Vida Zoltán: Makó iskolatörténete a város felszabadulásától az államosításig (1944-1948). A Makói Múzeum Füzetei 11. (Makó, 1973)
Az általános iskolák megszervezése
tőleg a polgári iskola 1—4. osztályai helyett 1—8 oszályos általános iskolát kell bevezetni. Az ütemezés szerint az 1945/46. tanévben a gimnázium és a polgári iskola 1. osztálya helyett az általános iskola 5. osztályát nyitották meg 1946 /47. tanévben, a gimnázium és a polgári iskola 2. osztálya helyett az általános iskola 6. osztálya lépett be/' Az általános iskolákban az oktatás ingyenes lett. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány több olyan rendelkezést adott ki, amely a szakoktatási intézmények felügyeletét és irányítását az illetékes szakminiszter felügyelete alá helyezte. A pedagógiai felügyeletet és a közismereti tárgyak szakfelügyeletét továbbra is a VKM látta el a Tankerületi Főigazgatóság útján. A VKM kibővítette a tanügy igazgatási hatóságok intézkedési jogkörét, s több jogkört végső döntésre a tankerületi főigazgatóra, illetve a tanfelügyelőre ruházott át. A kultúra demokratizmusáért, a közoktatás új alapokra helyezéséért vívott harc Makó városban is jelentős eredményeket hozott annak ellenére, hogy az alsófokú iskolák zöme az egyház kezében maradt. Az állami iskolákban a demokratikus és a visszahúzó erők harca nem volt olyan éles, mint az egyházi iskolákban. Ez utóbbiakban sem térhettek el azonban a fejlődés fő irányaitól. Az új tanterv és utasítás minden általános iskolában kötelező érvényű lett, a tankönyvek is egységes szöveggel jelentek meg (1945—47.). A kulturális forradalom kibontakozását és a gyorsabb előrelépést a gazdasági helyzet korlátozta. Az egyre rohamosabban növekvő infláció a tanítókat nehéz helyzetbe sodorta. 5* 1 Különösen rossz lett a helyzet 1946-ban, amikor először havonta kétszer, majd minden héten fizettek. 1946 nyarán már a pénz értéke a nullával volt egyenlő. Apátfalván emiatt súlyos vitára került sor a tanítók és az iskolaszék között. A tanítók illetményeinek kifizetését az iskolaszék elnökének kellett jóváhagynia. Mivel az elnök az utalványt formai hiba miatt nem írta alá, a tanítóság csak hat nap múlva jutott fizetéséhez, amikor a pénz már felét sem érte. A tanfelügyelő az iskolaszékhez írt levelében kifejtette, hogy ,,. . . nem a tanítóság van az iskolaszékért, hanem az iskolaszék a tanítóságért és a tanulóifjúságért!" Megérett a helyzet a kibontakozást akadályozó állami népiskolai gondnokságok, illetve a községi iskolaszékek megszüntetésére. Az infláció 1946. augusztus 1-én megszűnt, az új tanévet már sokkal nyugodtabb gazdasági viszonyok között indították. A tanfelügyelő már a tanév elején értesítette az iskolák igazgatóit (az egyháziakat is), hogy valamennyi általános iskola (már a 6. osztályok is beléptek) közvetlen felügyelete alá tartozik. A felügyeletet is megszervezte a tanfelügyelőség. Az előbbi tanévben a felkért iskolaigazgatók végeztek általános felügye5 5 A gimnázium és a polgári iskola utolsó IV. osztályosai az 1947 48. tanévben végeztek. Ezzel a polgári iskola megszűnt, a gimnázium I—IV. osztályú középiskolává alakult. Az általános iskola első 8. osztályosai 1948 49-ben végeztek. * Miniszteri rendeletre már 1945 decemberében 50%-os beszerzési segélyt kaptak a nevelők. 3 33