Hegedüs Géza – Péter László: Dobsa Lajos emlékezete. A Makói Múzeum Füzetei 13. (Makó, 1974)
HEGEDŰS GÉZA: Történelmi tragédiák
Nyilván nem mondhatnánk el ezeket az elismerő jelzőket 1857-ben bemutatott V. László című következő történelmi drámájáról akkor sem, ha ismernők a szöveget. De sohasem jelent meg, ámbár 1861-ben felújították A besztercei gróf címen. Cselekményéről csak egykorú ismertetések alapján tudunk, de ezekből is nyilvánvaló, hogy Dobsa sehogyan sem találta meg a drámaiságot Hunyadi László tragédiájában, s nem lett tragikus hős benne V. László sem. De ezzel a témával nemzedékek magyar irodalma hiába kísérletezett. Bessenyei Hunyadi László tragédiája című drámája verses dialógusokra szaggatott történelmi elmélkedés; merőben színszerűtlen és drámaiatlan. Vörösmarty nagy lendülettel fogott bele a Hunyadi trilógiába, de az első rész — a Ciliéi és a Hunyadiak után — abbahagyta: Ciliéi halálától kezdve nem tudott mit kezdeni sem Hunyadi Lászlóval, sem a királlyal. Tóth Lőrinc Hunyadi Lászlójának és folytatásának, a Ronow Ágnes-nek egyetlen igazi tragikus alakja van: Ronow Ágnes, a királyi szerető. A Tóth Lőrinc drámából készített Erkel opera azért elviselhető, mert a zenétől és az énektől senki se figyeli, hogy mennyire drámaiatlan az a szomorú esemény, amelyről szól. Hunyadi László ugyanis nem tragikus hős, hanem a történelem esélyese, akit mielőtt bármit tehetne, igaztalanul megölnek. Nem részese konfliktusnak, hanem vétlen áldozata egy bűncselekménynek. V. László pedig ugyanúgy nem tragikus hős, mert akarattalan báb cselszövő környezete kezében. V. László legföljebb szorongani tud, és ezt azután ábrázolni is tudta Arany János V. László című balladájában. Dobsa drámájában sincs összeütközés Hunyadi László és a király között. Még csak nem is Hunyadi öli meg Ciliéit, hanem Szilágyi Mihály emberei, akiknek ebből semmi bántódásuk nem lesz. A király tudja, hogy Hunyadi ártatlan Ciliéi megöletésében, meg is esküszik, hogy nem áll bosszút. Gara nádor — az egyetlen valóban cselekvő a drámában — a maga hatalmát félti Hunyadi Lászlótól, de nem lehet tudni, miért, mivel senki sem tör a hatalmára. Gara törbecsalja Hunyadit, elfogatja, és ráveszi az akarattalan királyt a kivégzésre. Hunyadi Lászlót megölik. Majd egy év múlva a király szeretője, Ronow Ágnes, aki valójában Hunyadiba volt szerelmes megmérgezi magát és a királyt. Nyilván a hazafias kibeszéléseknek, az idegen király elleni célzásoknak tulajdonítható, hogy ennek a drámának is sikere volt. Hasonlóképpen eleve elrontott dráma az 1858-ban írt Attila és Ildikó, amelyben a nagy barbár hódító, Európa rémülete tehetetlenül vergődik egy reménytelen szerelemben. Udvari intrika, szerelmi félreértés, beteljesült jóslat, halálos bosszú, vagyis a francia romantika egész kelléktára szolgáltatja az érdekességet anélkül, hogy éppen Attilában testet öltene valamiféle emberi nagyság, akár a gonoszság nagysága. De színpadtechnikailag ez is ügyesen fogalmazott színjáték. Színpadra azonban nem került, alighanem azért nem, mert a közönség Attilában is nemzeti hőst látott, s itt Attila negatív alak. Vajda Jánosnak sem bocsájtották meg, hogy Ildikó című drámájában Attilát gonosz barbárnak ábrázolta. Dobsának ez a drámája csak halála évében, 1902-ben jelent meg, visszhangtalanul. Az 1861-ben bemutatott és 1880-ban megjelent /. István király voltaképpen egy dráma fele. Hőse ugyanis nem az államalapító, hanem Péter. István akkor már öreg, trónját át akarja adni fiának, Imre hercegnek. Az uralomra azonban Péter vágyakozik. Ez a Péter Dobsa legjobban megformált drámai alakja, afféle magyar III. Richárd, elszánt, gátlástalan gazfickó. Megmérgezteti Imrét (aminek nagyon is kétes a történelmi hitelessége), megvakíttatja Vazult, merényletet tervez az öreg István ellen, aki az utolsó pillanatban természetes halállal hal meg, utat nyitva Péternek a megürült trónra. Eddig a dráma. A cselekményt színezi Péter és Imre szerelmi vetélkedése Crescimiráért, amelyben Imre a győztes, s ez csak fokozza a kalandor gyűlöletét. 29
