Kelemen Ferenc: Régi idők – Régi emberek. Karcolatok Makó múltjából. A Makói Múzeum Füzetei 18. (Makó, 1976)

Régi emberek - Dr. Könyves-Kolonics József

Derült kedélye, barátságos magatartása mindenkivel szemben megnyilatkozott. Betegeit, ismerőseit — még a gyerekeket is — mosolyra derítette. Sziporkázó ötleteiben mindig volt egy csipetnyi bors. Közhasznú tevékenységéért aranydiplomával, majd Munka Érdemrenddel tüntették ki; 1962-ben születésének 80. évfordulóján a város közönsége lelkesedéssel ünnepelte. Viszonyai úgy alakultak, hogy makói házától megvált és 1963. januárjában családi körébe, Szegedre költözött. Nem sokáig élvezhette unokái vidámságát, mert a halál pár hónap múlva leterítette. Örök nyugovóra ősei mellé, Makóra kívánkozott. Temetésén ezrek siratták mindenki Samu bácsiját... Megérdemelte a könnyeket, mert tudós orvos, igaz és hasznos életű ember volt. Csongrád megyei Hírlap, 1965. december 12. Dr. Könyves-Kolonics József A Makót felszabadító szovjet csapatok parancsnoksága a város ideiglenes igazgatását az úgynevezett Polgári Városparancsnokságra bízta. Ennek élére — a meghallgatott baloldali tényezők egyhangú ajánlása alapján — dr. Könyves-Kolonics József ügyvédet nevezte ki. Ez a szerv 1944. szeptember 27 — november 2l-e közé eső időben az alélt várost új élet kapujába vezette. Méltó és igazságos, hogy Makó felszabadulásának évfordulójakor megemlékezünk Könyves-Kolonics József kimagasló életmüvéről. A József Attila u. 2. számú házba költözött dr. Kolonics József ügyvéd 1920. őszén, ugyanis az impériumváltozás következtében elhagyta addigi lakóhelyét, Nagylakot. Nem jött idegenek közé, mert diákéveinek jó részét Makón töltötte, és ügyvédjelöltként is működött a városban. Ezen felül a harcos ellenzéki politikusnak neve már jól csengett a Maros-parti megyeszékhely baloldali elemeinek, táborában. Az első világháború után makói lakossá vált Könyves-Kolonics ügyvéd Csanád megye és Makó közéletének kiemelkedő alakjává nőtt. Mint az ellenzék vezére, kitartó harcot vívott a népjogokért, a szociális és művelődési haladásért. Politikai beállítottsága folytán természetesnek hat, hogy a budapesti gótikus házba törekedett. Négy ízben vállalt országgyűlési képviselőjelöltséget. A hatósági nyomás következtében mindig kisebbségben maradt. Könyves-Kolonicsot nem kedvetlenítették el ezek a ránézve súlyos anyagi terhet is jelentő kudarcok. A törvényhatóság és városi képviselet fórumán nem csökkenő hévvel támadta a kormányzat jogtipró politikáját, valamint a kisemberek nyomorúságát figyelmen kívül hagyó és csak a bankoknak és nagybirtokosoknak kedvező intézkedéseket. Híveinek zömét a mezőgazdasági munkások, hagymások és törpebirtokosok tették ki, de a gazdaközönség egy részével és a szervezett munkássággal is kapcsolatba került, sőt 1927-ben a szociáldemokrata pártba is belépett. Hovatovább afféle „népfrontvezérré" növekedett. Népszerűségét az is mutatja, hogy a felsőbb közigazgatás gáncsoskodásának ellenére 1932-ben városi ügyésszé választották. A teljesen fasizálódott kormányzat később KönyvesKolonicsot több társával internáltatta, majd rendőri felügyelet alá helyezte. A város felszabadulásának második napján (IX. 27.) a szovjet parancsnokság a helyi baloldali vezetők egyhangú ajánlása alapján Könyves-Kolonicsot polgári városparancsnokká nevezte ki. Ebben a minőségben kimagasló érdemeket szerzett a háború pusztításai következtében zaklatottá vált élet rendjének helyreállításában. Később tagja lett az ideiglenes nemzetgyűlésnek, majd rövid ideig közjegyző is volt. 16