Hegedüs Géza – Péter László: Dobsa Lajos emlékezete. A Makói Múzeum Füzetei 13. (Makó, 1974)
PÉTER LÁSZLÓ: A februári forradalomban
annyi helyet hagytak, hogy a gyalog közlekedő „teste élivel" átfurakodhassék. „A nép töltött fegyverrel őrzi a rést — írja—, a jövőket egy, a menőket a másik oldalán bocsátja. Szigorú a rend, minden elmenő köteles a barikád tetejére egy követ tenni föl, akkor mehet, addig nem... Nos, hogy tetszik?" — kérdi gúnyosan az ehhez nem szokott magyar olvasót a forradalmi lelkesültségtől megmámorosodott fiatal írástudó, s folytatja: „Jertek ide, ettől az utcai gamintól emberséget tanulni, óh, ti divatbábok, magatokat túlélt, kiégett keblű, üres koponyájú, fertálymágnások!... 2 8 Lássátok már át egyszer valahára, hogy nem lealázó csúszás-, mesterkélt hajlongásból áll az igazi finomság!... Jöjjetek! csak egy pillanatig legyetek tanúi léleknagyságának, szívnemességének... " 2 9 S egyre újabb és újabb képekben rajzolja meg Párizs forradalmár fiainak hősiességét. Egy fiatal fiú őrzi a barikádot, melyet ő maga is segített építeni. Sorkatonaság közeledik, s ő magára marad. Fölragadja a nemzeti zászlót, s a barikád tetejére ugorva térdre ereszkedik. „A katonák célba veszik. A fiú nem veszti el lélekjelenlétét, de beburkolja kebelét a zászló lobogójával, s mellére mutatva határozott hangon szól: »Ide, csak ide! Lőjj, ha van bátorságod, lődd meg nemzeti zászlódat, hogyha francia vagy! «Egy polgár tanúja az egésznek, meglágyul e jelenetre, fölmászik, a fiú elébe lép, s mellét kitárva így szól: »Fegyveres katonák, gyilkoljátok meg fegyvertelen polgártársatokat!« De a katonaság leeresztette a fölvont fegyvert, egyetlenegy se lőtt, visszafordultak." 3 0 ,,Minő jószívű a francia, erre velem történt esetet mondhatok — regéli Dobsa. A vendéglők be voltak zárva, az idő délután, s én még mit sem ettem. — Citoyen! 31 — szólék egy falatozó barikádőrhöz — átkozottul éhezem, s ha ön... —Szavamba vágott: — Hogyan, ön éhes? Ah itt, fogja, ha úgy tetszik — s kenyerét két darabra törve nyújtá felét nekem. — Bocsánat, polgártárs! — szólt eközben mentegetőzve —, hogy egészen oda nem adom, de még ma én sem ettem, s így én is éhezem. — Éljen a testvériség! — szólt egy harmadik — én már nem vagyok éhes, itt egy darab kenyér, osszák kétfelé!" 3 2 S hogy Dobsa is ott volt a barikádok fiai között, elárulja ő maga a következő jelenet leírásával, melyet szintén a forradalmi harcosok udvariasságának, testvériességének példájául hoz föl. Ott állanak a barikád mögött, és rendőrök közelednek. Az egyik harcos célzásra emeli fegyverét, s közben véletlenül meglökte Dobsát. A puska eldördült, egy rendőr elbukott. „— Hah — kiáltott a lövő — ez a golyó ugyan rossz földbe esett! — Azután hozzám fordult, s bocsánatot kért, amért megtaszított." 3 3 „A kezedet! — szóla egy haldokló, fiatal barátjához. — Megállj, csak egy pillanatra, előbb nem, míg meg nem bosszultalak! — S csak miután lelőtte ennek gyilkosát, szorította meg barátja hidegülő kezét. — Meg vagy bosszulva, barátom! — Köszönöm! — hörögte a haldokló, lelkét kilehelve." 3 4 „A hősiességnek nagy példáját adta egy munkás. Lovas municipal 3 5 csapat vágtatott, s ő a rohanók elébe plántálta föl a szabadság zászlaját. Kardcsapás repesztette el koponyáját. — Szabadságért halok meg! — voltak végszavai." 3 6 2 8 a magát mágnásként kellető vagyonos nemes gúnyneve 2 9 DOBSA: i. m. 23. 1. 3 0 Uo. 24—25.1. 3 1 Polgártárs! 3 2 DOBSA: i. m. 26—27. 1. 3 3 Uo. 27. 1. 3 4 Uo. 3 5 rendőr 3 6 Uo. 8
