Tóth Ferenc: Egy makói hagymás család életútja. A Makói Múzeum Füzetei 26. (Makó, 1982)

Függelék. Diós Sándor: Makó város élete Ferenc József uralkodása alatt - A gazdaság gyarapodása

apámék is vevői voltak, mindig kérdezte az anyámat, mondja, mondja édes lelkem, ki mos ezekre a gyerekekre. Mindig reggel korán mennek, este későn jönnek, és mégis olyan tiszták ezek a gyerekek. Biztos jó öreganyjuk van? Addig talicskáztak kettőnket, míg 1904 novemberében megszületett a harmadik gyerek. 1905-ben közelebb haszonbérelt apám hagymaföldet. A városnak azon az oldalán, ahol a házunk volt, a házunkhoz közel. Akkor én már hatéves voltam. És hát be-be zártak bennünket. Én voltam a legöregebb, nekem kellett mindenért felelni. Az anyám délre mindig hazakocogott gyalog, nem volt még akkor bicikli. Megnézte, adtam-e a testvéreimnek enni, ellátta a jószágokat, malacot, csirkét. Vagy lakott hozzánk közel egy idős néni, annak adta a kulcsot, és az nézett meg bennünket napközben, hogy mit csinálunk. Akkor a kockacukrot vékony deszka ládákba csomagolták. Vett az apám egy ilyen kiürült cukrosládát, csinált alá két tengőt fából. Gömbölyű fából fűrészelt négy kereket, annak a közepét kifúrta, ez volt Jóskának a babakocsija. Ha napközben sírdogált, evvel húzgáltuk le s föl az udvaron. Sokat beteg volt. Mindig ment a béle, összekente magát. Egy június elejei napon Pistával eljátszogattunk, amikor Jóska nagyon sír. Hát nézzük, hogy mi baja. Nagyon csúnyán összekente magát, még a haja is tele volt. Hát ennek, Pista, én nem tudok mit csinálni, tudtuk, hol a hagymaföld. Hát vigyük ki édesanyámnak. De hát be van a kiskapu zárva ránk. Valahogy kibontottuk a nagykaput, osztán fogjad, Pista, a szekér rúdját, és menjünk. Már trappoltunk is Jóskával Honvéd szélén, a kocsiúton a bokáig érő porban, a két csikó olyan port vágott, hogy a kocsiban ülő uraságnak még a szeme se látszott. Mikor az anyám meglátott bennünket, nevetett is, de nagyon mérges lett, takarodjatok haza az anyátok istenfáját, azonnal tegyetek föl az üstbe vizet, és csutkakővel gyújtsatok alá. Gyorsan megfordultunk a szekérrel, és azon az úton, amelyiken jöttünk, trapp vissza a porba, úgy vágtuk a port, hogy még nem is látszottunk. Az anyánk meg kocogott utánunk haza. Megfürdette, megtisztálta Jóskát, kimosta, kiteregetett, megetette. Jóska elaludt még délután, az anyám meg kiment kaparni. Nekem pedig megparancsolta, fogjatok hozzá krumplit pucolni, amikorra estére apáddal hazajövünk, legalább egy kis paprikás krumplit főzzél, fiam. Igen, hat éves koromban már az anyám tanított főzni, olyan könnyebben tanulható ételeket, kezdtem paprikás krumpli, kemény tarhonya. Azt mondta az anyám, az is jó fiam, amikor hazajövünk este, kész a vacsora. Vagy felkészítette reggel — még el nem ment — a babot a fazékba beletette a belevaló sonkadarabot. Mellé készítette a rávaló vizet, azt mondta, délután 5 órakor, fiam, öntsd rá a vizet, és gyújts alá, és szép lassan tüzelgess alá. Amikor hazajövünk, este csak rárántok és kész a vacsora. A gazdaság gyarapodása Ez a hat esztendő a családi életben nem telt el eseménytelenül. Nemcsak mi, gyerekek szaporodtunk, de a szüleinknek a szorgalmas és takarékos munkája se volt eredménytelen. A szobát az apám bebútorozta. Vett a vásárban asztalos készítette asztalt, négy karos széket. Az ablakra függöny, az asztalra terítő került. A konyhából kihordta a szabadkéményt, a szabadtűzhelyt, meg a nagy padkát, a szabadkémény helyét lepallatolta. A szabadtűzhely helyére berakott sparheltet rakott, az ősszel meg tavasszal melegítette is a konyhát, nemcsak főzni lehetett rajta. Nem sivított már az őszi meg a tavaszi szél a rozoga konyhaajtón be, az égbe mutató nagy kéményen meg ki, mert a rozoga konyhaajtó helyére az apám asztalossal üvegajtót csináltatott, azt maga állította be. A saját készítésű nyárfa asztal, meg a székek a szobából kikerültek a konyhába. Az étkezés ezután igencsak ott volt. A ház körül 72