Sípos Erzsébet: Szülőföldem, földeák, népélete. A Makói Múzeum Füzetei 28. (Makó, 1982)

Utószó

U tószó „A kis életrajzrészlet —mint minden igazi emberi élmény—érdekes, mert az emberi élet és egy emberi lélek jelentkezik benne'Mrta Veres Péter 1964-ben Sipos Erzsébet egyik kéziratáról és további megfigyelésekre, olvasásra, önművelésre ösztönözte. A biztatás termékeny talajba hullott, egymás után születtek az igen értékes részleteket tartalmazó pályamunkái: Földeák története, Aratás, Földeák népszokásai és önéletrajzi vallomása: Hűség a földhöz. Végül nem az irodalmi szociográfiával jegyezte el magát, hanem a néprajzi és honismereti tevékenységgel. A szépirodalmi igény azért írásában mindig ott bujkál, a szemléletes, képszerű megfogalmazás szíve szerinti igény. Pályamunkáit vadvirágokból kötötte. Tudós professzorok nem álltak mellette, autodidaktaként kezdte szülőfalujának népéletét feltárni. Nem a néprajzi szakkutató teoretikus okfejtéseit kell keresni ebben a munkában, ennek megállapításai, fejezetei a népéletet belülről ismerő, szülőfaluját szerető honleány lelkesedéséből szövődtek. Sipos Erzsébet egy letűnt életforma krónikása, annak a kisparaszti életmódnak, melynek tevékeny tagja volt maga is. A múltnak nem nosztalgikus visszasírója, csupán szeretné a sajátos földeáki népélet számos vonására az utókor figyelmét felhívni, így válik ez a munka néprajzi leletmentéssé. Az új életforma egyik legdöntőbb hordozója, az Egyetértés Termelőszövetkezet vállalta a kis kötet megjelentetését. A sajtó alá rendezés dr. Halmágyi Pál munkáját dicséri. Dr. Tóth Ferenc szerkesztő 42