Tóth Ferenc: A makói talicskaper. A Makói Múzeum Füzetei 8. (Makó, 1971)

Az aszfaltjáró közepén, vagy éppen a városháza és a vármegyeháza előtt. A választások után azonban vége ennek a nagy szabadságnak, s a paragrafusokra való hivatkozással a talicskát újból száműzni akarják a kocsiútra."

4

6 Egy-két napra felzavarta a kedélyeket az az újsághír is, hogy a többi járműhöz hasonlóan a talicska után is kell hídvámot fizetni, de rövidesen megjelenik a helyreigazítás, szóficam történt, nem talicskára csak a taligára vonatkozik a híd-pénz kötelezettség. A cikk ugyan helyreigazít, de méltatlankodó megnemértéssel fejeződik be: ,,A talicska ..., a makói kerekes ridikül azonban továbbra is előjogokat élvez a hídon, aszfalton, piacon. Pedig a talicska a lehető legidétlenebb közlekedési pótlék: a terhelése a lehető legrosszabb, hiszen tolójának a vállát rángatja szinte az egész teher, kereke döcögős, karjai hosszúak, úgyhogy más városiak mosolyognak rajta. Dehát mit csináljunk, ha Makón ragaszkodnak hozzá?"

4

7 A „talicska-pör" folyamán a város közvéleményének hangulatát egy 1920-as újságcikk szövegét idézve summázhatjuk: „Mint a boldog béke ideji múltban megfértünk csendben a nyikorgó kézivicinális mellett, megférhetünk és megférünk a jövőben is. Ha látjuk, hogy balról jön —jobbra előzünk és viszont. Oh csak ez volna nekünk a legnagyobb bajunk, a talicska-kérdés, akkor talán még bankettet is rendeznénk a jóképű makói talicskák tiszteletére."

4

8 Csak a dolgozó néptől elszakadt, idegenből idecsöppent városvezetők és főleg rendőrkapitányok ágáltak rendszeresen a talicska ellen. Eljárásuk nem volt korrekt és törvényes, ugyanis a sokat emlegett 250 000/1929. B. M. rendelet egyetlen pontja sem korlátozza a talicskaközlekedést, de még a taligát vagy más kézikocsit sem említi, mindössze a kerékpárról állapítja meg, hogy „Gyalogjárdán még tolni is tilos."

4

9 Mi lehet az oka tehát, hogy ennek ellenére a kerékpárra vonatkozó megállapítást kiterjesztették a talicskára is? A szálak a közlekedési kódex életbelépése előtti hetekre vezetnek vissza. 1929. decemberében a talicska-ellenes tábor egyik névtelenje a Makói Friss Újság hasábjain a rendőrség figyelmébe ajánlja: „Kerékpárt tilos a járdán vezetni, de a megrakott kézikocsi elől a sárba kell kitérni? Furcsa közlekedési rend ez! A talicskának szerzett joga van, úgy látszik a járdahasználatra. Ez ősi jog azonban nem jelenti azt, hogy másfél vagy két mázsás teherrel megrakott talicskákat is szabadoljon a járdán tolni. Most nem a talicskátlan gyalogosok kényelméről van szó, hanem arról, hogy nincs alkalmasabb járdaromboló az ilyen túlterhelt talicskánál. Ennek a kereke minden zökkenésnél újabb darabot tör le a megtámadott téglából. ... ha már az autókat, kerékpárokat, kocsikat annyira megrendszabályozzák, amelyek pedig semmi kárt nem tesznek az úttestben, nem volna-e időszerű e túlterhelt vaskerekű járdapusztítók ellen is eljárni. Meg vagyunk győződve, hogy a rendőrség megtalálja ennek a legjobb módját."

5

0 Az ország más részéről városunkba kerülő rendőrkapitányok nem akarják tudomásul venni a helyi körülményeket és szokásokat, tűzzel-vassal irtják a szokásjog alapján kialakult népi hagyományokat. Az első világháború végéig a rendőrparancsnokok — a Vertics Gyulák és Cseresznyés Jánosok — még hatalmi szóval, középkori oligarchák módjára tiltják le a talicskát a gyalogjárdáról, senki sincs, aki szót emelhetne a talicskások védel4

6 Várospolitikai Szemle 1936. február 9. 1. évf. 2. sz. 4

7 Makói Újság 1939. augusztus 4. 5. évf. 176. sz. 4

8 Makói Friss Újság 1920. augusztus 12. 4

9 V. fejezet 102. §. 15. 5

0 Makói Friss Újság 1929. december 12. 20. évf. 283. sz. 196