Sípos Erzsébet: Szülőföldem, földeák, népélete. A Makói Múzeum Füzetei 28. (Makó, 1982)

Kenyérsütés, táplálkozás

nél legyen, ha a gyerök rí a kenyéré. A kuckóban tartották a sót és a kék papírba csomagolt nagy süveges cukrot, hogy hidegben ne ereszkedjen meg. Ebből a cukorból mázsa súllyal törtek a gyereknek. Télen a szobában a kemence fölé tették fel a hagymát száradni a nádból készült rácsra. Különösen büdös volt a hagyma, ha begyulladt és meg kellett forgatni. A gyerekeknek nem volt szabad finnyásnak lenni és kényösködni, hogy büdös a ház, mert akkor kapott a söprűből. Régen a gyerekek együtt aludtak a padkán, a kuckóban és a vackon, ami a padka mellett volt. A vacok egyszerű deszka priccs, amit a falusiak maguk eszkábáltak össze. Az idősebb legények az istállóban aludtak a jószágok mellett, hogy legyen, aki vigyázza a tehenet és a lovat éjszaka is. A legények szalmán aludtak rongyok között s pokróccal takaróztak. Ők már akkor jártak haza, amikor akartak. A régi házakban mindenütt a szoba sarkában állt a rokka és a szövőszék is, amivel az asszonyok szőttek, fontak. Lenből és kenderből maguk készítették a lepedőt, a zsákot, a szakajtóruhákat. A parasztemberek télen vesszőből kasokat kötöttek az istállóban. A múlt század végén már voltak tisztaszobák és a piszkosabb munkát nem a lakószobában, hanem a hátsó szobában végezték. A disznóölési munkákat is itt csinálták, mert a kamrában sokszor farkasordító hideg volt. A tollfosztást is a hátsó szobában végezték. Téli estéken a szomszédok sűrűn átjártak egymáshoz. Mi gyerekek örömmel mentünk a szomszédba csődíteni, a férfiakat kártyázáshoz hívni. Ilyenkor az asszonyok a gyerekekkel körül ülték a búbost és főtt kukoricát szemelgettek, a férfiak nagy izgalmak között verték az asztalt és süvegöltek. Kenyérsütés, táplálkozás Nagy hagyományai voltak a faluban a kenyérsütésnek. A régi időben nagyon tisztelték a kenyeret, különösen az új búzából sütött első kenyeret. Ha elejtették, fel kellett venni, és meg kellett csókolni. Kenyérsütéskor már előző nap a meleg kuckóba tették a megszitált lisztet.A sütés előtti estén kovászoltak, s reggelig kelt, erjedt a kovász. Édesanyám — mint a többi kenyérsütő asszony — hajnalban kelt, hogy jól megdagassza a tésztát. A kovászt kukoricalisztből készített pogácsával és sörélesztővel kelesztette. Míg a tészta kelt, csutkával és szalmával jól felfűtötte anyánk a kemencét. Mikor jó parázs lett, a szénvonóval felforgatta és föltaszigálta a parazsat a kemence széléhez. Ezután sütolapáttal berakta a tésztát a parázs közelébe. A bevetés közben cuppogott a szájával, hogy följöjjön és magas legyen a kenyér. Míg fűtött, addig a forró parázs előtt lángost sütött a sok éhes szájnak. A lángost zsírral megkentük, összehajtogattuk és így ettük reggelire. Ilyenkor édesanyám kis cipót is sütött még a gyerekeknek. A bevetés után egy kis szalmacsóvával is felcsapta anyánk a meleget a kenyerek előtt, közben újjával keresztet vetve áldást jelölt a kenyerekre. A friss kenyeret is mindig kereszt megjelöléssel vágták fel. A kemencében aszalták télire az almát, szilvát, ami nagyon jó csemege volt a gyerekeknek. A kemencében sült a tök, pirult a tökmag. A módosabb házaknál szerdán mindig csak tésztafélét főztek: túrós vagy lekváros derelyét, mákos tésztát vagy más tésztaféleségeket. A bojt miatt péntek is tésztanapnak számított. A többi napon füstölt húsokat ettek, amiket szintén a kemencében paszul\ya\ vagy 13