Sípos Erzsébet: Szülőföldem, földeák, népélete. A Makói Múzeum Füzetei 28. (Makó, 1982)
Szólásmondások
A szegények tudtak hallgatni, tűrni s erre így biztatták egymást: Tögyél a szádra lakatot, lögyél ura a szavadnak. A haspárti emberről mondták: Mindönt a hasába ver. Nagy úr a has, az parancsol az embörnek. Lőhet annak a hasnak is hazudni. Né kuncsorogjatok a van mellett. Mindégy annak a hasnak, mit töszöl bele, csak né korogjon. Ez úgy öszik mint égy bélpoklos, oszt azt sajnálja, ami mögmarad. Ezök sé szőröztek sömmit, még égy kis hajlékot sé, mert istenük a hasuk, oszt mindönt a pityörébe hordanak. A paraszti munkák kora tavasztól késő őszig tartottak, míg ki nem fagyott az eke a fődbül. Úgy tartották az emböré a munka, az Istené az áldás. A föld-szerzésről mesélték a következő kis történetet: Amikor a gazda kiadta szolgájának, hogy induljon ki a határba, oszt amit be tud keríteni földterületöt, az mind az üvé lőhet. Eut is a szolga egész nap, hogy minél többet be tudjon keríteni, de már a nap léhajlóban van, amikor még möglát égy szép erdős vidéköt. No, gondolja ezt még bekeríti, hogy ez is az üvé lögyön. Már igen csúszik léfelé a nap, oszt vissza köll érni a gazdáhon, mire lényugszik, ezért még mögszorítja futását és vissza is ér a kiinduló helyire a gazda elé. Ott aztán holtan rogyik össze a kimerültségtől. Erre azt mondja a gazda a többi szolgának, ássatok neki két méter hosszú égy méter széles földet, hisz elég ennyi égy embörnek. Azt tartották nem szorzok a nevető örökösöknek. Mert csak a juss köll, az öreg mög büdös, unott. A mosdóvizet azért nem volt szabad kiönteni az udvarra, mert Jézus a köröszt útján azon csúszott el. Mikor Jézus haldoklott a keresztfán, és megcsapta a jó kenyérsütés illata, így sóhajtott föl: Átkozott az az asszony, aki pénteken mos és áldott az, aki kenyeret süt. Mikor Jézust felfeszítették és kezét, lábát odaszögelték a martalócok, a cigány ellopott egy szöget, így lett Jézus lába egy szöggel szögelve. Ezért Jézus azt mondta a cigánynak: Míg élsz, könnyen fogsz élni, nem dolgozod agyon magad, mert szenvedéseim megkönnyítetted. A halottaknak 40 napig hordaniok kellett földi keresztjüket, tartotta a hiedelem, s ezért mondta szülénk: Ne állítsunk neki nagy körösztöt, mert azt nehéz lösz hordani. A nefelejts virág akkor lett, mikor a szomjazó Mária a karján vitte kisfiát, és egy gyerek vizet adott neki. Mária így szólt: Ez soha nem lesz elfeledve, oszt nefelejcsek nyílnak a lábad nyomán. A gyöngyvirág így termett: Mikor Jézussal menekült Mária Egyiptomba, és nem kaptak sehol szállást, potyogtak le a könnyei fájdalmába, úgy lett a könnyeiből a gyöngyvirág kelyhe. A borostyán akkor lett, mikor Szent János anyja meghalt, és ő beborította a holt testet száraz ágakkal, úgy áztatta rá a könnyeit, és akkor örökzöldre vált a száraz ág. Volt még egy kis történet a kapzsiságról: Mikor Jézus SzentPéterrel a földeket járta, oszt látta az embörök nagy küzdelmit a kenyér termesztésiért, hogy a földművesek mennyit dolgoznak, így szólt Péternek: Szeretném, ha az embörök kevesebb verejtékkel többet termelnének, ezért egy borozdába adok nekik olyan termést, ami mögadja az évi eleségüket. Mőgáldom a búzatermést. Lött is olyan termés, hogy egy száron végig kalász termött. De az emböri kapzsiság nem elégödött mög, oszt nagyon sok barázdát bevetőitek újra. Jézus látta ezt a gyönyörű vetést, de a kapzsiságukat is, oszt mögfogta a búzaszálat és húzta-húzta rajta a kalászt, míg Péter odakapott: Uram, «é húzd lé mindet, hagyjál legalább égy kalászt az ártatlan gyerekeknek, állatoknak. így maradt csak egy kalász a búzaszáron. A kötözködő embör olyan mint a rossz ló, mindönt szétszaggat. Olyan szufla van benne, ha lóban volna, agyon ütnék. Ha az asszony hajtja a lovat, eső lesz. Az igási és ófalusi búcsúkor is mindig 40
