Hegedüs Géza – Péter László: Dobsa Lajos emlékezete. A Makói Múzeum Füzetei 13. (Makó, 1974)

HEGEDŰS GÉZA: Pályakép

Pályakép Emberi-művészi-közéleti alkatát döntően meghatározta, hogy polgár volt a nemesi-jobbágyi Magyarországon. Apja makói gazdag vaskereskedő. Az a tény, hogy 1836-ban — tehát amikor Lajos fia már 12 éves volt — maga és családja számára nemességet szerez, mit sem módosít osztályhelyzetén. Ebben a korban a kereskedőpolgárok igyekeztek nemességet vásárolni, mivel ennek közéleti és magánéleti előnyei voltak. Jókai Aranyemberéből tudjuk, hogy a gazdag polgár nemességet szerez, hogy szabadabban tevékenykedhessék a feudalizmusban elrekedt társadalomban; Timár Mihály is, amint kellő pénze van, megszerzi a levetinczi praedicatumot. így kapja meg Dobsa Sámuel is rotaresti előnévvel a nemességet. A nemességre főleg azért volt szükségük a gazdag polgároknak, hogy földbirtokhoz juthassanak. Erre pedig pénzügyi meggondolásból volt szükségük. A klasszikus polgárságnak ugyanis az volt az elve, hogy a vagyon biztosításának az a legmegfelelőbb módja, ha a tőke egyharmadát áruba, egyharmadát ingatlanba fekteti és a harmadik harmad készpénzként fekszik ládáikban (vagy a bankok alpításától kezdve bankokban). Dobsa Sámuel a Bihar megyei Belényes járásban fekvő kis Kosgyán nevű faluban szerez megfelelő földbirtokot. Sok évvel később, a politikai életből kiábránduló Dobsa Lajos majd ide fog visszavonulni gazdálkodónak. Addig azonban színes, izgalmas életet él. A jómódú ifjú — teljes nevén Dobsa Lajos Vilmos — hamarosan értelmes, minden iránt érdeklődő fiatalembernek bizonyul. A müveit otthonban hamar tanul nyelveket — latinul, németül, franciául úgy tud, mint az anyanyelvén — jogásznak megy, kitűnő megjelenésű, jóvágású férfi. Társaságok kedvence, szerelmek hőse, eszmék megszállottja, olyan mintegy romantikus regény vagy dráma rokonszenves alakja. Jogászként romantikus pátosszal felcsap színésznek is, mire apja nem kevesebb romantikus pátosszal ki akarja tagadni. O azonban nem tart ki a színészet mellett, mint Szigligeti, hanem visszamegy jogásznak, polgárnak. Ez az önéletrajzi emlék válik majd színjátékká később Egy bukás sikere című vígjátékban. Lehetséges, hogy valóban nem volt jó színész, de a színház ettől kezdve kísérti. Már otthon művelt ifjúnak indult, de ehhez lehetősége volt a világlátáshoz is. Huszonegy éves korában nyakába veszi a világot. Egy ideig Németországban kóborol, onnét Londonba megy, megtanul angolul is, majd elérkezik a romantikus szellem fővárosába, Párizsba. Ott barátkozik össze Hugó Károllyal, a magyar romantika különös apostolával, aki orvos, drámaíró, filozófus és világmegváltó elméletek gyártója (hogy néhány színpadi siker után tébolydában fejezze be életét). S minthogy Hugó Károly Liszt Ferenc jóbarátja, nem lehetetlenség, hogy Dobsa ezidőben Liszttel is ismeretségbe kerül. Párizsban éli át a februári forradalmat. Kapcsolatban áll a forradalmárokkal, maga is ott van a barikádokon. És pesti lapoknak küld cikkeket a világformáló eseményekről. Amikor a király elkergetése után Lamartine, a költő kerül az új köztársaság élére, a párizsi magyarok nevében Dobsa és Hugó köszöntik a kivívott szabadságot. De hamarosan sietnek is haza. Dobsa azonnal bekapcsolódik a pesti forradalomba. Megírja élete legmaradandóbb művét, a nagy riportot a párizsi forradalomról. Ez a kis könyv a romantikus életérzés egyik kiváló dokumentuma: hétköznapi hősei mintha Victor Hugo regényeiből léptek volna ki, és nagyon gyanússá teszik, hogy a romantika azért ábrázolt végletes érzelmű és magatartású hősöket, mert akkor valóban ez volt az életstílus: akkor így éltek, éreztek és cselekedtek az emberek. Talán még azt is fel fogjuk ismerni, hogy a romantika szélsőségei egy kor reális sőt naturalista ábrázolásai voltak — minthogy maga az élet és benne az emberi lélek volt romantikus. Dobsa már ekkor igen jó stiliszta, elegáns fogalmazó, érett író. 20