Varga Dezső: Espersit János és baráti köre. A Makói Múzeum Füzetei 23. (Makó, 1979)
„VAN ITT MÉG NÉHÁNY JÓ IDŐS KOMÁM" - Erdei Ferenc köszönti dr. Diósszilágyi Sámuelt 80. születésnapján
11. Erdei Ferenc köszönti dr. Diósszilágyi Sámuelt 80. születésnapján Az elhangzó szónál maradandóbb köszöntésre szorít az idő; nem lehetvén ott a nevezetes nyolcvanadik évi megemlékezésen, ezt az írott levélben foglalt köszöntőt küldöm. Mint ifjabb makói népfi köszöntlek először. Hogy a meg-megújuló nép születő, felnövő, éretten lehajló, majd sorra elmúló egyéni életei hogyan sorakoznak nemzedékekbe, azon vitáznak az írók és a történészek. Nekem azonban nincs mit vitáznom ezen: én magam előtt látom azt a nemzedéket, amelynek a stafétabotját átvettük. A ma meglettkorú emberek apai nemzedékét köszöntöm e szóval: a nyolcvanéves Diósszilágyi Sámuelt is, a többieket is, akik a már eltemetett régi világban is éltek, s akiktől sok és becses örökséget vettünk át. S milyen gazdag ez az örökség! Akár nemző apámra gondolok, akár a többi apai társakra, Rajtad kívül is: Könyves-Kolonics Jóska bácsira, Fried doktorra, Márton Bálintra, az öreg agrárszocialistákra, a régi hagymás hangadókra, s száznyi olyan kortársadra, akikben mind az apai nemzedéket tisztelem. S mennyi elmúlhatatlanul kedves ebben az örökségben! A piros szekfű a gomblyukban, a haladó szellem perzselő heve mindennel szemben, ami ósdi, feudális, babonás és embertelen; a nyílt szív és embertársi együttérzés minden elnyomott és üldözött iránt; szabad emberi öntudat minden hatalommal és parancsolgatással szemben, s nem utolsósorban lovagi tiszteletadás a mindig emberszámba vett asszonynép iránt. Ennek a nemzedéknek a nem lankadó életerejű képviselőjét illesse most a köszöntés. És a tudomány hivatalos képviselőjeként köszöntöm Diósszilágyi Sámuelt, mint a tudományok és a művészetek nagy köztársaságának Makóra akkreditált állandó nagykövetét. Mivel vívta ki az orvosdoktor ezt az okmányba nem foglalt, de mindenki által mindig elismert rangot? Azzal, hogy tudós, kutató elme, aki nemcsak egy tudományban járatos, hanem polihisztor. Az orvosi szakma tudománya, irodalom- vagy színháztörténet, néprajz és régészet vagy várostörténet: mindennek művelője és még sok más tudomány avatott ismerője. Minden művészetek értője és pártolója, muzsika vagy piktúra, irodalom vagy színház — egyaránt barátját és hívét tudhatta mindig őbenne. S legfőképpen az élő emberi szálak emelték erre a tisztségre. A vásárhelyi piktorok: Rudnay Gyula, Tornyai János, Endre Béla, a szobrász Pásztor János, a szegedi— makói írók: Juhász Gyula, Tömörkény István, a hű szegedi barát: Móra Ferenc, az itteni diák József Attila, a kedves vendégek: Mórizs Zsigmond, Németh László, Tamási Áron, az itt vendégszereplő művészek mind-mind otthon voltak Diósszilágyiéknál, s a barátot tisztelték az írástudó házigazdában. És végül az orvost, a nép orvosát nem is kell nekem köszönteni: egy egész városnak volt orvosa, orvossággal és emberséggel való gyógyítója, maga az a város köszönti őt. De a legszemélyesebb egyéni érzéssel külön is köszöntöm: az atyai jóbarátot, az embert, aki bár elmúlt kor fia, de korát hazudtoló kedvvel és energiával tud élni és mindig kezdeményezni mai világunkban is. Erőt, egészséget és még számos éveket kívánok, s bánatokból egyre kevesebbet, örömökből pedig többet és újabbat is az emberi kor végső határáig. 1962. március 27. A József Attila Múzeum irodalmi gyűjteménye. 21
