Eperjessy Kálmán: József Attila makói diákévei (Egykori tanárának visszaemlékezése). A Makói Múzeum Füzetei 16. (Makó, 1975)

Tanulótársai és tanárai

meg a vasúti sinek mentén. Ami akkor senkinek sem tiint fel, ma elgondolkoztatható. Nem valami kényszerképzet volt-e ez nála a vonattal kapcsolatban. Különösen. ha arra gondolunk, hogy utolsó utja is a robogó vonat elé vitte. H. Kovács Mihály, említett bizalmas barátainak egyike, Attila és osztályfőnöke kapcsolatáról többek között ezeket írja: „Azért szerettük, mert nem sértette az önérzetünket soha. Megéreztük, hogy ő is szeret bennünket, és törődik velünk... Csak akkor avatkozott bele ügyeinkbe, ha látta, hogy erre szükség van. Tanácsait is úgy adta. hogy alig vettük észre, azt hittük, hogy mi is így akartuk." A „nagy osztálytárs", József Attila is sokat köszönhet neki éppen ezért. Tagadhatatlan ugyanis: Attila szerepelni vágyó, feltűnni akaró fiú volt. S így gyakran támadt súrlódás közte és osztálytársai között. Osztályfőnökünk tudott ilyen összetűzésekről. Sokszor nem is sejtettük, hogy tud valamit, s egész váratlanul érintett bennünket, hogy csak úgy odaveti a dolgot akár egyesekre, akár az osztályra vonatkoztatva. Különösen nem helyeselte, ha az osztály Attila tudományos túlérdeklődésein megütközik. Szerinte az ilyesmi érett fiúkhoz nem illik. Midőn Attila távozását az önképzőkörben nem tudták pótolni, a jelentkező fűzfapoétákat így intette le: „A versírást hagyják csak József Attilára. Úgy kell maguknak! Miért űzték el!" A tanári testület A serdülő diák magatartására és szellemi fejlődésére közvetlen környezetét alkotó diáktársain kívül tanárainak magatartása volt elhatározó befolyással. József Attila tanári környezete sem világnézetében, sem szakmai felkészültségében nem volt kifogásolható. A makói gimnázium elismerten a tankerület legjobb intézetei közé tartozott. Tanárai egy-kettő kivéltelével nem voltak meggyőződéses hívei a tankerületi főigazgató által diktált keresztény nemzeti politikának. Még az elfogultabbaknak látszók is igyekeztek a tanulók előtt semlegességet mutatni. Mondhatni, hogy nevelt az utca, neveltek az elhangzó frázisok, de legfőképpen a tanárok példája. Egy rövid felsorolás is elegendő a fentiek igazolására. Maga az igazgató, a Nagyváradról Makóra helyezett dr. Gedeon Alajos is (magyar—német, 1920—1926) igyekezett az arany középúton megmaradni. Dr. Galamb Ödön (latin—történelem, 1919 1932) szintén megszállt területről jött. Nagy műveltségű, jó szakember. Különösen a gyorsírásban alapozta meg a makói diákok hírnevét. Mint internátusi felügyelő tanár is, közelebbről megismerhette Attilát serdülő diákgyerek korában. Értékes megfigyelését a sajtóban is közölte. Jirkovszky Sándor (latin—görög, 1919—1920) haladó szellemű, internátusi felügyelő tanár, politikai magatartása miatt helyeztetett Makóra. Kényszernyugdíjazása miatt pedig Szegedre költözött. Ő készítette elő Attilát latin nyelvből a felvételi vizsgára. Dr. Márton György (biológia földrajz, 1919 1932) szintén mint internátusi felügyelő ismerhette meg Attilát közelebbről. Figyelemre • méltó megfigyeléseinek kéziratát a József Attila Múzeum őrzi. Dr. Tettamanti Béla (magyar—német, 1909—1926) mint irodalomtanár, közszeretetben álló pedagógus, az önképzőkör tanárelnöke. Egyike volt azoknak, akik a legkiemelkedőbb hatással voltak Attila fejlődésére. Megfigyeléseinek a sajtóban is hangot adott. Volt diákja, H. Kovács Mihály feljegyzése szerint „Tettában (beceneve) csodáltuk a szellemességet. a tudást, a kedvességet, az egyszerűséget, a velünk való bánásban az idősebb, bölcsebb barátot..." Kási Jenő (matematika—fizika,. 1920—1932) és Gebe Mihály (matematika fizika, 1898—1923) annyira megkedveltették vele tárgyukat, hogy abból is a legjobbak sorába emlkedett. Dr. Kovács Károly (magyar latin, 1920—1929) 9