Tamasi Mihály: A forradalmi mozgalom makói harcosai. A Makói Múzeum Füzetei 20. (Makó, 1977)

A megyei törvényhatósági bizottságban és a városi képviselőtestületben a 30-as évek elejétől a demokratikus ellenzék harcának egyik szervezője, a hagymakertészek ügyének szószólója. Hatásos felszólalásaival szembeszáll a reakciós közigazgatásnak a dolgozók érdekeit sértő intézkedéseivel. A makói demokratikus ellenzék lapjában, a Várospolitikai Szemlében 1937-ben megjelent cikkében a népfrontpolitika jegyében szót emel a földreform szükségessége mellett. Ebben az időben már rendőrségi megfigyelés alatt tartották. 1944. áprilisában internálták, ahonnan az év nyár végén szabadult. A város felszabadulása után részt vesz a kommunista pártszervezet megalakításában. A vármegyei ötös-bizottság tagjaként fontos részt vállal a megyei közigazgatás újjászervezésében. Részt vesz a megye községeiben a kommunista pártszervezetek létrehozásában. 1944. decemberében a Kommunista Párt jelöltjeként az Ideiglenes Nemzetgyűlés képviselőjévé választják. 1945 elejétől a főleg hagymakertészeket tömörítő földmunkás szakszervezet helyi vezetője. 1945. nyarán — rövid ideig — az MKP Csanád megyei titkára, majd a FÉKOSZ megyei titkáraként szervezi a szegényparasztság harcát. 1947 elejétől a FÉKOSZ Országos Hagymaközpontjának vezetője, a FÉKOSZ főtitkárhelyettese, az 50-es évek elején a Földművelődésügyi Minisztérium vezető munkatársa. 1956-ban Makón részt vett az ellenforradalom elleni harcban és a párt újjászervezésében. Élete utolsó éveiben a Csongrád megyei és a Makó városi Pártbizottság tagja volt. Forrás: Makó, az első felszabadult magyar város. I. 73, 131, 139, 151, 197, 228, II. II. 45, 64, 79, 96, 98, 100, 110, 200, 236, 242, 246. SZABÓ JÁNOSNÉ (ROZSNYAI JULIANNA) (Makó, 1897. december 8.—Makó, 1973. december 28.) Hagymakertész családból származott. A sokgyermekes, szegény család tagja az 1918-as forradalom és a Tanácsköztársaság idején jegyezte el magát a szocialista eszmékkel, már ekkor bekapcsolódott a nőmunkásmozgalomba. Szabó Jánossal 1922-ben kötött házassága még inkább megerősítette 1919-es életre szóló elhatározását. Amikor Makón az 1920-as évek közepén megalakult a szociáldemokrata pártszervezet, együtt léptek be a Szociáldemokrata Pártba és a földmunkás szakszervezetbe. Ezekben az években a megélhetésért folytatott nehéz küzdelem mellett életét a munkásmozgalmi tevékenység, a tanulás, a művelődés töltötte ki. Néhány év alatt a makói nőmozgalom elismert vezetőjévé vált. Az 1929—33-as gazdasági válság idején, amikor a helyi ipari munkások, szegényparasztok, hagymakertészek harca is fellendült, több megmozdulás, tüntetés szervezésében is részt vett. Az 1930-as évek elején — férjével együtt — tagja a helyi munkás eszperantó csoportnak. A város felszabadulása után részt vett a kommunista pártszervezet megalakításában. Nagy lelkesedéssel kapcsolódott be az élet demokratikus átalakításának nagy munkájába. A koalíciós alapon létrehozott helyi MNDSZ-szervezet egyik vezetőjeként sokat tett a nőknek a politikai életbe való bevonásáért. 1945. májusában a Magyar Kommunista Párt első országos értekezletén a Központi Vezetőség tagjává választották. Ezt a tisztséget 1946. októberéig, az MKP III. kongresszusáig töltötte be. 1945—1947 között az MKP Makói városi Bizottságának tagja, 1948—1950 között a Szakszervezetek Országos Tanácsának tagja volt. Nyug10