Kelemen Ferenc: Régi idők – Régi emberek. Karcolatok Makó múltjából. A Makói Múzeum Füzetei 18. (Makó, 1976)

Régi emberek - Dr. Espersit János

hagyott útikosarát. Bizony abban csak egy-két váltás fehérneműt, egy rend ruhát és könyveket látott. Nem valami gazdag felszerelés! De Papp néni tudja, amit tud. Nem a gólya költötte ám ezt a fekete embert! Buday tanár úrtól hallotta, hogy új lakója költő, akinek nevét országszerte ismerik. A mézeskalácsház talán egyszer még büszkélkedhet is azzal, hogy Juhász Gyula falai közt lakott. A hunyó nap éppen utolsót pislantott, amikor a tanár hazaérkezett elsőnapi teendőinek végeztével. Megtakarította a vacsora árát, mert a hazaiból jóízűen falatozott. Közben sóhajtva gondolt a szegedi Ipar utcai házra, ahol édesanyja nyilván őt idézi ebben az órában. Eltakarította a hulladékot, aztán ismét leült az asztalhoz, és üres tekintete meredt az árnyékos sarokba. Emlékezetének filmjén lepergette annak a hét évnek eseményeit, amik eddigi tanári pályáját sokszor olyan kietlenné tették. Rendre felrévültek előtte: a szigeti hegyek, a lévai számkivetés, Ady Endre és Anna arcától fénylő váradi éjszakák, majd a szakolcai dús termésű 600 nap. Most pedig idecseppent ebbe a terpedt falu-városba. Hát egész életére arra van kárhoztatva, hogy ilyen kisszerű környezetben nyűglődjék? Szinte ösztönösen nyúlt írószerszám után, és nyomban papírra vetette a már régen benne zsongó (később verssé kerekedett) sorokat: „Tűnik, múlik az emberöltő, S én maradok a falusi költő." Levetkőzött és elkattantotta a villanyt. A függönyt felhúzva, szemébe mosolygott a telehold fényes ábrázata. Az utcán senki sem járt, semmi sem mozdult, szinte kiáltott a csend, mely mint lágy selyemfátyol borult a pihenni térő költőre... Reggelre makai polgár lett és neve a városéval örökre egybeforrt. Az elmondottak részleteit —jószomszédi érintkezésünk során — Papp néni sokszor elmesélte nekem. Szívesen beszélt híressé vált lakójáról, és nemegyszer említette, hogy mennyire sajnálta annak idején, „mert olyan beteg és gyámoltalan volt szegény". Juhász Gyula 1913. augusztus 31. és 1916. december 20. között volt a mézeskalácsház lakója. Közben hónapokat töltött különböző gyógyintézetekben. Makót véglegesen is ilyen ok miatt hagyta el, amikor Eörsi Tóth Júlia közbejöttével a budapesti idegklinikán keresett gyógyulást. Nemcsak Papp néni emlékezett szeretettel Juhász Gyulára, hanem fordítva is így állt a dolog. A költő később — így prózai kötetében is — hálával gondolt Papp nénire, a 20-as évek során pedig ahányszor csak Makóra jött, mindig meglátogatta volt kedves háziasszonyát. Juhász Gyula emlékezete ma is szerves része Makó kultúrkincsének, és életműve — mint a magyar költészet álló csillaga — teljes fénnyel ragyog hajdani lakóhelye felett. Csongrád megyei Hírlap, 1965. június 30. Dr. Espersit János Nincs még olyan épület a városban, melyhez annyi kulturális és politikai vonatkozás emléke fűződnék, mint éppen ehhez a házhoz, melyben 1912—30 között dr. Espersit János ügyvéd lakott (Kazinczy u. 6. — Szerk.). Az elnémetesedett francia töröl sarjadt Espersit Jánosnak szabómester apja az 1880-as évek elején vetődött Makóra. Fia itt vett irányt arra az életútra, melyen haladva következetes emberré, mélykultúrájú humanistává és jelentős közéleti szemé12