Erdei Ferenc: Makó társadalomrajza. A Makói Múzeum Füzetei 27. (Makó, 1982)

Kulcsár Kálmán Utószó

A szociológia és a szociográfia viszonya bonyolult kérdés, és aligha oldható meg megjelenésük történeti összefüggéseinek vizsgálata nélkül. A magam részéről ezt itt és most nem is tekintem feladatomnak. Az idézett szövegrészek azonban mindenképpen alkalmasak annak dokumentálására, hogy Erdei Ferenc szemlélete ekkor már távolodott a két világháború között kialakult szociográfia jónéhány jellegzetes vonásától (bár meg kell jegyezni, hogy bizonyos értelemben, éspedig a politikai hangsúly megismerést korlátozó következményeit tekintve Reitzer Béla is távolodott.

5 A „Makó társadalomrajza" első részei, illetőleg a később született harmadik rész, amely nem készülhetett el az első két rész bizonyos „átsimítása" nélkül, jelzik azt is, merre irányul Erdei társadalomkutató munkássága. A „túlzott" történetszemlélet, az elméletiség valóban idegen volt, különösen a harmincas évek közepén a magyar szociogáfiától, de éppen ezek az elemek jelezték már az átmenetet Erdei Ferenc később született szociológiai művei felé. A „Makó társadalomrajza" c. írás legszembetűnőbb jellemző vonása ugyanis, hogy Erdei Ferencnek sikerül ötvöznie a történeti megközelítést a korabeli statisztikai adatok alapján és személyes megfigyelésen alapuló (irodalmilag is alátámaszott) konkrétan kirajzolódó társadalomképpel, és úgy elméletileg is értékes magyarázatot találni a társadalom jelenségeire. A közölt vázlat és bizonyos fokig a kézirat felépítése is ugyan a harmincas évek közepén megszokott falumonográfia vázát idézi, amely ebben az időben Dimitrie Gusti román szociológus munkásságára is építve, sőt munkásságával jelentősen befolyásolva szinte általánosan megjelent a hazai szociográfiai irodalomban, legtisztábban pedig Kemse faluról készült társadalom-monográfiában jelent meg,

6 a kézirat azonban az összefüggések, feltárások mélységében meghaladja Gusti munkásságát. Nincs ugyan közvetlen bizonyítékunk arra, hogy Erdei Ferenc munkásságának ebben a szakaszában Gusti tevékenységét és műveit tanulmányozta volna, de a harmincas évtized második felének éveire Gusti módszere — részben az Erdélyben működő magyar tanítványai közvetítésével, részben közvetlenebb forrásokból is (gondoljunk csak Németh László vagy Boldizsár Iván tudósításaira)

7 már általánosan bekerült a magyar szociográfiai sőt publicisztikai tudatba is. Akár ismerte Erdei Ferenc a vázlat kidolgozása idején a Gusti féle szociológiai monográfia elméleti alapjait és módszertanát, akár nem (minthogy a kézirat befejezésekor már bizonyosan ismerte), a vázlat felépítése lényegében ugyanazt a logikát követi. Nem feledhetjük el természetesen, hogy Dimitrie Gusti maga írta: a szociológiai monográfia nem szociográfia, nem is a szociológia előkészítő szintje, hanem magyarázó módszer, amely „nem elégszik meg a falu bemutatásával, hanem azt is föltárja, hogy fizikai, biológiai, történelmi és pszichikai föltételeihez, az akarat struktúrájához viszonyítva miért éppen ilyen a falu". S később: „...azért gyűjti az anyagot, hogy általánosítani lehessen, hogy ebből az anyagból kiindulva az indukció és az összehasonlítás révén el lehessen jutni a legelvontabb típusokhoz és általánosításokhoz".

8 Az általánosításra való törekvés, amely Gustinál legalábbis elméletileg hangsúlyt kapott, ha a ténylegesen elkészült falumonográfiák és a hozzájuk vezető kutatások nem is mindig igazolták ezt a törekvést, tehát az általánosítás igénye elvileg 5 u. o. 389. 1. 6 Elsüllyedt falu a Dunántúlon, (Kemse község), Bp. 1936. 7 1. pl. Boldizsár Iván: Erdély második Trianonja. Napkelet, 1935. 11. sz. Németh László is 1935 augusztusában ismerkedik meg közelebbről és személyesen is Gustival és munkásságával. Hírt ad róla a Magyarok Romániában c. útirajzában. (A minőség forradalma V—VI. köt. Bp. 1943. 321—398. 1.) ® Dimitrie Gusti: Szociológiai monográfia. Bukarest, 1976. 243—244. 1. 94