyezésben a dalkör biztosította részemre azt, hogy időnként részt vegyek a vezetőségi és a választmányi üléseken. Ezt a lehetőséget kihasználva 1930-ban megismertem a dalkör belső életét, ami nem valami megnyugtató volt, mert a dalosok és a vezetőség közötti kapcsolat a lehető legrosszabbnak mutatkozott. Ezt bizonyítja az a tény, hogy 1930-ban a meglevő jegyzőkönyvek tanúsága szerint 16 alkalommal tartottak választmányi ülést, egy esetben rendes közgyűlést, egyszer pedig rendkívüli közgyűlést. Minden gyűlésen kiemelkedő szerepet játszott az anyagi nehézségekkel való küszködés, ami abból adódott, hogy a dalosok nem fizették a tagsági díjakat, pedig minden alkalommal szorgalmazta ezt a vezetőség. A másik ok pedig az volt, hogy az időközben tartott hangversenyeken és egyéb rendezvényeken ugyan viszonylagos erkölcsi sikereket értek el, de az anyagi bevétel nagyon szerény volt, különösen akkor, amikor a környékbeli községekben szerepeltek és az utazási költségek szinte minden bevételt felemésztettek. Sőt volt olyan hangverseny is, amely komoly összegű ráfizetéssel végződött, amit a dalosoknak kellett közvetlen kifizetniök. Tetézte még az anyagi bajokat az, hogy a dalkört a megyei és városi hatóságok a vártnál kevesebb összeggel támogatták: évi 150—250 pengővel. Erkölcsi vonatkozásban is rosszul állt a dalkör. Okkal ok nélkül állandóan bírálták és súlyos vádakkal illették a vezetőség valamelyik tagját, amely miatt szinte 28