Szirbik Miklós: Makó városának leírása 1835–1836. A Makói Múzeum Füzetei 22. (Makó, 1979)

Makó Várossáról közönségesen - Erdejéről, s a Lakosok tüzelőjéről - Szelíd és vad állatiról

§. 19. Erdejéről, s a Lakosok tüzelőjéről Volt régen az Uraságnak, a mostani Szuszogó helyjén, sűrű, a Városnak attól fogva Szent Lőrintzig, és az új Szent Lőrintznek is egy részén, ritkás Fűz és Nyárfa, imitt, amott kéményfával elegyes erdeje. Minekutánna ezek kertekké változtatódtak is: vágynák még most is az Uraságnak Szugolyban, és Kákásnál, a Városnak Ludvárban, és Csipkésen, említett fajtájú erdei. A Város erdeinek egy részét fordítja a maga, és az Ekklésiák szolgáinak fizetésére, esztendőként 120—130 öl fát vágatván, más részét a Marosi gátakhoz megkívántató fasinákra, és karókra: az Uraságéi pedig, minekutánna nagyon elpuszíúltak, s belőlök többé az Uradalmi Tisztek deputátumit, mint hajdan, fizetni nem lehet: tsak a gátak készítésére használtatnak, s kaszállók gyanánt szolgálnak. Mindazáltal fából szükséget nem lát Makó; mert azonkívül, hogy a Maroson hoznak a távolabbi helyekről, mind épületre, mind tűzrevalót, a szomszéd Zombori, és Csanádi erdőkben is, jó minéműségű fa mindenkor bővel találtatik. De ez — a tüzelőfát értvén különösen, — tsak a tehetősöknek nyereség: a köz rendűek főzésre használnak szőllő venyigét, s valami kevés fa galylyat, mellyet a Zombori erdőben résziben vágnak, azontúl ganéj tőzeket, nádat, szalmát, kukoritza tsutkát; fűtésre, sütésre ezen három utóbbiakat, s a legszebb kenyereket, és tészta süteményeket ezekkel sütik. §. 20. Szelíd és vad állatairól A Makai határ, valamint vidéke is a legszebb szarvasmarhák hazája; tsakhogy a számra nézve abban az erányban, a mint a nép szaporodik, és a föld szűkül, kevesednek. Régen több gazdák találtattak, kiknek szarvas marháiknak száma feljülhaladta a százat; s még a zsellérnek, s béresnek is volt 6—10 darab: most a földes gazdák közzül is soknak alig van egy-két tehene házi szükségre; a szántást, s egyébb munkákat lovon teszi. Van mindazáltal Makónak még most is 3 ökör, 5 tehén tsordája, és 4 gujája, s bennek mintegy 6 000 darab. A lovak nagyon középszerűek: de már most, felsőbb rendelés következésében, a Mezőhegyesről időszakonként béhozattatni szokott tsődörök által kezdenek nemesíttetni. Ménes van, szabad lovaké 4, kotsis lovaké 1, öszvességgel mintegy 2 000 darab. Juhok vágynák 40—42 eszterengabéliek. Ezek többnyire birkák; vágynák még helyei helyei Magyar juhok is. Mutatkoztak már selyem birkák is: de ezekkel, vagy azért, hogy a föld nem nekik való, vagy azért, hogy nem tudtak vélek bánni, felhagytak. Sertés, a mi van, jó, s Bánáti fajta: de ez olly kevés számmal szaporíttatik helyben •— nem lévén e végre sem erdő, sem rét már, — hogy a Város szükségére sem elég; hanem eljárnak a Makaiak Szerviába, és Oláh Országba, s onnan falkánként hajtják szüntelen a sertéseket, és velek nem tsak helyben, hanem a Vidéken is nagy kereskedést űznek. Apró jószágot bőven tenyésztetnek itt mindenfélét. A vadak közzül a nyúlnak, a madarak közzül a túzoknak, darunak sokasága igen nagy. A vízi madarak — hogy ezek közzül is tsak az eledelül szolgálókat említsem: — vad lúd, vad rutza, szártsa, kertze, fekete fú hajdan elborították a rét vizeit: ezeknek kiszáríttatások után már ma leginkább tsak rutza találtatik imitt amott a tavakban. 34