Erdei Ferenc: Makó társadalomrajza. A Makói Múzeum Füzetei 27. (Makó, 1982)

A makói társadalom adott feltételei - IV. Történet. Politikai történet — A társadalom átalakulása — A változás történeti okai — A változás történeti rendje

múlt század közepén is a saját primitív kultúrájának alapjait gyarapító fejlődés dinamikájában élt. Ezáltal szükségképpen jobban reagálhatott a liberális—kapitalista fejlődési lehetőségekre, mint a saját kultúrájába merevült dunántúli és erdélyi parasztság. Makón pl. a félnomád jószágtartó termeléstől a spekulatív kerti termelésig megállás nélküli és igen gyors volt az átmenet. Közben ki sem alakulhatott a sajátos paraszti földművelő kultúra. És hasonlóan történik a változás a társadalmi élet egyéb tájain is. A változást előidéző okok hatása sorjában a következő volt: az úrbéri szolgálatok alól való szabadulás olyan gazdasági lehetőségeket nyújtott, amelyek egyfelől meghaladták a paraszthagyományokat, másfelől megteremtették a fejlettebb, magasabb kultúrába való bekapcsolódásnak, egyszóval a polgárosodásnak feltételeit. Teljesen hasonló hatást váltott ki a kapitalizmusnak a mezőgazdaságba való kitérjeszkedése. Általánosságban lehetővé tette a nagyobb hasznot hajtó, kivitelre való termelést. Makón ezenfelül szintén a kivitel megszervezésével óriási arányúvá fejlesztette a hagymatermelést. Mindként hatásával nagymértékben növelte a parasztság gazdasági erőit. A technikai fejlődés egyfelől szintén a termelés arányainak növekedését idézte elő, másfelől azonban — amennyiben a várossal kötötte össze a falut — már a gazdasági lehetőségek társadalmi kitöltését is elősegítette: közelvitte a városi civilizációt a parasztsághoz, ezenfelül pedig kész állapotban szállította annak mindennemű termékeit. A századvég liberalizmusa nagyjában eltüntette a parasztság társadalmi betagolódásának jogi korlátait is, iskoláival és egyéb nevelő intézményeivel pedig szinte erőltetve hajtotta bele a maga kultúrájába. A VÁLTOZÁS TÉNYEINEK TÖRTÉNETI RENDJE fokozatos és egyre erőteljesebb átalakulás képét nyújtja. A 70-es években még nagyjában hasonlított városunk társadalmi képe a régihez, de már nagy változások is történtek. A mezei termelésben előretört a gabona- és hagymatermelés, megszűnt az ugarhagyás, bevezették a trágyázást; a parasztgazdaságok önellátását kikezdte a kis és nagyipari termelés termékeinek elterjedése. Végül pedig a nemzetségi birtokközösségi család felbomlott alkotóegységeire. A század végére még nagyobb átalakulások következtek be. Országutak épültek, vasúti közlekedés nyílt meg, ellátták a várost villanyvezetékkel, nagyobb mezőgazdasági gépek használata terjedt el, az ipari termelés pedig kiszolgálta termékeivel a földművelőket. A háborút megelőző időkben kibontakozott a birtokos parasztság gazdasági felerősödése, társadalmi betagolódása viszont még alighogy megkezdődött. Éppen ezért sajátságos jólétről beszélhetünk ebben az időben. A szükségletek és igények nagyobbrészt paraszti mértékűek voltak, a rendelkezésre álló eszközök viszont messze túlhaladták a parasztkereteket. A világháború idejére már kitárultak a polgárosodás lehetőségei. A telkesgazdák s a hagymatermelés révén a zsellérek és törpebirtokosok nagyrésze is kispolgári jellegű gazdaságok és jövedelmek birtokába jutott, a munkás-napszámosok pedig viszonylagosan szabad, patriarchális-feudális kötöttségektől mentes bérmunkás helyzetbe kerültek. Ezzel szemben az életstílus és a világkép mindkét oldalon paraszti maradt, vagy éppen hogy pedzette a polgárosult formákat. Ebben a helyzetben a világháború a polgárosult élet megízlelésének, vagy az abból való kitaszítottságnak élményét nyújtotta a parasztságnak, s mindkét esetben rávezette adott gazdasági lehetőségeinek társadalmi kitöltésére. A kispolgári gazdaságú telkesgazda polgárrá indult fejlődni, a bérmunkás-zsellér pedig osztálytudatos munkássá. Ennek a törekvésnek politikus kifejeződései az egyik oldalon a háború utáni „kisgazda" mozga18