Tóth Ferenc: Egy makói hagymás család életútja. A Makói Múzeum Füzetei 26. (Makó, 1982)
A Diós család - Diós Sándor világa
utca 86 (ma 94) számú házat. A pénzromlás miatt kétszázötven mázsa búzában alkudtak meg, amit napi piaci áron készpénzben kellett kifizetniök. A vételárból százötven mázsa búza értéket a szerződés megkötésekor, a többit 1926. februárjában, illetve márciusában. 1926. február elsején használatba vehettek egy szobát, a kiskonyhát, az istállót, az egyik kamrát és a padlást, egy hónap múlva pedig az egész házat. 1925 őszén meghalt Diós Sándor apósa. Az özvegy három lánya között szétosztotta a földet, melyből három katasztrális hold jutott egy főre. Ezt felesbe művelték, nevükre csak az anyós halála után, 1949-ben került. A gazdasági válság nem kedvezett a hagymásoknak sem, de 1931 novemberében mégis vesznek az apátfalvi kákási ugaron egy katasztrális hold szántót, 1933-ban pedig egy járandót. 1936 októberében 2750 pengőért újabb járandót szereznek. A következő év nyarán újra az apátfalvi kákási ugarban alkudnak meg egy katasztrális holdnyi szántóra. 1940 tavaszán a kőhíd mellett vásárolnak 5100 pengőért egy járandót. A harmincas évek végétől gyakran behívják katonának Diós Sándort is, ilyenkor felesége nyakába szakad a gazdálkodás minden gondja. Ezekben az években lelassul a birtokszerzés üteme, csak 1942-ben sikerül még Apátfalván 2000 •-ölnyi földet vásárolniok. Az apátfalvi határban valamivel olcsóbb volt a föld, mint Makón, de ez is igen közel esett házukhoz. Minden földet a várostól keletre eső területen vásároltak. Legtávolabb esett az apóséktól örökölt föld, amely a Rákosi úton, a Csorgó mellett feküdt. Szülei halála után mintegy három hold földet örököltek még, így életük során mintegy tizennégy holdat gyűjtöttek össze. Halála előtt emlegette: — Elértem célomat, az Aradi utcában vásároltam házat, és annyi földet szereztem, amennyit képes voltam megmunkálni. Évente százötven mázsa vöröshagymát, hetven mázsa gyökeret, negyven mázsa sárgarépát termelt, tíz hízót tartott, nevelt két borjút, fejt két tehenet. Lovuk általában egy volt. Vetésterülete: egy hold árpa, három hold búza, öt hold kukorica, két hold lucerna, két hold hagyma köztes zöldséggel. — Amikor röggel négy órakor fölkeltünk — emlékezik vissza Diós Sándor — első volt, hogy a nagyjószágnak adtam. Még bele sé bújtam a nadrágba, kiszaladtam, a lónak adtam abrakot és adtam a tehénnek. Akkor fölöltöztem, taszítottam ki a kocsit és aki ki való vót, az gyütt velem. Egyik lány vagy a feleségöm itthon maratt. Beágyalt, mögötette a disznót, a tehenet kieresztötte — a vásártérre járt a tehén csordába, az hat órára elmönt — adott a csirkének, adott egész napra valót röndösen, a disznóólba is. Mán akkor vót lucernám, annyit elébük, hogy hát mög sé rágták egész nap és akkor gyütt ki, csináltuk a kint való munkát; akár rakás, akár szödés, akár más. Este a lányom mindig hamarabb hazagyütt, elkészítötte a vacsorát, mögfejte a tehenet. Akkorra hazagyüttünk, mögvacsoráztunk. Míg űk mosogattak mög ágyaltak, én másnapra a kocsit elkészítöttem. Most ezt csinájjuk, ez a szerszám köll, azt a szerszámot röndbe tönni. Nem szerettem azt, hogy röggel készüljek, vagy ez itthon maratt, vagy az itthon maratt. Ha nem vót kint való munka, mossatok ki most a hétön, takaríccsatok föl, nagytakarítást csinálni, ajtót, ablakot lémosni, ruhát kivasalni, kitakarítani. A tétlenséget soha sem ismerte. A szerszámokat és a házuk táját példás rendben tartotta. Télen is talált elfoglaltságot: söprűt vagy kaskát kötött, befonta az üveget, szakajtót csinált stb. Ilyenkor öt-hat óra előtt nem keltek fel. Vasárnap nem jártak ki a földbe. Ellátták a jószágot, szétnézett a piacon, elmentek a templomba. Ebéd után szunnyadtak egyet, majd kiültek az utcára a ház elé. Akkor tájékozódott az embör. Na, tik mit csináltok, arattok-e mán, szöditök-e mán a hagymát. 40
