Tóth Ferenc: Egy makói hagymás család életútja. A Makói Múzeum Füzetei 26. (Makó, 1982)

Függelék. Diós Sándor: Makó város élete Ferenc József uralkodása alatt - A bölcsőtől a koporsóig

tak. Elül a kabátjuk elejére gombostűvel feltűzték a kendőt, rá a bokrétát, meg a szalagokat. Papíron megkapta a névsort. Elmondta az útbaindító rigmust, és már meg is kezdődött a szolgálata. A folytatásnál, már igencsak meg tudta állapítani, hogy elmennek-e vagy nem a meghívottak a lakodalomba. Szóval vasárnap behívogatott. Hétfőn délután mentek az ágyért. Oda vőfély vagy négy nyoszojóasszonnyal meg a kocsisokkal. Esetleg két-három legénnyel meg a násznaggyal. A lányos háznál a leány násznagya, a vőlegényes háznál a vőlegény násznagya töltötte be a gazda szerepét, és ők védték az egyiknek — vagy a másiknak az érdekét a másikkal szemben, mindaddig, míg házastársak nem voltak. A vőfély az ország szolgája volt. Az ő kötelessége volt gondoskodni róla, hogy valaki a kínálásból ki ne maradjon vagy valamilyen mellőzés ne érje. A lányos háznál már a lány násznagya várta őket, két-három asszony jelenlétében. A lányos háznál kaput nyitottak és a kocsik beálltak az udvarba. Ekkor a vőfély, kezében egy üveg borral beköszönt a lányos házhoz, elmondta jövetelük célját, a hozott üveg borból megkínálta a háznál levőket. A leány násznagya szólott, hogy szívesen fogadják őket, és minden készen vagyon. De elmondta, hogy az nékik nagyon sokba vagyon, és ők ezt ingyen nem adhatják, hanem ennyit vagy annyit kérnek érte. A nyoszojóasszonyok azt mondták, ha már olyan sokat kérnek érte, ők látni akarják, mi az, amiért azt a sok pénzt kiadják. Akkor megmutatták nékik. Az ágynemű akkor már útra készen állott, lepedőkbe bekötözve. Az asszonyok megmustrálták és bementek a násznagyhoz és megkezdődött az alku. Az asszonyok nevetséges összeget ajánlottak érte. Elkezdték ócsárolni. A magukkal hozott tyúk és lúdtollakat előhúzgálták és mutogatták, hogy a dunna meg a párnák ilyennel vannak megtöltve. A menyasszony násznagya meg dicsérte, hogy minden milyen finom anyagokból van. Közben ittak, kínálták a vendégeket. De a két álláspont csak nehezen közeledett egymáshoz. A vőfély közben rigmusokkal sietette, hogy adják már ki az ágyat. Amíg bent szenvedélyesen folyt az alku, kint a kocsisok rossz kantákat, fazekakat, rossz meszelőt dugdostak el a kocsijukba. Amikor a vőfély az utolsó rigmust is elmondta, hogy most már, ha semmit nem kapnak, akkor üresen távoznak, mindjárt meglett az alku. Akkor már a legény násznagya amennyit ígért érte, annyiért adták oda. A legény násznagya, a leány násznagyának a kezeibe leolvasta a kialkudott vételárat, és megkezdték kihordani a kocsikra az ágy- és bútorneműt. Mindez temérdek móka közt folyt le. Amikor ez megtörtént, a vőfély elköszönt, a kaput kinyitották, és a menet nagy nótaszó, esetleg rezesbanda mellett megindult a célja felé. A nótát a nyoszojóasszonyoknak illett legjobban hasítani, akiknek a térdükön, az ölükbe ott voltak a lepedőbe kötött párnák, de volt olyan lányos anya is, aki ragaszkodott, hogy a párnák szabadon legyenek, hogy lássák, hogy ő kistaférozta a lányát. Mert az utca tele volt kíváncsi néppel. Amikor a kocsik kívül értek a kapun, a kocsisok előszedték a rossz kantákat, fazekakat meg a rossz meszelőket, elkezdték mutogatni; kiabálták, nézzék, száz forintot adtunk az ágyért, oszt mit kaptunk. Másnap, kedden reggel megkezdődött a kalácssütés. Az emberek vagy marhát, vagy birkát vágtak. Otthon a háznál akkor erre nem kellett engedélyt kérni. Ha marhát vágtak, leginkább a két család közösen vágta. Másnap reggel korán kipakolni a szobából. Kilenc órára jöttek a legények a legényes házhoz. Onnét a vőfély és a násznagy vezetésével mentek a lányos házhoz. Ott zeneszó fogadta őket. Sorakoztak a koszorúslányok is, meg a leány vendégei is. A vőfély ide is egy liter borral, rajta egy fonott kaláccsal köszönt be. Beköszönés után tányért, poharat kért. Felszelte a kalácsot. Öntött bort és a már ott lévő vendégeket sorba kínálta. A vőlegény siettette a menyasszonyt, készüljön, hogy menjenek a polgári esküvőre. A két násznagy 89