Tóth Ferenc: Egy makói hagymás család életútja. A Makói Múzeum Füzetei 26. (Makó, 1982)

A Diós család - Közéleti szerep

Nagy szőlőtermelőnek számít, általában 3—4 fossor

6 szőlője van, de 1796-ban már 6 fossor szőlőt mondhat magáénak, ugyanakkor 2/8 szilvása is van. A leégett házát még abban az esztendőben újjáépítette, sőt Bárányi János szomszédjától tíz forintért megvásárolta annak leégett házát is, amelyet még két évvel később is elhagyott háznak (defuit esse domus) tüntetnek fel az összeírások. Ennek az udvarnak egy részét — a földesuraság, a város és az eklézsia jelenlétében — a református Kisköz nagyobbítására adta, a többit a maga udvarához csatolta és körül kerítette. 1786-ban már csak egy istállója volt, gabonatermése búzából 60, árpából 70, zabból 25 köböl. Diós István tíz évig kurátora volt a református egyháznak, melyről Szirbik Miklós is megemlékezik: „Diós István 1784—1794. Folytatta a Templomnak hátra levő munkáit, és a Parochialis épületekét: építtette a Tornyot, öntette Budán az akkori nagy, most harmadik és a legkisebbik harangot; újraöntette ... itt Makón a másodikat: készíttette az órát; a Templomot kőfallal, úgy a mint most is vagyon, körül kerítette."

7 A torony gombjának aranyozása — amint ez Diós István számadásából kitűnik — 75 forintba került. Az arannyal futtatott keresztelő medence költségeihez Diós István 10, öccse Diós János 5 forint adománnyal járult hozzá.

8 1781-ben Diós István a város adószedőjének rendeltetett. Erről a végső elszámolást 16 évvel később nyújtja be. A mellérendelt porciószedő 4 forinttal kevesebbet számolt el, ezért a városi hatóság úgy dönt, hogy ezt konvenciójából levonják.

9 Az adószedő évi díjazása 70 forint, és elengedik az esedékes évi adóját. Diós István évközben vette át az adószedést, akkor már eleget tett évi kötelezettségének, ennek jóváírását 11 év múltán kéri, de óhaja véglegesen csak 16 év múlva teljesül.

1

0 A Diós család máig igen igazságszerető, a sérelmet nem igen tűri el. Történt egyszer, hogy a vízimolnár egy véka liszttel kevesebbet adott, mint ami járt. Diós István máris beadványt fogalmaz, és a tanácsülés nemcsak az egy véka liszt megadására ítéli a molnárt, de 12 pálcaütéssel is megfenyítik.

1

1 Korábban neki is volt 1/4 vízimalma, jól tudta, hogy a zsákot búzával és liszttel is olyan keményen kell megtömni, hogy az a zsákoló vállán nem hajolhat meg. Hiába volt a nagy vagyon és jólét, fiaival megromlott a kapcsolata. A 33 éves Sámuel fia fejére olvassa: „Tudja kend, mikor a ház fundust eladta, akkor is elleneztem érette, de kend még megpálcázott, én pedig a fövényen ugrottam ki."

1

2 Más tanúvallomásokból viszont kiderül, hogy Sámuel fia nem valami becsületesen bánt apjával. Amikor Sámuel külön élt atyjától, eltulajdonította annak juhait, amelyeket ugyan szám szerint visszaadott, de azoknál sokkal hitványabbakat. Diós István Varga Imre barátjának panaszolta: „ez sem az én juhom, amaz sem, és így többeket is mutogatott a juhok közül és panaszkodott, hogy az a gazember, tudniillik Samu fia, miképpen tsalta meg őtet."

1

3 Másik alkalommal pedig eladott egy szekeret és 8 ökör után való készséget. Amikor ezt Diós István megtudta, így szólt Mágori Mihály vevőnek: „azok sem illették Samut, mert azokat nem adtam nékie által, nem is volt szabadságában eladni."

1

4 6 jugerum = 1100 négyszögöl, 3956 négyzetméter; fossor = 94 négyzetöl, 338 négyzetméter. 7 Szirbik Miklós: Makó városának leírása. 1835—1836. A Makói Múzeum Füzetei: 22. Makó, 1979. 65. 1. 8 Szirbik i. m. 104. 1. 9 MVL Tanácsülési jegyzőkönyv (Tü. jkv.) 1797. február 6. 1

0 MVL Tü. jkv. 1792. december 6. 1797. február 6. 1

1 MVL Tü. jkv. 1803. január 20. 1

2 MVL Tü. jkv. 1806. október 3. 1

3 MVL Mindennapi jkv. 1816. július 9. 1

4 Uo. 8