Forgó István: Tagosítás Makón (1949–1952). A Makói Múzeum Füzetei 17. (Makó, 1976)

A magyar mezőgazdaság történetében a szétszórt birtokrészletek összevonása, tagosítása különböző történeti korszakokban más és más körülmények között zajlott le. Legtisztábban a földközösség bomlása és a szocialista nagyüzemi gazdálkodás kialakulása idején valósult meg. A földközösség legfejlettebb formája a nyílvetéses, sorsolásos osztási forma. Ilyenkor a szántóterületet a föld minősége, fekvése, helységtől való távolsága stb. alapján homogén határrészekre, dűlőkre osztották. Az érdekelt gazdák között évenként minden egyes határrészből egyenlő mértékben sorsolták ki a parcellákat. így egy-egy gazdaság földje a földközösség, de az ezt követő szilárd telekrendszer kialakulása idején is tíz-tizenöt-húsz területből állt. Az egyéni birtoklás létrejötte után válik szükségessé a szétszórt birtoktestek összevonása. Magyarországon a földközösségi rendszert a korai kapitalista fejlődés rombolja szét, és az első általános tagosításra a 18. század végén kerül sor. A szocialista nagyüzemi mezőgazdaság kialakítása idején a termelőszövetkezeti csoportok részére felajánlott földterület nem képezett egységes birtoktestet; itt is, ott is egy-egy magángazdaság területe ékelődött be, ami lehetetlenné tette volna a nagyüzemi gazdálkodást. így válik újra elengedhetetlenül szükségessé a tagosítás. Az összevonások mértéke alapján meg szoktak különböztetni általános és részleges tagosítást. Makó területén végrehajtott tagosítás helyesen tükrözi a nagyüzemi gazdálkodás alapvető feltételének, az egységes nagyüzemi birtoktestek kialakításának folyamatát. 3