Erdei Ferenc: Makó társadalomrajza. A Makói Múzeum Füzetei 27. (Makó, 1982)

A makói társadalom élete - VI. Válságos társadalom. A válság természete — Életberendezés — Ismeret, tudomány — Művészet — Vallási élet — Játék, sport — Ünnepek

A képzőművészetek másik két ágában — a festő- és szobrászművészetben — a parasztkultúra produktumai tökéletesen hiányoznak, s csak a polgárság körén belül található egy-két darabjuk. Minden évben megrendeznek 4—5 tárlatot, melyek nem egészen eredménytelenek. Állandóan él a városban 4—5 festő- és egy-két szobrászművész, akik stílustörekvéseikben kivétel nélkül távol esnek a mezőváros társadalmi vajúdásaitól. Három műemlék áll a városban (Kossuth-szobor Teltsch Edétől, Pásztor: Hősök szobra, Szentgyörgyi: Návay Lajos), mindhárom — emlékműszobrászatunknak sem kiválóságai — úgy áll Makó terein, mint amelyeknek semmi köze sincs a város társadalmához. Az irodalmi élet szervei a város nagyságához képest kevés számúak: a vármegyei, városi és gimnáziumi könyvtár, 3 kölcsönkönyvtár, egyesületi könyvtárak és néhány ezren felüli kötetes magánkönyvtár, összesen legfeljebb 20 000-nyi kötettel és egyetlen napilap. Sem irodalmi társaság, sem tisztán irodalmi orgánum a többszörös kísérletezések ellenére sem tudott gyökeret verni. A szépirodalmi könyvek olvasása bár szélesebb körben elterjedt, mint a képzőművészetek, mégis csak a polgáribb rétegek sajátja. Szépirodalmi termelés ugyancsak polgári szinten létezik olyképpen, mint a képzőművészeteknél: vannak helybeli szerzők (egy ez évi szerzői est 12-t vonultatott fel), akik azonban mind teljesen értetlenül állanak a mezővárosi társadalom átalakulása előtt, és vannak a polgári szint alatti „őstehetségek", akik parasztművészek lennének, ha még fennállana a műtermelés paraszt módja, így viszont csak műkedvelő írók. A zeneművészet két egymástól nagyon távoleső szinten él Makón. A parasztzene egészében halott, csak kiszakított darabjaiban él, azonban nem mint a parasztság komoly életmegnyilvánulása, hanem mint úri és kispolgári mulatozások szórakozási kelléke. A felső szinten a polgárság körében a filharmóniai társaság a klasszikus zeneművek előadója — jellemző, hogy e társaságban Bartókot és Kodályt nem szeretik —, alsóbb szinten pedig a polgári használatra átfésült paraszt dalok és az újabb zeneművészet legalsó szinten álló termékei képviselik a zeneművészetet. A VALLÁSI ÉLET régebbi formája immár a történelemé. A jelen társadalom rajza már csak emlékeit sorolhatná fel a paraszt vallási életnek, nem pedig élő valóságát. A mai vallási élet négy forrásból táplálkozik: mindenekelőtt az egyházak óriási szertartás rendszeréből, mely fennáll akkor is, ha a vallásos tartalom — amely valaha életre hívta őket — nem is él többé. Ilyenkor betöltheti sok egyéb társadalmi hatású tartalom is, például a társas érintkezés szükséglete, az ünnep megülése, divatbemutatás stb. stb. Másik forrása a vallási életnek az egyes felekezetek belmissziói munkája, mely főképp a fiatalok közt érezteti hatását. Új szín Makó társadalmában a rajongók szektáriánus mozgalma. Végül negyedik forrása a vallási életnek a vallás erejével jelentkező eszmemozgalmak követése. A felekezetek közül a reformátuson esett a legnagyobb átalakulás. A közönséges eklézsiális élet rendkívül lehanyatlott: legfeljebb pár ezer hívőt befogadó két templom a 16 000-nyi reformátusból csak nagy ünnepen telik meg, ilyen alkalmakkor viszont legkisebb a vallási tényezők szerepe a szertartásokban. Hétköznap csaknem üresek a templomok, még vasárnap is alig néhány száz hívő jelenik meg. A beimissziói munka viszont a református egyházban a legerősebb, s a leány- és legényegyletekben, valamint a KIE és az SDG szövetség keretében a legeredményesebb. A katolikus egyház nagyobb szertartási apparátusa és erősebb kötöttségei révén nagyobb mértékben megtartotta híveit, különleges kisebb szervezeti egységei már régóta végzik a belmissziói munkát. Katolikusok között általában gyakoribb a templombajárás, és kevesebb, aki tökéletesen elszakadt egyházától. 86