Tóth Ferenc: Egy makói hagymás család életútja. A Makói Múzeum Füzetei 26. (Makó, 1982)

Az ópusztaszeri hagymásház - Berendezése

Berendezése Makó sajátos parasztpolgári fejlődéséről Erdei Ferenc többször írt, az ő elvi megállapításai alapján a berendezésnél elsősorban a polgárosodás tényét kívántuk bemutatni. Mivel Diós Sándorék az átlagosnál puritánabbak és hagyományőrzőbbek voltak, a berendezésnél nem követtük az ő gyakorlatukat. A hagymás családok az utcai szobát lakták, ennek páros ággyal való berendezését valósítottuk meg, hiszen Erdei Ferenc 1934-ben ezt mint általános gyakorlatot említi. Egy törzsökös — Erdei Ferenc rokonságához tartozó — hagymás, Koczkás Ferenc bútorát vásároltuk meg, mely két ágyból, két éjjeliszekrényből, egy asztalból, két székből, két szekrényből, egy tükörasztalból, két függönytartóból, két virágtartóból, egy fogasból állt. Mivel Koczkás Ferenc kedvenc időtöltése volt a cimbalmozás, ezért egy cimbalom is bekerült a szobába. A polgárosodás ellenére a hagymakertészek az utóbbi évtizedekig ragaszkodtak a kemencéhez, hiszen a dughagyma szárítása fölötte történt. A hagymarácsot, a rácsfákat, rácsvasakat a Diós családtól kaptuk ajándékba. Mivel a hagymatermelés református foglalkozásnak számított, a katolikus házakra jellemző szakrális tárgy nincs a szobában, a falakra — Koczkás Ferenctől származó — hazafias képeket, az éjjeliszekrényre bibliát helyeztünk. A padlózatra rongyszőnyegek kerültek, bár a bemutatott időben a spárgaszőnyeg is elterjedőben volt. Az ágyterítők és az asztalterítők szintén a Koczkás családtól származtak. A nagykonyha tisztakonyha szerepet töltött be, itt már télen sem igen főztek. Más hagymás családokhoz hasonlóan Diós Sándoréknak is kezdettől lábon álló tűzhelyük volt, ez került a nagykonyhába is. A konyhaszekrény kivételével valamennyi tárgy Diós Sándorék ajándéka. A hagymakertészek ragaszkodtak a kétszobás házakhoz, de a belső szoba — noha tisztaszoba volt az elnevezése — tulajdonképpen a használaton kívüli bútorok és berendezési tárgyak lomtára. Abból a családi modellből indultunk ki, amikor a szülők a gyerekekkel egy födél alatt laknak, így a belső szobát múlt századi festett bútorokkal rendeztük be. Bár a belső helyiségbe kemencét nemigen építettek, a múzeumi funkció ezt most megkívánta. Az első szobával ellentétben itt padka nélküli kemence készült. Az első kamra éléskamra szerepet tölt be, a másodikat Diós Sándorék gyökeres kamrának nevezték, a felszedett, de még el nem adott zöldséget tartották benne. Itt mutatjuk be a hagymatermelés eszközanyagát. A kiskonyhába katlan és beépített tűzhely került, berendezése egyébként a Diós család kiskonyhájához hasonló. Mivel a polgárosodás következtében a porcelán, üveg és zománcos háztartási eszközöknek a hagymakertészek körében nagyobb szerep jut a cserép és más hagyományos anyagú és formájú tárgyaknál, ezt a konyhák és kamrák berendezésénél érvényesítettük. Noha a folyosóra is szokott kerülni néhány használati tárgy, sőt termény is, ettől nagyobb részt el kellett tekintenünk a csoportos látogatók szabad közlekedése érdekében. Az istálló négyférőhelyes, ide az állattartás hagyományos eszközei (lószerszám, szénahordó kosár, szalmahúzó, kazalvágó, lámpa, paloka, vakarok stb.) kerültek. A hagymakertészek körében a padlás szerves része a háznak, ennek berendezése mégsem történt meg, mivel nem biztosítható a megtekintése. A Diós család életútja jól példázza Makó agrárfejlődését, amely a török idők alatti elvadult táj fokozatos birtokbavételétől a belterjes gazdálkodás ki virágzásáig, a hódoltsági futamos állattartástól az intenzív földművelésig, birtoklás terén a föld56